Palesztin disztópia, avagy mi történne a palesztinokkal Izrael nélkül?

Paradox módon az arab világban a palesztinok egyetlen demokratikus partnere Izrael. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.

Annak idején foglalkoztam Harry St. John Philby Palesztina-terveivel, amit húsz éven keresztül próbált nyélbe ütni, de folyton akadályokba ütközött, elsősorban az arabokéba.

Philby, brit tisztviselőként szolgált a Közel-Keleten, először az első iraki kormány belügyminiszterének, Szajjid Tálibnak volt a tanácsadója, majd a transzjordániai emírnek, Abdalláhnak. Egy igazi bajkeverőként végül elbocsátották a Korona szolgálatából, ami után Ibn Szaúdhoz szegődött. Philby egy érdekes figura, aki örökösen Nagy-Britannia ellen agitált a Közel-Keleten és a fia sem esett messze a fájától, mert Kim Philby, az MI6 vezetőjeként meg a szovjeteknek kémkedett a hidegháború alatt.

De nem ez a lényeg, hanem, hogy az öreg Philby, még fiatalon az 1920-as években, komolyan dolgozott egy demokratikus, alkotmányos Palesztin Köztársaságon. Ebben a tervben pedig számos partnere akadt a zsidóságon belül, mint Israel Cohen, Hájim Veicmann, Ben Gurion, Leonard Stein, akik késznek mutatkoztak egyenlő feltételek mellett közös kormányt, parlamentet, közigazgatási rendszert felállítani az arabokkal a Palesztin Mandátum területén, brit fennhatóság alatt.

Nyilván ők sem repestek az örömtől, de felismerték, hogy 1920-ban nem sok más lehetőség adódott a civilizált együttélésre.

Philby közvetítőként ingázott a zsidók és a Legfelsőbb Muszlim Bizottság vezetősége között, hogy kialakítson egy zsidó-arab konszenzust. Természetesen Háddzs Amin al-Huszeini volt, aki következetesen elutasított minden tervezetet. Ennek a szűklátókörű politikának pedig hosszútávon a palesztinai arab lakosság itta meg a levét, mert ezzel nem tanulták meg, hogyan kell szétválasztani a hatalmi ágakat, hogyan kell létrehozni egy népképviseleti parlamentet, működtetni egy felelős kormányt, egy független bíróságot, a közigazgatási szerveket, a helyi önkormányzatokat és így tovább.

Ilyen politikai intézmények az Oszmán Birodalomban nem léteztek, a brit mandátumterületi időszakban pedig elutasították mindezt, így ez a mintázat nem alakult ki a társadalmukban.

“Amikor a hatalom magunkra hagyott bennünket”

Máig napi szintű sajtótéma a palesztin menekültkérdés, viszont annál kevesebbet beszélünk a szefárd zsidók szülőhelyéről való elűzetéséről. Kornéli Beáta írása.

Miért meséltem ezt el?

Mert a Hamász, Háddzs Amin al-Huszeini politikai örököse és letéteményese, nem akar az ég világon semmit, csak azt, hogy Izrael Állam tűnjön el a Jordán-folyótól a tengerig. Azt hirdetik, hogy akkor a palesztin nép végre felszabadulhat „a brutális izraeli elnyomás alól” és élhet, mint Marci Hevesen.

De vizsgáljuk meg közelebbről, mi történne tulajdonképpen ekkor a palesztinokkal?

Mivel nincs meg sem a mintázatuk, sem az akaratuk, ezért képtelenek lennének állammá szerveződni.

Vélhetően egy ISIS-hez hasonló terroristahálózat, brutalitás és fegyveres anarchia uralná a térséget, amely veszélyeztetné a környező államok, Egyiptom, Jordánia és Szíria stabilitását.

A Hamász az 1980-as években az egyiptomi Muszlim Testvériségből nőtte ki magát. De mi történt velük? Nasszer, egyiptomi elnök az 1960-as években könyörtelenül leszámolt a Muszlim Testvérekkel, tagjait bebörtönözte, vezetőiket és ideológusaikat, mint Szajjid Kutb kivégeztette. Az „alapítóatyát” Haszan al-Bannát még korábban megölték.

Gázát Egyiptom 1948-tól 1967-ig megszállás alatt tartotta és nem igen sietett megoldani a palesztin menekültkérdést. Sőt, nem esett különösebben kétségbe, ha a renitens menekültek között az egyiptomi hadsereggel kellett rendet csináltatnia. Szadat az 1970-es években kitiltotta a palesztin diákokat az egyiptomi egyetemekről felforgató tevékenységük miatt.

A halálnak halála és a palesztin fiaskó

A palesztin politikai vezetésnek nem kellett „Free Palestine” se 1936-ban, se 1947-ben, se 1987-ben, sem pedig 2000-ben. Kornéli Beáta írása.

Mi történt 1970-ben a PFSZ-el és a jordániai palesztinokkal?

Huszein király véresen leszámolt velük és kiűzte őket az országból, mert veszélyeztették a hatalmát és a társadalmi rendet. Ugyanez vonatkozik 1982-től Libanonra is. Ráadásul Jordániának már 1936 óta fáj a foga Ciszjordániára és a palesztin területekre, amit 1948-ban sikerült is elfoglalnia és 1967-ig megtartania. Máig is az övé lenne, ha nem támadta volna meg Izraelt 1967-ben.

Ezek után nem nehéz megsaccolni, hogy hogyan lépnének fel a környező arab államok egy totális Hamász uralom esetén.

Palesztina déli részét az egyiptomiak szállnák meg, a nyugati részét a jordánok, a Golán-fennsík felől pedig orosz segítséggel a szíriaiak. Pillanatok alatt szétkapnák a palesztinokat mindenféle moralizálás, meg esztétizálás nélkül, mert veszélyeztetnék az egész régió stabilitását, amit most Izrael tölt be.

Ezt csak azért írom, hogy aki Free Palesztina mellett tüntet az nem tudja, hogy mi mellett tüntet. Egy disztópia mellett.

Paradox módon az arab világban a palesztinok egyetlen demokratikus partnere Izrael. Izrael Állam léte az egyetlen, ami szavatolja a palesztin autonómia és önrendelkezés lehetőségét. Azonban nagy kérdés, hogy van-e vagy életben maradna-e egy olyan palesztin vezető, aki felvállalná, hogy nem az ellenállásban, a fegyveres harcban van a jövőjük, hanem az Izraellel való kiegyezésben, a békekötésben és az elszalasztott demokratikus mintázatok elsajátításában.

Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.

Palesztin menekültprobléma versus zsidó menekültprobléma

1948-ban Izrael maga is egy hatalmas menekülttábor volt, pont ugyanannyi zsidó menekülttel, mint arabbal. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.