Libanonba behatoló izraeli katonákon ütött rajta a Hezbollah

Négy izraeli katona sebesült meg robbanások következtében, miután behatoltak Libanon déli részébe – közölte hétfőn a Hezbollah libanoni síita terrorszervezet.

Közleményük szerint az akciót Tál Iszmádl településnél, a határ közelében, robbanószerkezetekkel hajtották végre. Hozzátették továbbá, hogy két hullámban rakétatámadást intéztek katonai célpontok ellen az izraeli „megszállás” alatt álló Golán-fennsíkon.

Az izraeli hadsereg bejelentése szerint

a négy katonát bevetés közben, hétfő éjjel érte a támadás, és „egyikük ismeretlen eredetű robbanás következtében szenvedett súlyos sérülést”; és azt is megerősítették, hogy az incidens több száz méter mélyen libanoni területen történt.

A Hamász palesztin terrorszervezettel szövetséges Hezbollah és Izrael között a gázai háború kezdete óra rendszeresek a villongások a zsidó állam északi részén és Dél-Libanonban, de azóta ez lehet az első alkalom, hogy izraeli katonák behatoltak Libanon déli részére, és ott megtámadták őket.

Kettős mérce: Az orosz elnök esete az iszlamista terroristákkal

Putyin előszeretettel barátkozik iszlamista terroristákkal, mindaddig, amíg nem ő és Oroszország a célpontjuk – írja véleménycikkében Ruthie Blum.