Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kormányülést is tartották – tudósít a felvidéki ujszo.com.
A Denník N helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik.
A Plus7Dní információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések. A lövések azután dördültek el, amikor a kormányülés végével Fico az emberek közé ment. Ekkor valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés.
A helyszínen három–négy lövést lehetett hallani. A Denník N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Hogy a sérülések milyen súlyosak voltak, nem tudta megállapítani.
A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínt és a környéket evakuálták. A parlament ülését felfüggesztették.
Zuzana Čaputová államfő élesen elítélte a miniszterelnök elleni „brutális és vakmerő” támadást. „Sokkolva vagyok. Robert Ficónak sok erőt kívánok ebben a kritikus pillanatban, hogy felépüljön a támadásból”.





https://www.youtube.com/watch?v=7kDZmApZk-0
De kis vidám globalista zsidó fiú lehetsz! A globalista Progresszív Szlovákia párt tagja a „híres” író Jurij Cintula húzta meg a ravaszotokat…
hulljon a férgese, majd küld a Kreml másikat
De te kis metélt lemming, arra nem jöttél még rá, ha a globalista zsidók lenyomják a nacionalista zsidókat, akkor te sem leszel nemsokára?
https://uploads.disquscdn.com/images/b7109abc2fa82c7a6c061aaa17973d9b724881b882a8aea187f5b822e7e981cb.gif
Ő biztosan nem egy nemzeti érzelmű politikus merényletéből csinál viccet. Valami Soros giffed nincsen- az a te világod…
Ezt ugye október hetedikén is beküldted ?
No bumm !
A sokkal jobban védett Jichák Rabint is lelőtték …
Gyorsan lépi a szinteket újabban a „progresszív” „liberális” cancel culture. Az elhallgattatást, megbélyegzést, bíróság elé hurcolást már megszoktuk. A múltkori konferencia betiltás új volt, de hogy rögtön utána egy politikai gyilkossággal próbálkoznak…
Persze az elkövetőről hamar kiderül, hogy magányos farkas és mentálisan instabil. Mint Oswald (ahol persze a biztonság kedvéért ennek ellenére is kellett egy Jack Ruby. Meg a Rubynak is egy másik „Ruby”.)
Pedig dehogy magányos: a különböző kommentszekciókban a demokráciáért szokásosan aggódók ezrei ünnepelnek és gondolják úgy, hogy a nézetbeli viták rendezésének mostantól ez teljesen helyénvaló módja és teszik a javaslatokat a következőre. És miért ne gondolnák, ugyanezek szerint az antiszemitizmus is csak kontextus kérdése: a nemzeti konzervatív ha minden másnap a zsinagógába jár cimborálni akkor is antiszemita, a progresszív meg ha konyhakendőbe tekerve ordibál gázkamrákról, akkor sem az, hanem emberi jogi harcos.