A kormánykoalíció pártjai és a CDU közösen erősítenék meg a bíróságok függetlenségét.
A német kormánykoalíció és a konzervatív ellenzék a héten egy tervet terjesztett elő, amely megvédi az ország legfelsőbb bíróságát „a szélsőséges vagy tekintélyelvű politikusok esetleges jövőbeli manipulációjától”.
Marco Buschmann igazságügyi miniszter indoklásában a lengyelországi, magyarországi és izraeli tapasztalatokra hivatkozott, amelyek a szövetségi alkotmánybíróság megerősítésének szükségességét illusztrálják.
Az Olaf Scholz kancellár hárompárti koalíciója és a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU által előterjesztett terv azt kéri, hogy a bíróság alapszabályait az alkotmányban rögzítsék, ami a második világháború utáni német alkotmány 75 évvel ezelőtti megalkotásakor még nagyrészt nem volt így.
Ez azt jelenti, hogy a jövőben nem egyszerű többségre, hanem kétharmados parlamenti többségre lenne szükség a módosításukhoz.
Ritkán fordul elő, hogy egy kormánykoalíció ennyi mandátummal rendelkezzen a parlamentben, és hallatlanul ritka, hogy egyetlen párt ilyen erős legyen – írja az AP.
A változtatás támogatói különösen a szomszédos Lengyelországra hivatkoztak, mint elrettentő példára.
Németország szövetségi alkotmánybíróságát, amely Berlintől távol, a délnyugati Karlsruhe városában székel, gyakran tölt be szerepet a politika végső döntőbírájaként.
Az izraeli igazságügyi reformról itt írtunk részletesebben.



Nem jó az, ha Magyarország egy szatyorban van Izraellel.
Semmilyen szempontból nem az érdeke a magyarságnak.
Az a baj , hogy több olyan szatyor is van amelyben ott van együtt Magyarország és Izrael. Ezekből ki kellene venni a magyar elemet , követ rakni a helyére és bedobni a Dunába. Ott úgyis szeretnek úszni a zsidók , az a természetes közegűk , otthon érzik magukat . Nem úgy a szomszédos sportuszodákban ahol rendszeresen belepisilnek a medencébe. Nem vicc a saját szememmel láttam .
Ennek az Olaf Scholtz nevezetű csúszó mászó fére.egnek a látványától rosszul vagyok . Arrogáns, hitvány és ostoba tekintete van ennek a Lego fritznek . Olyan mintha zsidó lenne , de valójában rosszabb , egy babfejű ìzig vérig csinovnyik szaro.pofájú zsidó bére.c , sőt még annál is rosszabb , egy igazi elzsidósodott gój ami az univerzum leghitványabb teremtménye . Még Merkelnél is pitiánerebb és szolgalelkűbb vezető. Az ilyeneket tüzzel vassal kéne irtani . Ami pedig a lengyel , magyar és német biroságokat illeti, ott a legfőbb baj az , hogy rengeteg zsidó van a rendszerben akik rendesen torzítják az igazságszolgáltatást . Nekik már a Marson lenne a helyük , nem pedig a bíróságágokon .