Maszúd Peszeskján megválasztott iráni elnök hétfőn tárgyalt Iszmail Haníjéval, a Hamász palesztin terrorista mozgalom politikai irodájának vezetőjével – jelentette a teheráni rezsim állami médiája.
Haníje „háláját fejezte ki az Iráni Iszlám Köztársaság felé a palesztin ügy támogatásáért, és fokozott diplomáciai erőfeszítésekre szólított fel az izraeli rezsim Gáza elleni agressziójának megszüntetése érdekében” – írta az IRNA hírügynökség.
A maga részéről
„a megválasztott iráni elnök hangsúlyozta, hogy országa ezekben a nehéz időkben sem fog leállni a palesztin nép támogatásával”.
Peszeskján vasárnap dicsérte Irán jemeni terrorista proxyjait, a hútikat is „a háború sújtotta Gázában élő palesztinok támogatására tett bátor intézkedéseikért, utalva arra, hogy Jemen hónapok óta tartó katonai műveleteivel Izraelhez kötődő hajókat vett célba a nyílt tengeren” – jelentette az IRNA.
A megjegyzéseket a hútik katonai vezetőjével, Mahdi al-Maszával, a jemeni Legfelsőbb Politikai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetés során tette.
A múlt héten Peszeskján megerősítette Teherán elkötelezettségét Izrael elpusztítása mellett, mondván, hogy megbízottjai szerte a térségben nem fogják hagyni, hogy a zsidó állam „bűnös politikája” folytatódjon.

Hát ezek a huszik rendesen odabasztak a vörös tengeri hajózásnak . Viszont ha már Irán . akkor érdemes megemlíteni , hogy nemsokàra kész lesz a kettes számú perzsa folyosó ami egy közös iráni , indiai , orosz projekt és amelyen a kelet európai árú sokkal gyorsabban el fog jutni àzsiába , mivel nem kell majd megkerülni Europát és használni a szuezi csatornát .
Tökfej.
Ez megint egy nagyon értelmes hozzászólás Gyurka.
Csak neked van címezve és látom megértetted, kis létszámú végzettséged ellenére is. Egyébként : A szúnyog zümmög még a füledben?
És a csotány fészkelődik még anyád bagel alakú picsájában bibsi ?