Magyarország kormánya nem ért egyet a Nemzetközi Bíróság 2024. július 19-én Hágában közzétett tanácsadói véleményben foglalt megállapításokkal – olvasható a kormany.hu-oldalán megjelent közleményben, amelyet változtatás nélkül közlünk.
„Magyarország sajnálja, hogy a Bíróság – kérésünkkel ellentétben – nem utasította el a tanácsadó vélemény kiadását. Álláspontunk szerint a Bíróság tanácsadó véleménye közvetlenül hozzájárulhat a folyamatban lévő konfliktus eszkalálódásához.
Meggyőződésünk, hogy a Bíróságnak a közelmúlt történelmének egyik legsúlyosabb konfliktusában való felhasználása egy kommunikációs háború részeként újabb választóvonalakat hoz létre, és
tovább szítja a feszültségeket.
A Bíróságnak ebben az ügyben el kellett volna utasítania joghatóságának gyakorlását.
Világossá kell tenni, hogy a közel-keleti konfliktusban érintett felek közötti közvetlen tárgyalásokon alapuló politikai megoldásnak nincs alternatívája.
Sajnáljuk, hogy a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye nem visz közelebb ehhez a politikai megoldáshoz.
A Bíróság azon döntése, hogy tanácsadói véleményt ad ki, elkerülhetetlenül e nagyra becsült, egyébként szigorúan igazságszolgáltatási jellegű intézmény munkájának indokolatlan átpolitizálását eredményezi. A július 19-én kiadott tanácsadó vélemény jelentősen szűkíti a Bíróság azon képességét, hogy a jövőben hozzájáruljon a globális béke és biztonság fenntartásához.”

Nem Magyarország !
Csak a kormány …
És ez még sok más helyen is így van . Sokszor minél jobban nyál a zsidóknak a kormány , annál jobban gyülőli őket a lakosság ..
Közben …
https://www.palestinechronicle.com/never-seen-anything-like-this-american-doctor-details-gaza-horrors/
Holnap akkor talán Orbán is elolvassa . Úgy tudom , csütörtökönként tart olvasónapot .
https://www.youtube.com/watch?v=yZcDT9ag_Hc&rco=1
Erről gondolom itt nem lesz cikk . Pont a lányommal és a hatéves unokámmal sétálok egy gyönyörű várban , most éppen kávészünetet tartunk , és arra gondolok , milyen szerencse , hogy nem kell a palesztin gyerekek sorsában osztoznia a kis rosszcsontnak .
És a lányodnak kellett volna részesülni az arab nácik 2023 október 7.-ei pogromjának élményeiben.
Abba szerencsére csak zsidók részesültek .
Tetves,hazudozó nyilastetű, van neked egyáltalán mivel gondolkozni?A lipit már régen bezárták. A kis-létszámúban tanultad meg,amit tudsz(sic)?
Kérem szépen , a kormányunk mikor fog végre a magyar állampolgárok gondjaival foglalkozni ? Csak úgy halkan kérdezem , ha megengedik . Szerintem nem azért választották meg őket , hogy Izrael érdekeit szolgálják és nem Magyarországét . Nemsokára kezdődik az olimpia , megnéztem a műsorát , és azt láttam , hogy a zsidó seggek nyalása nem szerepel az olimpiai sportágak között , pedig miniszterelnökünk rendszeresen űzi .azt . Régen focizott , de mára már leamortizálodott. Nem kap már levegőt szegény . És az nagy poci is komoly akadály.
Pubi,a zsidó seggek nyalása neked maradt.Ha lehet szüretkor gyere és szalvéta nélkül.Majd körül nyaldosod a szád szélét.
Ezzel a lépéssel ásta alá még jobban az országunk jövőjét. Végülis ez már hungarikum.
Magyarország nem ért egyet? nem szeretnék most a Nemzetközi Bíróság helyében lenni :DDDDDDDDDDD