Francia rabbik és zsidó értelmiségiek kongatják a vészharangot az Új Népfront választási győzelme után.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a radikális szélsőbaloldali Engedetlen Franciaország, a Kommunisták, a Zöldek és a szocialisták összefogásával létrejött Új Népfront szerezte meg a legtöbb szavazatot a francia választások második fordulójában, az előzetes számítások szerint 175-205 mandátummal, amelyet Emmanuel Macron francia elnök pártja (150-175), majd a Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (115-150) blokkja követ.
A francia szélsőbaloldal vezetője, Jean-Luc Mélenchon választás utáni első beszédében azonnal megígérte, hogy elismerik a palesztin államot.
„Az Új Népfrontból lesz miniszterelnökünk” – közölte Mélenchon.
„Sok mindenről rendeletileg dönthetünk majd. Nemzetközi szinten kell majd döntenünk Palesztina állam elismerésébe”.
Moshe Sebbag, a Synagogue de la Victoire rabbija a The Times of Israelnek azt mondta, hogy „úgy tűnik, Franciaországnak nincs jövője a zsidók számára”, és azt mondta, azt tanácsolja a fiatal francia zsidóknak, hogy menjenek Izraelbe.
„Az én korosztályom tagjai, akik 50, 60 évesek, itt teremtettük meg az életünket, és féltjük a gyermekeink jövőjét” – mondta, megjegyezve, hogy álláspontja nem kizárólag a baloldali blokk sikerének köszönhető, hanem az antiszemitizmus általánossá válásának is Franciaországban.
„A baloldalt ismét elrabolta a hírhedt Mélenchon. Megosztó nyelvezet. A köztársaság gyűlölete az ajkakon.
Körülötte most éppen az új antiszemitizmus néhány képviselője. Dermesztő. Folytassuk a harcot ezek ellen az emberek ellen”
– írta a választás után Bernard-Henri Lévy francia-zsidó filozófus az X-en.
Jean-Luc Melénchon, az LFI vezetője egy 2017-es beszédében a francia zsidókat „arrogáns kisebbségnek nevezte, amely kioktatja a többieket”. Egy korábbi beszédében ünnepelte az Izrael-ellenes tüntetőket, napokkal azután, hogy néhányan közülük megrohamoztak egy zsinagógát. Abban a beszédében csak azokat a francia zsidókat ítélte el, akik azért tüntettek, hogy szolidaritást vállaljanak Izraellel.
„Melénchon győzelme szörnyű jelzés a zsidóellenes iszlamofasiszták felé, hogy büntetlenül tevékenykedhetnek”
– csatlakozott a többi zsidó megszólalóhoz Yohann Taieb francia-zsidó újságíró.