Izraelben szombaton este hetven helyszínen követeltek túszalkut, fegyverszünetet és kormányváltást a tömegtüntetéseken részt vevők.
Tel-Avivban az október 7-i Hamász terrortámadás óta a legnagyobb tüntetésen – melyen a szervezők becslése szerint százötvenezren voltak – beszédet mondott Juvál Diszkin, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat volt főnöke és David Grossman, Izrael legismertebb kortárs írója.
A Sin Betet 2005 és 2011 között vezető Diszkin Benjamin Netanjahut többször is Izrael történelme legrosszabb, bukott miniszterelnökének nevezte, és a választások lehető legkorábbi kiírását követelte.
„Sok hétig elutasítottam a kérést, hogy csatlakozzak a tiltakozásokhoz.
Valami mélyen bennem azt súgta, hogy még nem jött el az ideje, hogy talán nem helyes kormányt váltani egy háború alatt, és az egység volt a legfontosabb”
– mondta Diszkin.
„De mindennap megdöbbent a kormány hasznavehetetlensége, a háború sikertelen irányítása, a teljes győzelem hazugsága, a felelősség teljes kijátszása, a stratégiai kapcsolataink tönkretétele az Egyesült Államokkal, és talán mindenekelőtt az,
hogy elmulasztottunk minden lehetőséget, hogy visszahozzuk elrabolt testvéreinket, akik továbbra is a Hamász fogságában sínylődnek Gázában”
– hangsúlyozta Diszkin.
Grossman, Izrael legrangosabb Izrael-díjának, és számos nemzetközi elismerésnek birtokosa felszólította az izraelieket, hogy tüntetésekkel töltsék meg az utcákat és harcoljanak hazájukért.
„Van kiért és van miért harcolni. Ilyen ajándékot az élettől soha többé nem kapunk… Itt az ideje, hogy felkeljünk, éljünk, leszünk, vagy nem leszünk népként, emberként élni, vagy nem lenni… Minden egy hajszálon múlik” – olvasta Izrael sorsáért, a nemzethalál lehetősége miatt aggódó sorait a Hamász elleni háború kétszázhatvanadik napján, amikor egyre jobban fenyeget a háború Észak-Izraelben is.
A tüntetésen ezrek ünnepelték az egyik fogságba hurcolt túsz, Naama Levy huszadik születésnapját. A nagygyűlés befejeztével több tüntető gumiabroncsokat égetve elzárta az utat.
Lovas rendőrökkel oszlatták őket, a videók tanúsága szerint a rendőrök a tömegbe lovagoltak, és fellökték a demonstrálókat, a tüntetők pedig megpróbálták megvédeni a földre kerülteket, köztük az egyik tévécsatornának az eseményről beszámoló riporternőjét. A rendőrség szóvivője később elnézést kért. A rendőrök megtisztították az utat és letartóztattak három tiltakozót.
Izraelben már hónapok óta minden szombat este utcára vonulnak a tüntetők a kormány ellen, amely szerintük sikertelenül vezeti a háborút, és nem tesz eleget a túszalkuért. A harcok tavaly október 7-én kezdődtek, amikor a Hamász terrorszervezet fegyveresek ezreivel betört a Gázai övezet környékének izraeli településeire, ahol megöltek 1200 és túszul ejtettek 251 embert, akik közül 120-an jelenleg is a Gázai övezetben vannak.
M Dayan és A Sharon nagyon hiányzik. A leghosszabb háborújuk 3 hétig tartott.
Azok a háborúk reguláris hadseregek ellen, csatatéren folytak. Ez itt most más, az ellenség részéről más célkitűzésekkel és módszerekkel.
Az ellenség katonai szempontból már le van győzve, de nem erre ment ki a dolog a hamasz részéről, már kezdettől. Gázát egy nap leforgása alatt porig lehetett volna bombázni. Ugyanakkor a világközvélemény holdkóros része és más erők ezt nem viselnék el. Izrael a teljes megszállást sem vállalja egyelőre, amire feltehetően jó oka van (északról…). A hazai közvélemény egy része is (akikről ez a cikk szól) megosztott, ami sajnálatos. De mindebben csak az ország lakosai dönthetnek, távolról okosnak lenni nem nagy teljesítmény. Van egy belső "ellenség" is.
Nagy hiba volt a nyugat részéről hagyni Irán proxijainak felfegyverzését éveken-évtizedeken át! A számlát most kezdik fizetni…
A belső "ellenség" alatt kit illetve kiket értesz? Az izraeli állampolgárságú arabokat?
Nem, nem az arabokra gondoltam. Ugyan olvastam, hogy az izraeli arabok min. 15%-a helyesli a hamasz akcióit, de ez nem meglepetés. Akikre gondoltam, azok, akik ellenzik a hamasz legyőzését, meghátrálást és „békét” hirdetnek, nem gondolva a jövőre, ill. a következményekre. Akik feladnák az eddigi eredményeket, azonnali „békekötést” követelnek a hamasszal és más terroristákkal, kivonulást Gázából, akik válság idején belső meghasonlást okoznak. Mit remélnek ezek? Nem volt elég tanulságos a kivonulás Gázából és Libanonból?
Valami megértést esetleg fel tudok fedezni mmagamban irántuk, anélkül, hogy egyetértenék velük. Nyilván nem kielégítő állandó háborús fenyegetésben élni, egy ellenséges világtúl körülvéve – ezért… De olyan érzés fog el, hogy ezeket megfertőzte a világban terjedő életidegen woke-naivjóemberkedő irányzat, amit Izraelnek manapság nincs módjában elfogadni, és háborús helyzetben tolerálni.
Ezeket nem nevezném ötödik hadoszlopnak, mert nem tudatos és rosszindulatú a cselekedet és a motiváció, de ettől még hibásnak tartom.
Most már értem és köszönöm a válaszodat.
Tévedés! A kifárasztó háború a Jom Kipuri előtt évekig tartott, a Saron indította első libanoni háború húsz évig, és valójában sosem fejeződött be…
Nem hiszem, hogy a katonai vezetésen múlik, bár biztos elkövettek hibákat. Dél-Gázát/Rafahot nem értem, miért a végére hagyták és miért nem az elején rohanták meg? A segélyszállítmányok körüli huzavonák is valószínűleg a katonai vezetés sara —- ennek következménye meg, hogy ezzel a propagandisztikusan negatív képet hagyták kialakulni.
Szerintem nagyobb baj a kormányzat — az, hogy különösebb politikai stratégia nélkül, ad-hoc mennek előre. Úgy tűnik, hogy sodródnak és nem fontolgatnak, nem irányítanak. Nemcsak Netanjahuról van szó (sőt kívülről nézve szerintem nem is elsősorban Netanjahuról). Kivételként Joav Gallanttól olvastam némi stratégiai megnyilatkozást, de ebben lehet, hogy nagyot tévedek. Viszont stratégia nagyon kellene Izraelnek, anélkül nehéz nyerni. Ebben a viszonylatban pl. azt nem értem, mi szükség volt az iráni tábornok lebombázására pont a nagykövetség területén, és pont a gázai háború alatt — erre nyilván a politikai vezetés adott engedélyt.Igazán kivárhatták volna egy másik helyszínt.
Azt viszont nagyon nem értek, hogy a tüntetők mit akarnak elérni a kormány lemondatásával. A háború közepén kormányválságot kívánni a legbutább dolgok egyike, talán csak az új választás múlná felül. Mindez persze az izraeliek dolga. De hogy miben/mi pozitívban gondolkodnak a tüntetők, az nekem nagyon nagy rejtély.