A palesztin államiság elismerésére készül egy fontos európai állam

Újabb nyugati ország jutalmazhatja államelismeréssel a zsidók elleni terrort.

Spanyolország júliusig el fogja ismerni a palesztin államiságot – közölte Pedro Sanchez miniszterelnök újságírókkal közel-keleti körútja során.

Az EFE állami hírügynökség, valamint az El Pais és a La Vanguardia című lapok idézték Sanchezt, aki jordániai fővárosban, Ammánban, tette a megjegyzéseket a vele utazó sajtó munkatársainak.

Várakozásai szerint Spanyolország júliusra kiterjeszti az elismerést a palesztinokra – mondta, hozzátéve, hogy szerinte

hamarosan létrejön az Európai Unión belül a „kritikus tömeg”, amely több tagállamot is arra késztet, hogy ugyanezt az álláspontot képviselje

– írja az EFE.

Az Európai Tanács március 22-i ülésén Sanchez elmondta, hogy megállapodott Írország, Málta és Szlovénia vezetőivel, hogy „megteszik az első lépéseket” a „ciszjordániai és gázai övezeti palesztinok által kikiáltott államiság” elismerése felé. Akkor azt mondta, hogy az elismerésre várhatóan a tavaly kezdődött jelenlegi négyéves törvényhozási ciklus alatt kerülhet sor.

Válaszul Izrael közölte a négy országgal, hogy tervük „a terrorizmus jutalmazását” jelenti, amely csökkentené a gázai konfliktus tárgyalásos rendezésének esélyét.

Az arab államok és az EU egy novemberi spanyolországi találkozón egyetértettek abban, hogy a palesztin-izraeli konfliktusra a kétállami megoldás jelenti az egyetlen választ.

1988 óta az ENSZ 193 tagállamából 139 ismerte el a palesztin államiságot.

Amikor a hazugságot avatják világrenddé

Talán sose volt még aktuálisabb Franz Kafka A per című regényében megfogalmazott meglátása, mint ezen a héten. Vélemény.

Egy spanyol város, ahol „öljétek meg a zsidókat” koktélt isznak a helyiek

A vörösborból, citromból, fahéjból és cukorból, néha narancsból és fügéből készült leóni koktél fogyasztásának hagyománya egy borzalmas középkori történettel kezdődött.