Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön, a Washingtonban tartott NATO csúcson kijelentette, hogy nem lehetséges, hogy a NATO folytassa együttműködését Izraellel.
„Amíg Palesztinában nem jön létre átfogó, fenntartható béke, addig Törökország nem fogja jóváhagyni az Izraellel való együttműködésre irányuló kísérleteket a NATO-n belül” – mondta Erdogan a washingtoni NATO-csúcson tartott sajtótájékoztatón.
A török elnök a Hamász palesztin terrorszervezet brutális októberi támadása nyomán kialakult háború kezdete óta folytatta Izrael elleni verbális támadásait és rágalmait.
Az egyik beszédében a török elnök azt mondta, hogy
Benjamin Netanjahu miniszterelnök „e század egyik legnagyobb atrocitását követte el Gázában, és máris Gáza mészárosaként írta be nevét a történelembe”.
A török kereskedelmi minisztérium május elején bejelentette, hogy felfüggesztette az Izraellel folytatott összes export- és importtevékenységet, mivel az, mint fogalmazott, „a nemzetközi jogot és az emberi jogokat megsértve agressziót folytat Palesztina ellen”.
A lépés néhány héttel azután történt, hogy Törökország 54 termékkategória Izraelbe irányuló exportját korlátozta.
Erdogan később azt mondta, hogy Törökországnak az Izraellel folytatott kereskedelem leállítására irányuló lépése azt a célt szolgálta, hogy az országot tűzszünetre kényszerítse a Gázai övezetben.
Csütörtöki nyilatkozatában a török elnök azt is elmondta, hogy megbízta Hakan Fidan török külügyminisztert, hogy találkozzon Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, hogy megkezdjék a kapcsolatok helyreállítását Szíriával.
A hét elején Erdogan azt mondta, hogy „bármelyik pillanatban” meghívhatja Aszadot Törökországba, a megbékélés jeleként, miután a 2011-es háború megszakította a kapcsolatokat Ankara és Damaszkusz között.
A szíriai polgárháború 2011-es kitörésekor Erdogan folyamatosan nyíltan bírálta Aszadot. Többször felszólította a szíriai elnököt, hogy mondjon le, 2013 augusztusában pedig azt mondta, hogy minden szíriai katonai beavatkozás célja Aszad rendszerének megbuktatása kell, hogy legyen.
Törökország azonban mérsékelte követeléseit, amióta Aszad szövetségeseivel, Oroszországgal és Iránnal együtt dolgozik egy politikai megoldáson.





Na, akkor egy darabig várni kell. Mármint Erdogan jóváhagyására.
A NATO, védelmi szövetségként semmiféle együttműködést nem terthat fönn egy népirtó rezsimmel.
Érdekes, hogy ezt egyedül a török elnök vallja…
Vajon, a szövetség többi tagja – köztük Magyarország – miért látja másként?
Magyarország egyszemélyes döntéshozó testülete egy seggel próbál megülni két – vagy akár több! – lovat. A többi ország álláspontja meg annyiban bonyolult, amennyiben szavazati joggal muszlimok élnek ott.
Ez az Orbán féle egy seggel egy ménesen lovaglás cirkuszi mutatványa nem tartható. Ezt egy Orbán féle intelligens embernek tudnia kell.
Nem tudom, mások hogy látják, bennem ez a Trumphoz való dörgölőzése is ellenérzést okoz.
Nem látok benne még egy ciklust.
Túl sok volt ebből a NER-ből ennyi idő.
Állítólag ahhoz is kell némi intelligencia, hogy valaki felismerje, ha hülye ….
2026 ? Simán nyeri.
A platós megváltó akkorra elkopik.
A többiek meg ? Már láttuk …
Ki érti ezt az istenadta népet?!
Hány százezer nyugdíjas vergődik nyomorban a (hozzám hasonló) havi 140 ezres nyugellátmányából?
Ha én nem vágok 41(!) évesen a nagyvilágnak, és most nem élvezném kintről a magyar nyugdíjam négyszeresét – én is a nyomorgók között lennék.
Igaz, nem szavaznék a NER hazugságra.
Mindeközben:
Joav Galant védelmi miniszter: “ ……mélyrehatóan kell megvizsgálni a Hamasz erejének felépítéséhez vezető körülményeket az elmúlt évtizedben. …. a vizsgálóbizottságnak mindannyiunkat meg kell vizsgálnia. Meg kell vizsgálnia engem, a védelmi minisztert, meg kell vizsgálnia a miniszterelnököt, a vezérkari főnököt és a Sabak vezetőjét és a Cahalt.”
Ördög kán azon kevés NATO tagországbeli politikusok egyike , aki hazája érdekeit tartja szem előtt és nem az USA nevezetű globális terror államét . Ügyesen sakkozik a kelet és nyugat közt . Országa érdekes geopolitikai helyzetben van , összeköti Ázsiát Europával . Ráadásul két nagyon puskaporos régio a Balkán és a Közel Kelet között helyezkedik el . A NATO amely mára egy túlfujt lufira emlékeztet leginkább az Egyesült Államok érdekeit hivatott szolgálni. Egy kicsit olyan mint annak idején a déloszi szövetség amely Athén érdekeit szolgálta elsősorban. Matematikailag lemodelezték , hogy egy több mint 12 tagból álló szövetség esetén minden egyes plusz taggal egyre nehezebb koordinálni az érdekeket . Külön fejezetet érdemelnének a török zsidó kapcsolatok . Évszázadokig nyalták falták egymást .
Még most is több száz arkandash klub van Törökországban amely török zsidó barátság jegyében született . Jó száz éve együtt követtek el atrocitásokat a görögök és az örmények ellen . Az Ottomán birodalom területén a zsidók foglalkoztak adóbeszedéssel illetve emberkereskedelemmel. A keresztények àltal felszabadított területeken karóba is húzták meg felakasztották a zsidòkat . A törökök amúgy jócskán apritották a népeket miközben erkölcsből oktatták màsokat . Így volt ez a nagyvezér Belgrádi látogatásákor is amikor Srebrenica kapcsán bírálta a szerbeket , mire Vucic megkérdezte , hogy pasa mond már mi a helyzet az örmény népirtással . A török embereket azért bírom . Kedvesek , nyitottak , vendégszeretőek , jó a humor érzékük és szeretik a macskákat meg a magyarokat . Ezt nem lehet elmondani a zsidókról akiknél arrogánsabb társaság nincs a világon .
Bírom benned a realitásodat.
A zsidók meg pont azt nem birják bennem , mivel a realitás az egyik legnagyobb ellenségűk . Ez van , ezt kell szeretni . Egy vitában sosem tudnak érvelni csak kisnyilasózni meg nàcizni .. Az igazság kimondása mindig fájdalmas számukra . Olyannyira , hogy rögtön jön az ajvákolás.
"Erdogan most a NATO-t zsarolja"
– Önmagában ez a címadás jellemzi a zsidóság viszonyát a realitásokhoz.
Túl azon, hogy szó nincs zsarolásról, hanem, mint szerényke megállapította – véleményalkotásról, de tegyük föl: zsarolna…mit tesz Netanyahu?!
Meg , hogy lediktàtorozzák a demokratikusan megválasztott elnököt . Aki nekik megfelel az demokrata aki nem az meg diktátor. Szegények abban a tévhitben élnek , hogy egy demokrata csak jó lehet , egy diktátor még csak rossz . A kis naivak . Na megyek kajálni . Persze nem maceszt , valami jó görögöt vagy olaszt .
Ahhoz képest, hogy féltizenkettő…katonaságnál a mi ütegünk félháromkor került sorra ebédelni. Akkorra már igencsak éhesek voltunk.
Lentiben voltam aknavető ütegnél . Mi is későn ebédeltünk , és a kaja is rossz volt . Szerencsére tagja lettem egy brancsnak amely tudott kívülről jó kaját szerezni . Az utóbbi két napban a meleg miatt kevesebbet ettem , talán ezért éheztem meg ma korábban . Végül Kosztásznál voltam a görögnél . Jó hely , szoktunk sakkozni meg mecset nézni , néha énekelünk , ilyenkor nagyon dühösek a szemközti polgármesteri hivatalban .
Ez nem igaz! – én egy éves kaposvári katonáskodás után kerültem a futkosó helyett Lentibe, a légvédelmi tüzér osztályhoz lövegkezelőnek.
'66 novemberében szereltem le – mondhatni, kis szerencsével, mert augusztusban még fölkísért a szolgálatvezetőm a Fő utcai katonai ügyészségre, titoksértés gyanújával, de az ügyész visszaadta az ügyet a parancsnok hatáskörébe – így leszerelhettem novemberben.
Lám! – milyen pici a világ.
Mi, zajdaiak, tartsunk össze!
Baráti ölelés!!!
Meg , hogy lediktàtorozzák a demokratikusan megválasztott elnököt . Aki nekik megfelel az demokrata aki nem az meg diktátor. Szegények abban a tévhitben élnek , hogy egy demokrata csak jó lehet , egy diktátor még csak rossz . A kis naivak . Na megyek kajálni . Persze nem maceszt , valami jó görögöt vagy olaszt .