Öt nappal azután, hogy a brit Munkáspárt elsöprő parlamenti többséget szerzett az általános választásokon, már körvonalazódik, hogy ez mit jelenthet a brit zsidók és országuk Izraelhez fűződő viszonya számára. Ez a körvonalazódás nem megnyugtató — írja véleménycikkében Melanie Phillips.
Az új miniszterelnök, Sir Keir Starmer állítólag megtisztította pártját az antiszemitizmustól, és sok brit zsidót meggyőzött arról, hogy ismét biztonságossá tette a Munkáspártot a zsidó szavazók számára. Vasárnap reggel azt mondtMua a Palesztin Hatóság vezetőjének, Mahmúd Abbásznak – aki antiszemita, holokauszttagadó és Hitler közel-keleti háborús szövetségesének rajongója –, hogy a független állam a palesztin nép „elidegeníthetetlen joga”, és hogy a Palesztin Hatóság „pénzügyi támogatása” egyik „azonnali prioritása”.
Azt nem mondta Abbásznak, hogy ennek a pénzügyi támogatásnak az a feltétele, hogy a Palesztin Hatóságnak fel kell hagynia a terroristák és családjaik pénzügyi jutalmazásával izraeliek meggyilkolásáért.
Azt sem mondta, hogy a brit adófizetők pénze további folyósításának feltétele az, hogy a Palesztin Hatóság hagyjon fel a palesztinai arab gyermekek náci stílusú, a zsidókat démonizáló indoktrinálásával, arra tanítva őket, hogy a zsidók meggyilkolása és földjük elrablása legyen a legfőbb céljuk.
Ehelyett Starmer folytatta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kioktatását, miszerint „egyértelműen és sürgősen” tűzszünetre van szükség Gázában, valamint a civilekhez érkező humanitárius segélyek mennyiségének azonnali növelésére.
Ami a Hezbollah által Libanonban Észak-Izrael ellen vívott háborút illeti, Starmer figyelmeztette Netanjahut: „Létfontosságú, hogy minden fél óvatosan cselekedjen.”
Milyen „óvatosságot” javasol Starmer a Hezbollah és pártfogója, Irán általi népirtás fenyegetésével szemben? Vagy másképp fogalmazva: mivel a Hezbollah készen áll arra, hogy bevesse mintegy 150 000 rakétából és egyéb repülőalkalmatosságból álló fegyverzetét, amelyek egész Izraelt elérhetik, és mivel maga Irán, valamint az iraki, szíriai és húti milíciák, „Ciszjordánia” terrorista hadseregeiről nem beszélve, mind készen állnak arra, hogy megtámadják Izraelt, ha tényleges háborút indítana a Hezbollah ellen, Starmer tényleg úgy véli, hogy Izraelnek valóban meg kell mondania, hogy „óvatosan” cselekedjen?
Tényleg nem érti, hogy tekintettel az elmúlt kilenc hónap során naponta több tucat irányított és irányítatlan rakéta és drón támadására, amelyek izraeli határvárosokat pusztítottak el, Észak-Izrael nagy részét lángokba borították, több mint 60 000 izraelit tettek menekültté saját országában, és amelyek miatt északi lakosok a biztonsági szobájukban rekedtek (ma két izraeli halt meg a Hezbollah rakétatámadásában, amely az autójukat találta el), ha az izraeliek felhagynak az „óvatossággal”, az azért van, mert nincs más választásuk?
Starmer abszolút nulla megértést mutat, hogy ez a válság nem a Hamaszról, a Hezbollahról vagy a palesztin arabokról szól. Ők Irán megbízottjai és bábui az Izrael elleni megsemmisítő háborúban, ami lényegi előfutára Amerika, Nagy-Britannia és a nyugat elpusztításának és meghódításának.
Olyan kevéssé érti ezt, hogy az új külügyminiszter, David Lammy most a kormány jogtanácsosait faggatja, hogy leállítsák-e a brit fegyvereladásokat Izraelnek.
Valamikor régen Lammy szimpatizált Izraellel. Mára már az ellensége. Megismételte azt, amit a választások előtt mondott, hogy a Munkáspárt támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze, Karim Khan kérését, hogy adjanak ki elfogatóparancsot Netanjahu és Joav Gallant izraeli védelmi miniszter ellen – és hogy ha ezek az izraeliek az elfogatóparancs kiadása után az Egyesült Királyságba jönnének, Nagy-Britannia letartóztatná őket.
Mindezt annak ellenére, hogy az állítások, amelyekre Khan támaszkodott, hazugságok, torzítások és vérvádak voltak, amelyeket Hamasz-szimpatizáns és Izrael-gyalázó szervezetektől vettek át, és amelyek mindegyike bizonyítottan nem volt igaz.
Az előző, Rishi Sunak vezette konzervatív kormány előzetes jogi érvelést nyújtott be az ICC-hez annak bizonyítására, hogy az nem rendelkezik joghatósággal az elfogatóparancsok kiadására. A bíróság július 12-ig adott haladékot a briteknek, hogy benyújtsák a teljes keresetüket. Most azonban arról számoltak be, hogy a munkáspárti kormány hagyja ezt elúszni.
Ha ez igaz, akkor ez legalább annyira nem meglepő, mint amennyire elítélendő. Az ICC és a nemzetközi emberi jogi intézményrendszer – az ENSZ, az olyan nem kormányzati szervezetek, mint a Human Rights Watch, az Amnesty, a B’tselem és a „humanitárius” gyülekezet többi tagja – fegyverként használja az emberi jogi törvényeket Izrael elpusztítására olyan jogi és diplomáciai eszközökkel, amelyekbe becsatornázzák ezeket a hazugságokat és vérvádakat. És korábbi karrierje nagy részében Starmer emberi jogi ügyvéd volt, egy radikális baloldali ügyvédi körhöz tartozott.
Nézzük meg azokat is, akiket a kormányába kinevezett: ők is ugyanazt a gonosz Izrael-ellenes történetet mesélik. A lordkancellár és igazságügyi miniszter, Shabina Mahmood régóta támogatja az Izrael elpusztítását célzó bojkottot, szankciókat és tőkekivonást (BDS) célzó mozgalmat. 2014-ben a Twitteren arra buzdította az embereket, hogy gyűljenek össze egy birminghami élelmiszerbolt előtti tüntetésen, hogy támogassák a BDS-t, és kiírta azt is, hogy „#FreePalestine”.
Következetesen hozzájárult az Izraelt démonizáló valótlanságok és vérvádak terjesztéséhez. Öt nappal az október 7-i pogrom után, amikor Izrael éppen csak hadba lépett a Hamász ellen Gázában, és mintegy két héttel a szárazföldi háború megkezdése előtt, azt írta (miután elítélte a Hamászt az atrocitásaiért):
„Elborzasztanak a Gázából érkező jelenetek, ahol ártatlan emberek élnek terrorban, miközben Izrael és a Hamász között háború dúl. Fontos, hogy világos különbséget tegyünk egy terrorista csoport és az ártatlan gázai civilek között, akik nem érdemelnek kollektív büntetést. Egyértelmű, hogy humanitárius válság van kibontakozóban Gázában, és Izraelnek a nemzetközi humanitárius jog értelmében kötelessége biztosítani az élelmiszerhez, vízhez, gyógyszerekhez és áramhoz való hozzáférést.”
Márciusban Mahmood azonnali tűzszünetre szólított fel Gázában, és ártatlan civilek megölésével vádolta Izraelt. A választóinak így írt:
„Mindig is támogattam egy olyan diplomáciai folyamatot, amelynek célja az ártatlan civilek meggyilkolásának leállítása, a humanitárius segélyek bejuttatása és a túszok kiszabadítása. Világos azonban, hogy a diplomáciai folyamatok nem hoztak elegendő előrelépést. Ennek a háborúnak az irányítása tűrhetetlen volt, az ártatlan emberek elleni aránytalan mértékű támadásokkal, amelyek joggal kerültek a nemzetközi bíróságok elé.”
Ez a személy most Nagy-Britannia igazságügyi minisztere.
Aztán ott van az új főügyész, Richard Hermer királyi tanácsos. Hermer, aki egy másik radikális baloldali ügyvédi csoporthoz tartozik, nem tagja a parlamentnek. Starmer a Lordok Házába ültette, hogy a kormány tagja lehessen. Ez a Hermer iránti lelkesedés rendkívül aggasztó. Hermer – aki egy reformzsinagógához tartozik – ugyanis már többször aláásta Izrael védelmét erősen megkérdőjelezhető jogi és egyéb érvekkel.
Tavaly Hermer jogi ellenvetést nyújtott egy konzervatív törvényjavaslat ellen, amely megtiltotta, hogy közintézmények saját bojkottot vezessenek be Izrael ellen, továbbá más, idegen országok és területek elleni gazdasági kampányokat. Korábban azt a véleményt adta a Munkáspártnak, hogy jogilag nem akadályozhatja meg, hogy a köztestületek bojkottálják Izraelt.
Jonathan Turner, a UK Lawyers for Israel (Brit Jogászok Izraelért) vezetője azt mondta:
„Richard Hermer súlyosan pontatlan véleményt adott a Munkáspártnak az előző kormány törvényjavaslatáról, amely a BDS állami szervek általi betiltását célozta, és még azután sem volt hajlandó kijavítani, hogy rámutattam a pontatlanságokra. Kinevezését [főügyésszé) nagy aggodalommal szemlélem.”
2023 májusában Hermer aláírta az Ügyvédek a Palesztin Emberi Jogokért nevű szervezet levelét, amelyben felszólította a brit kormányt, hogy utasítson vissza minden felkérést, hogy kiálljon Izrael mellett a Nemzetközi Bíróságon, amelyet az ENSZ felkért, hogy adjon véleményt a gázai övezetben és a vitatott „ciszjordániai” területeken végrehajtott izraeli intézkedések jogi következményeiről. A levélben ez állt:
„Az izraeli kormányt szélsőjobboldali pártok koalíciója vezeti, amelyek közös célja Ciszjordánia hivatalos annektálása és az egyenlőtlen jogok egyállami valóságának kiterjesztése a megszállás alatt álló több mint ötmillió palesztinra. Teljesen elképzelhető, hogy a bíróság e helyzet egyes aspektusait az apartheid szintjét elérőnek tekinti majd.”
Hermer egyike volt annak a nyolc zsidó ügyvédnek, akik tíz nappal az október 7-i dél-izraeli pogrom után nyílt levelet írtak, amelyben „nyomós aggodalmukat” fejezték ki Izrael reakciója miatt. Bár ezek az ügyvédek a Hamász támadásait „erkölcsi gyalázatnak” és a „nemzetközi jog minden normájának kirívó megsértésének” minősítették, és elismerték Izraelnek jogát az önvédelemhez, ezt írták:
„Izrael reakciójának vannak olyan aspektusai, amelyek már most is nyomós aggodalomra adnak okot. A nemzetközi jog tiltja a civil lakosság blokádját. Gáza (kétmillió) embertársunknak ad otthont (csaknem felük gyermek), és a nemzetközi jog súlyos megsértése lenne, ha blokád alatt tartanák őket, és közben megfosztanák őket az alapvető szükségletektől, amilyen az élelem és a víz.”
És tévesen azt sugallták, hogy Izrael „kollektív büntetésben” lenne elmarasztalható, hogy „szándékában állhat válogatás nélküli károkat okozni” (az igazságnak éppen az ellenkezője), és hogy szükség van arra, hogy „emlékeztessük Izraelt nemzetközi jogi kötelezettségeire”.
Miután bírálták, amiért ellenezte a BDS törvényjavaslatot, Hermer azt írta, hogy támogatja a zsidó és izraeli szervezeteket, és „drága családtagjai” az IDF-ben szolgálnak. De így folytatta: „Történetesen azt is gondolom… hogy Ciszjordánia folyamatos izraeli megszállása törvénytelen” és „mélyen sérti Izrael érdekeit…”.
Az alsóházban a BDS törvényjavaslatról szóló vita során Sir Simon Clarke konzervatív képviselő rámutatott:
„Hermer úr korábban egy fejezetet írt a Vállalati bűnrészesség az izraeli megszállásban: a Palesztinával kapcsolatos Russell-bíróság londoni ülése című könyvben, amelyet néhány rendkívül érdekes ember szerkesztett – attól tartok, hogy a legnegatívabb értelemben érdekes.”
A könyv társszerzője Asa Winstanley volt, egy fanatikusan Izrael-ellenes újságíró, aki az Electronic Intifada nevű fanatikusan Izrael-ellenes honlap munkatársa. Írt „tömeges nemi erőszakról szóló hamis állításokról” az október 7-i Hamász-pogrom alatt, annak ellenére, hogy a túlélők, valamint maguk a Hamász-terroristák által készített videofelvételek és tanúvallomások bőségesen bizonyítják ezeket a nemi erőszakokat; abszurd módon „népirtásnak” nevezte Izrael gázai háborúját, a valóban népirtó Iránt és Hezbollahot pedig az „ellenállás tengelyének”;
és azzal vádolta Izraelt és „globális lobbiját”, hogy antiszemitának rágalmazta a kirívóan zsidógyűlölő rockzenészt, Roger Waterst.
Clarke feltette a kérdést Hermerről:
„Tényleg ilyen kaliberű embernek kell tanácsokat adnia a hivatalos ellenzéknek?”
Most ez a személy Nagy-Britannia főügyésze.
A munkáspárti képviselők közül sokan, ha nem a többség – a baloldal többi részéhez hasonlóan – támogatják a palesztin ügyet. Izraellel szembeni ellenségességük a viszonylag kellemetlentől az elvetemültig terjedő skálán mozog. Ennek ellenére az általános választásokon muszlim részről számos támadás érte a Munkáspárt jelöltjeit, mert Starmer azt mondta, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, és hónapokig nem volt hajlandó azonnali tűzszünetre szólítani a gázai övezetben.
A munkáspárti jelöltek elleni sértegető, fenyegető és erőszakos támadások élén egy szervezett iszlám blokk állt, amely eltökélte, hogy a Munkáspártiot muszlim program elfogadására kényszeríti. Független jelölteket indított a Munkáspárt ellen, akik „Palesztina-Gáza” témában kampányoltak. Az iszlám felekezeti politika most érkezett meg Nagy-Britanniába. A Munkáspártot megdöbbentette az eredmény.
A legalább 20 százalékos muszlim lakosságú választókerületekben a Munkáspárt támogatottsága 23 százalékponttal csökkent, ami nem kevesebb, mint öt parlamenti munkáspárti mandátum elvesztéséhez vezetett a „Palesztina-Gáza” függetlenek javára. A 20 százalék alatti, jelentős muszlim lakossággal rendelkező területeken több más munkáspárti képviselő is hajszál híján elvesztette mandátumát.
A szavazás napján az X/Twitteren közzétett posztjában a szélsőbaloldali, Hamász-párti volt Munkáspárt-vezető Jeremy Corbyn – akit kirúgtak a pártból, és szintén függetlenként választották meg – kijelentette, hogy ezen a választáson
„Palesztina szerepel a szavazólapon.”
Miközben a munkáspárti kormányon kívüli muszlim politikai szektások vitorláját dagasztja a szél, és az egy korábbi radikális „emberi jogi” ügyvéd vezette kormányba mélyen beágyazódott az Izrael-ellenesség és az elszántság az „iszlamofóbia” (azaz az iszlám világgal szembeni kritika) felszámolására, Nagy-Britannia most arra tart, hogy magára hagyja Izraelt és a zsidókat – az Izrael elleni megsemmisítő háború és a zsidó nép elleni globális támadás közepette.
És a Munkáspártnak van képe azt állítani magáról, hogy morális projekt.
Sebes Gábor fordítása.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.