Lapunk főszerkesztője szerint a Bodrogkeresztúrra zarándokló több tízezer zsidó jelenléte turisztikai kincs, melyet sokkal jobban kellene támogatni infrastruktúrával.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa azt a kérdést tette fel a Parlamentben, hogy
„miért hagyják, hogy az izraeliek felvásárolják Magyarországot?”
Novák Bodrogkeresztúrt hozta példának, ahová Reb Steiner Saje csodarabbi egykori házához és sírjához ortodox zsidók tízezrei zarándokolnak minden évben. Novák szerint a település ingatlanjainak fele már zsidó zarándokok tulajdonában van, magasba szöktek az ingatlanárak, ráadásul szerinte a zsidó zarándokok jelenléte terrorveszélyt jelent, továbbá zavarják a település nyugalmát.
Novák szerint „egy évtizede kitalálták a haszid zsidók, hogy az ő zarándokhelyük legyen.” Megyeri Jonatán rabbi, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kommunikációs igazgatója és lapunk főszerkesztője, nem hagyta szó nélkül Novák Előd megjegyzését és a Mandinernek nyilatkozva mondta, hogy szerinte Novák Előd nem tud kibújni a bőréből és
képtelen levetkőzni antiszemitizmusát, ennek az eredménye a mostani megnyilvánulása is.
Megyeri elsőre Novák tájékozatlanságára hívta fel a figyelmet. „Azt mondta, egy évtizede találták ki a haszid zsidók, hogy az ő zarándokhelyük legyen. Ha csak egy kicsit utána nézett volna, tudná, Reb Steiner Saje házához és sírjához már 1950-ben jöttek zarándokok” – mondta Megyeri Jonatán, aki szerint az, hogy napokon belül 20–25 ezer ember megjelenik egy kistelepülésen, természetesen felforgatja annak nyugalmát, de ez nem csak Bodrogkeresztúr esetében van így.
„Ha Zamárdiban Balaton Sound van vagy Bodrogkeresztúrtól nem messze, Tokajban bornapokat tartanak, akkor is felbolydul a város. Ez nem kérdés. Mindenképpen dicséretes, hogy Novákot zavarja az esetleges szemetelés, ahogy ez volt pártjának május elsejei rendezvényén.
Kár hogy a náci karlendítés ott nem zavarta, szerencsére ilyesmit Bodrogkeresztúron nem lehet tapasztalni.
Neki, felelős országgyűlési képviselőként inkább azt kellene észrevennie, hogy a csodarabbi zarándokhelye egy turisztikai kincs, az ország számára fontos bevételforrás, inkább támogatni kellene infrastruktúrával, mint felszólalni ellene” – mondta a Mandinernek Megyeri.
Megyeri elmondta:
a több tízezer zarándok számtalan vendégéjszakát tölt el Bodrogkeresztúron és a környező településeken, amely komoly turisztikai bevételt jelent.
Az EMIH kommunikációs igazgatója a napokban Bodrogkeresztúron járt, és ő is tapasztalta, a kóser húsok kivételével a zarándokok mindent helyben, főleg őstermelőktől vásárolnak meg és igénybe veszik a település más szolgáltatásait. Az ingatlanfelvásárlásokkal kapcsolatban Megyeri azt emelte ki, az, hogy Bodrogkeresztúron emelkednek az ingatlanárak, egy olyan tendencia, amely pont, hogy jó helyi háztulajdonosoknak. Novák Előd azt is mondta a Parlamentben, hogy a zsidók nagy számú jelenléte terrorveszélyt jelenthet. Megyeri Jonatán ezt sem hagyta szó nélkül: „Ha Novák Előd terrorveszély miatt aggódik, akkor felelős országgyűlési képviselőként tegyen meg mindent, hogy mindez ne következhessen be.
Persze terrorveszélyről szó sincs, a zsidó zarándokok pont azért jönnek örömmel Magyarországra és Bodrogkeresztúrra, mert Magyarország biztonságos, gyönyörű ország, számtalan csodás zsidó örökséggel”
– összegezte lapunk főszerkesztője aki két napja videós beszámolót készített Bodrogkeresztúról: