Egy palesztinbarát „aktivista” videóra vette, amint a cambridge-i Trinity College-ban tönkretesz egy történelmi műalkotást, amely Lord Arthur Balfourt ábrázolta.
A közösségi médiára feltöltött videón látható, amint a női aktivista vörös festéket fúj a műre, mielőtt elővesz egy szikét, és felhasítja, majd szétvágja a vásznat.
A Palestine Action nevű csoport magára vállalta az akciót, mondván, hogy a Balfour-nyilatkozattal kezdődött meg „Palesztina etnikai tisztogatása”.
A Balfourt ábrázoló festményt Philip de László, magyarországi zsidó szülők fia készítette, aki portréiról, valamint királyi és hivatalos személyiségekről készült festményeiről ismert.
A híres nyilatkozat 1917-ben, az akkori brit külügyminiszter, Arthur Balfour, Lord Rothschildnak írt leveléből származik.
A levél teljes szövege így szólt:
Kedves Lord Rothschild!
Nagy öröm számomra, hogy közvetíthetem Őfelsége kormánya nevében a zsidó cionisták törekvésével szimpatizáló alábbi nyilatkozatot, amit benyújtottunk és jóváhagyott a Kabinet is.
„Őfelsége kormánya jóindulatúlag tekint a zsidó nemzeti haza megteremtésére Palesztinában, és minden tőle telhetőt megtesz e cél elérésének elősegítésére, miközben világosan kell látnunk, hogy semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát.”
Nagyon örülnék, ha ezt a nyilatkozatot az Egyesült Királyság Cionista Szövetsége tudomására hozná.
Szívélyes üdvözlettel:
Arthur James Balfour
A levelet a cionista mozgalom hivatalos brit elismerésének és a zsidó államiság ügyének világszerte történő felkarolásának tekintették.





Az ilyen aktivistáknak talán a gályarabság intézményét kéne bevezetni, még örülhetnének is hogy milyen környezet barát.
Most tényleg menjünk vissza a középkorba ?
Akkoriban a zsidó uzsorásokat máglyán
égették el. Mindenféle aggodalom nélkül.
Nem törődtek a szén-dioxid-kibocsátással.
Ma kit kellene megégetni? Azt aki 20% infláció mellett a 7% banki kamatra 28% adót vet ki és az élelmiszerre 27%+4% adót.
Még gondolni sem szabad rá !
Ebből a pénzből megy minden.
Romastratégia is , kárpótlás is.
Itt kérem reneszánsz van !
Te nem a mandinerről jöttél ezzel a névvel?
https://global100.adl.org
Jó a nyitóoldal. Kész szerencse , hogy a többi nem érdeklődik a kérdés iránt.
Neokohn kommentelok: 80%.
Minden szerződés annyit ér , amennyit betartanak belőle.
Ez is.
Csak ebből az is látszik , hogy kik irányítják a világot …
Aktív (mű)kritika.
Nem több, nem kevesebb.
Fölösleges fölfújni.
Ha a műalkotások rongálóit évekre lecsuknák és kifizetésre köteleznék a restaurálás költségeire meggondolnák mit csinálnak. Régi vicc amikor a huszár dugja a cigány feleségét akkor az bosszuból rugdossa a huszár lovát. Ennyit ér a műalkotások rongálása.
Nem tortent nagy problema kedves aktivistak menyit er a festmeny ??kb 200.000 fontot nos ki lehet fizetni !De ha esetleg nem az sembaj csak keretik nem reklamalni amikor izrael lebombazza az al akcat …..