Simon törzsének területe újra benépesül: új város épül Izraelben

Tila néven új várost alapítottak a Negev északi részén a lakhatási válság által különösen sújtott, szigorúan ortodox közösség számára. A Simon törzsének egykori területén, Beer Sevától mintegy húsz kilométerre északra felépülő város a tervek szerint nyolcvanezer embernek ad majd otthont és hozzájárul a térség fejlődéséhez – írja a Zsido.com

„Történelmi nap ez, mely segít orvosolni a háredi közösség lakhatási problémájának hosszú évek óta tartó elhanyagoltságát. Ideje kilépni a Jeruzsálem-Bné Brák-Asdod háromszögből és beköltözni a Tila, Kászif és Kirját Gát határolta területre”

– jelentette ki Jicchák Goldknopf rabbi, építésügyi és lakhatási miniszter.

A terv támogatói kiemelik, hogy az új település pozitívan hat a Negev fejlődésére, elősegíti a zsúfolt központi országrészből való kiköltözést a távolabbi vidékekre és hozzájárul az infrastruktúra, elsősorban az út- és vasúthálózat fejlesztéséhez.

Tila vonzerejét növeli, hogy a közelében húzódik az ország jelentős részét észak-déli irányban átszelő 6-os autópálya, illetve nincs messze a szintén hárediek által lakott Kászif, valamint a növekvő háredi populációnak otthont adó Kiriját Gát sem.

Júdea őrsége névvel épül új város Izraelben

A területen jelenleg csak egy farm, Con Kedár áll, ám hamarosan 3600 lakás épül fel a helyszínen.

„Az Izraeli Földügyi Hatóság évek óta szorgalmazza új települések alapítását a Negevben. Reményeink szerint a kormány jóváhagyásával újabb városok jöhetnek létre a térségben, ami nagy segítséget jelentene a lakhatási válság megoldásában és a megélhetési költségek csökkentésében” – jelentette ki Jáákov Quint, a hatóság vezetője.

„Igyekszünk az izraeli társadalom minden szegmense számára megoldást kínálni az ingatlanvásárlás megkönnyítéséhez.

Tila megalapítása is e folyamat része, ami a háredi közösség súlyos lakhatási gondját igyekszik enyhíteni”

– tette hozz Jehuda Morgenstern, az Építésügyi és Lakhatási Minisztérium igazgatója.

Itt az Air Haifa: új légitársasága lett Izraelnek

Az Air Haifa flottája ATR-72-600-as, 72 személy szállítására alkalmas, légcsavaros gépekből áll majd.