Candace Owens esete bizonyítja a szélsőjobb és radikális baloldal közeledését

A patkó elmélet igaznak bizonyult: egymásra találtak a szélsőségesek. Samuel J. Hyde írása.

Múlt héten Briahna Joy Gray amerikai kommentátort elbocsátották a The Hill című lapnál betöltött pozíciójából, miután interjúzott Yarden Gonen-nel, az izraeli túsz, Romi Gonen testvérével, aki október 7-én a Hamász által elkövetett rendszerszintű nemi erőszakról beszélt. Gray reakciója az interjú során – szemeit forgatva, nyilvánvaló megvetéssel – jól mutatta, hogy továbbra is megvet mindent és mindenkit, aki izraeli. Gray korábban Bernie Sanders sajtósa volt.

Gray korábbi kijelentése, miszerint „a Hamász nem a zsidók megölésére törekszik, hanem a zsidó állam megszüntetésére és egy olyan pluralista társadalom létrehozására, mint amilyen Amerikában van”, rávilágít arra a jelentős erkölcsi tájékozatlanságra, amelyben sokan bűnösek.

Gray helyzete némileg tragikus. Úgy tűnik, őszintén hisz abban, hogy jó ember, de minden racionális ember számára világos, hogy alapvetően össze van zavarodva azzal kapcsolatban, hogy ez mit is jelent.

A dzsihadizmus folyamatos támogatása vagy mentegetése az egyik legélesebb bizonyítéka ennek.

„A cionisták nem érdemlik meg, hogy éljenek” – mondta a Columbia vezértüntetője

A gázai szolidaritási sátortábor egyik szervezője szerint hálásak lehetnek neki, amiért nem gyilkolja le csak úgy a cionistákat.

Úgy tűnik, hogy a nyugati kommentátorok, akárcsak Gray, allergiásak a dzsihadista terrorizmus valódi természetének megértésére. Hajlamosak arra, hogy ezeket a cselekményeket a nyugati politikai és etikai normák szemüvegén keresztül értelmezzék, és így saját igazságossági küzdelmeiket a palesztin ügyre vetítsék, miközben nem értik meg a dzsihadizmust mozgató vallási és ideológiai meggyőződéseket. A dzsihádisták nem pusztán politikai szereplők, akiket jogos politikai sérelmek vezérelnek; ők igaz hívők, akik tetteiket isteni felhatalmazással igazolják. Ez a meggyőződés az ő szemükben az egyébként őrültségnek tekinthető cselekedeteket kiszámított, teológiailag igazolt erőszakos cselekményekké és mártíromsággá változtatja.

Ez talán őrültségnek hangzik, és ez azért van így, mert az is.

Ha már az őrületnél tartunk: elbocsátása után Gray különös módon Candace Owens szélsőjobboldali kommentátorral kötött szövetséget, akit néhány hónappal ezelőtt a Daily Wire-tól rúgtak ki, mert a keresztény nacionalizmus nevében antiszemita összeesküvés-elméleteket terjesztett. Ez a partnerség valóban emblematikus az amerikai szélsőjobboldal és radikális baloldal szélesebb körű ideológiai közeledésére. A jelenség azonban nem új keletű; mélyen gyökerező történelmi összefüggésekkel rendelkezik, amelyek jóval Amerika alapítása előttre nyúlnak vissza.

Míg Európában a progresszivizmus a kereszténység „kedves utóda” volt, addig az antiszemitizmus annak csúnya mostohagyermeke, és e két impulzus közötti küzdelem a modern világban is folytatódik. Ahogy a kereszténység történelmileg nem tudott megfelelni saját tanításainak a zsidókkal való bánásmódban, a modern progresszivizmus is hasonlóan kudarcot vall, amikor a zsidókat kiszolgáltatja egy népirtó ellenfél terveinek. Szinte egy Monty Python-szkeccsre emlékeztet, ahogy Gray, a progresszívek kedvence és Owens, az önjelölt keresztény nacionalista kvázi-vallásos buzgalommal beszélt egymással.

Konzervatív belháború: Ben Shapiróék megszabadultak a zsidózó Candace Owenstől

A konzervatív nagyágyú elhagyja a Daily Wire-t.

Ha valami, akkor ez a párbeszéd rávilágított arra, hogy a szélsőjobboldal és a radikális baloldal hasonló gondolkodási és viselkedési mintákat mutat, amit általában patkó elméletként emlegetnek. De ezen túlmenően Gray és Owens nem tehetőek egyedül felelőssé;

ők csupán arcai a nacionalista-ellenes iszlamisták, az egyetemeken táborokat építő transznacionális kommunista diplomások, progresszív professzoraik és az ultranacionalista neonácik veszélyes közeledésének,

akik a vélt ellenséggel szembeni közös sérelmek köré csoportosulnak.

Természetesen az egyetlen ellenség a szemükben a zsidók.

Renee Girard francia filozófus a bűnbakképzés e társadalmi jelenségét úgy magyarázta, mint a társadalomban a csoportharmónia szükséges szintjének fenntartásához szükséges mechanizmust. Girard szerint minden emberi társadalom rivális csoportok összességéből áll.

Ahogy a feszültségek felerősödnek, az erőszak elkezdi fenyegetni a közösség szövetét, és ekkor az összes közösségi feszültség és neheztelés egyetlen csoportra vetül ki.

A riválisok egyesítik erőiket, és a korábbi ellenségek most barátokká válnak, a közösség pedig részt vesz a kijelölt bűnbak megbüntetésében.

Ha ez nem az amerikai társadalmi-politikai dinamika és polarizáció valamiféle ábrázolása nagyjából 2016-ból, és valóban pontos leírása Owens-nek és Gray-nek, akkor nem tudom, mi az.

Ez a cikk eredetileg az Israel Hayom oldalán jelent meg.

Samuel J. Hyde író és politikai kutató Tel-Avivban, Izraelben él. Jelenleg a Jewish People Policy Institute munkatársa, és pályafutása során számos izraeli és amerikai agytrösztnél dolgozott. Szerkesztője volt Dr. Einat Wilf volt Knesszet-képviselő „Mindannyiunknak cionistának kellene lennünk” című könyvének, többször publikált íróként és előadóként az izraeli-palesztin konfliktusról, Izrael belpolitikájáról és a zsidó világ helyzetéről.