London: Nem jött ki a vízvezeték-szerelő, mert zsidó volt az ügyfél

person opening faucet

Egy londoni zsidó nőt sokkolta, amikor egy antiszemita vízvezeték-szerelő elutasította a kérését, hogy dolgozzon az otthonában.

A vízvezeték-szerelő az AWG Plumbing and Heating cégnél dolgozik, amely London előkelő Mayfair kerületében található. A cég honlapján az áll, hogy minden dolgozója „szigorú képzésen vesz részt, hogy a gáz- és vízvezeték-szerelési szolgáltatások terén a legmagasabb színvonalat biztosítsa”.

Amikor azonban a nő felvette a kapcsolatot a céggel, egy sms-t kapott, amelyben ez állt: „Nem tudok Önnek semmilyen szolgáltatást nyújtani, mivel a jelenlegi helyzetben megpróbáljuk minden ügyfelünket előre ellenőrizni, és

úgy tűnik, hogy Ön ellenezte a BDS mozgalmat, és védelmébe vette Izrael Államát […]

nem szeretnénk, ha többet kapcsolatba lépne velünk”.

Izrael-ellenes vandálok vertek szét egy londoni virágboltot

„Több száz, ha nem több ezer ember vette körül a standomat” – mesélte a megtámadott stand tulajdonosa.

„Rendkívül megdöbbentem és feldúlt voltam. Nem tudtam elhinni, hogy ez történt velem ebben az országban”

– mondta a nő, miután megtagadták tőle a szolgáltatást.

A cég a The Jewish Chronicle című brit zsidó lapnak adott válaszában azt írta: „Az AWG nem utasítja el a kiszolgálást azért, mert az emberek Izraelt támogatják, de megteszi, ha a cionizmust vagy a népirtást támogatják”.

A UK Lawyers for Israel (UKLFI) csoport jelentette az esetet az Egyesült Királyságban az Egyenlőségi és Emberi Jogi Bizottságnak. A csoport szerint a vállalat megsérti a 2020-as egyenlőségi törvény 29. szakaszát, amely megtiltja a vállalatoknak, hogy a vallás és a filozófiai meggyőződés alapján diszkriminálják a potenciális ügyfeleket.

Fényes nappal próbáltak meg elrabolni egy zsidó kisgyereket Londonban

Egy bátor kisfiú akadályozta meg, hogy elrabolják a kétéves kistestvérét.