Kedves szomszédom, ismerem, igazán nagyszerű ember, Barcelonában felvett egy falfestési akciót, amely lényege a gázai gyerekek iránti szolidaritás és a Szabad Palesztina felirat volt. Mintha mindenki elfelejtette volna, hogy mi történt október 7-én, mi előzte meg a háborút! Mintha a zsidó hadsereg ártatlan civilek ellen harcolna! Nem tudom, hogy mi motiválta a festőt a grandiózus farfirkára, és azt sem tudom, hogy a szomszédom miért posztolta azt lelkesen… a hozzám közelállókról feltételezem, hogy nem holmi antiszemitizmus vezérli őket, tehát marad a szimpla tudatlanság…
Nem várom el, hogy mindenki tisztában legyen az arab-izraeli konfliktus minden részletével, csak azt, hogy ha valamiről nincs kellő ismerete, akkor ne mondjon véleményt, ne ítélkezzen, mielőtt a tényekkel nincs tisztában.
Fájdalmasan szomorú, amikor okos emberek, akiket számtalan dologért lehet szeretni és becsülni, fennhangon ostobaságokat hangoztatnak, mint például, hogy az IDF harmincezer civilt ölt meg október 7-e óta. Az pedig már bohózatba illő eset, hogy szerte a világon emberek tüntetnek a Szabad Palesztináért a folyó és a tenger közt, de
fogalmuk sincs, hogy milyen tenger és milyen folyóról van szó, arról nem is beszélve, hogy az a bizonyos tenger és folyó közti területen van az egyetlen zsidó állam, aminek a megsemmisítésért állnak ki…
Az alapdiplomám városgazdász – arra képeztek, hogy a város, mint összetett rendszer, ha rosszul működik, akkor annak sosem egyetlen oka van, így rendbe tételük sem egyetlen intézkedéssel oldható meg. Az első lépés, hogy megismerjük és szétszálazzuk az érdekek-ellentétek bonyolult szövevényét, feltérképezzük az ok-okozati összefüggéseket, mielőtt egy új mechanizmust igyekszünk felépíteni. Az új rendszer akkor jó, ha kialakulnak benne egymást erősítő automatizmusok, amelyek pozitív irányba terelik a folyamatokat. Ez a legnehezebb feladat, mert egyszerre kell hozzá rengeteg tárgybeli tudás és merőben új, eredeti gondolat. A XXI. századi városok probléma-halmazára azért találtak csak kevesen jó megoldásokat, mert alig van a városvezetők között olyan, aki ezekkel a képességekkel rendelkezik.
Az arab-izraeli konfliktus kicsit bonyolultabb egy tönk szélére került városénál, ugyanakkor a politikusok, akik ezzel a nehéz üggyel foglalkoznak, sem tárgyi tudásban, sem képzelőerőben nem elég erősek. Mindezt tetézi, hogy a közelmúlt hibáiból sem tanulnak.
Aki 30 évvel az oslói megállapodás után még mindig a két-állami megoldásról beszél, az semmit nem tanult ezen időszak történéseiből.
A közvetlen érdekeltségi körön kívüli nagyközönség reakcióit a végtelenül felszínes médiadömping látszik meghatározni, amely ostoba szlogenek szintjén mozog. A józan gondolkodás nem kritérium, ám elvárt a „jóember” megnyilvánulás: védeni az ártatlan civileket és kiállni a békéért, elítélni a háborút!
A gond az, hogy a személyes érdekei szerint cselekvő, féltudású politikai elit és a sztereotípiákon átlátni képtelen tömeg olyan közhangulatot teremt, amely az értelmes megoldást lehetetlenné teszi. Most éppen ott tartunk, hogy a falfirkák a barbár gyilkosokat támogatják és elítélik a valódi áldozatot
Ennek a sorozatnak azt a címet adtam, hogy fény, a gázai alagút végén, mert igenis látni szeretném a fényt, amely egy jobb jövőt jelez, ebben a tengernyi sötétségben. Írásaimmal a fejekben leledző sötétséget szeretném eloszlatni, őszinte szóval és tényekkel, az olvasók józan eszére apellálva
A tényekből állítok fel egy logikai sort, amelyekből a megoldás felé vezető úton el lehet indulni:
- tény, hogy időszámításunk előtti XIII. századtól éltek zsidók Kánaán térségében,
- tény, hogy az időszámításunk előtti XI. században Salamon király uralkodása alatt egységes, zsidó állam létezett itt,
- tény, hogy Salamon halála után kettészakadt és északon Izrael, délen Juda királysága jött létre,
- tény, hogy előbb az asszírok, aztán a babilóniaiak, a perzsák, majd a görögök foglalták el a területet, és a Római Birodalom szüntette meg végleg az ókorban a zsidó államiságot, olyannyira, hogy Palesztinának nevezte el a térséget,
- tény, hogy a leigázott zsidó állam lakosai nagy része szétszóródott a világon, de voltak, akik túlélték a római megtorlást és itt maradtak,
- tény, hogy arabok az időszámításunk szerinti 636-ban foglalták el Jeruzsálemet,
- tény, hogy 1099-től 160 évig keresztény királyság létezett itt,
- tény, hogy később mamelukok uralkodtak, majd 1516-tól az Oszmán Birodalom része,
- tény, hogy az európai, nemzeti mozgalmak és az üldöztetések hatására, kissé megkésve indult el a szétszóródott zsidóság nemzeti mozgalma, a cionizmus,
- tény, hogy az 1880-as években elindult, és több hullámban történt zsidó visszavándorlás megváltoztatta a térség gazdasági helyzetét, és az addig ritkán lakott területre a zsidókkal párhuzamosan elindult egyfajta arab bevándorlás is,
- tény, hogy az arab családnevek pontosan megmutatják, hogy a felmenők honnan érkeztek,
- tény, hogy az első világháború során a Britek legyőzték az Oszmán Birodalmat és elfoglalták a területet,
- tény, hogy 1917-ben megszületett a Balfour nyilatkozat, amely nemzeti otthon ígért a zsidóknak,
- tény, hogy 1920-ban a sanremói konferencián döntöttek a brit mandátumú Palesztina sorsáról a Sèvres-i Szerződés 95. cikke szerint:
„A Magas Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a 22. cikk rendelkezéseinek alkalmazásával Palesztina igazgatását a szövetséges főhatalmak által meghatározott határokon belül az említett hatalmak által választott képviselőre bízzák. A kötelező felelős a brit kormány által eredetileg tett és a többi szövetséges hatalom által elfogadott nyilatkozat végrehajtásáért a zsidó nép nemzeti otthonának Palesztinában történő létrehozása mellett, tudomásul véve, hogy semmi nem történik, ami sértik a nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait Palesztinában, valamint azokat a jogokat és politikai státust, amelyek bármely más ország zsidóinak javát szolgálják.”
- tény, hogy a britek már 1922-ben megszegték a szerződést azzal, hogy a Mekkából Ibn Saud által kiebrudalt Huszein bin Alinak adták a mandátum nagyobbik részét, megalakult a Transzjordániai Emirátus, amely 1946-ban Transzjordániai Hasimita Királyság lett, 1948-től pedig Jordánia a neve,
- tény, hogy a megmaradt területen lévő arabok már a huszas évek kezdetén terrorizálták a betelepülő zsidókat,
- tény, hogy Hitler hatalomrajutásával az európai zsidók egyre nagyobb számban igyekeztek elmenekülni, többek közt Palesztinába is,
- tény, hogy 1936-39 között arab lázadások törtek ki a mandátum területén, amelyek eredményeként a britek korlátozták a zsidók betelepülését, és a földvásárlást – Fehér Könyv 1939,
- tény, hogy 1941-ben a német nácik döntöttek a zsidók kiirtásáról és a II. világháború végéig 6 millió zsidót gyilkoltak meg a németek, a csatlós, európai államok lelkes támogatásával,
- tény, hogy a II. világháború során az európai, zsidó menekülőket, akik illegálisan próbáltak bejutni Palesztinába, a britek visszafordították a biztos pusztulásba, jobb esetben a ciprusi koncentrációs táborba szállították őket,
- tény, hogy a nácik elől menekülő zsidók közül mind az USA, mind Kanada nagyon keveset fogadott be, ezzel százezrek biztos pusztulásában segédkezve,
- tény, hogy a már megcsonkított mandátumi területet az ENSZ tovább csökkentette azzal, hogy jelentős területeket az araboknak ítélt 1947-ben,
- tény, hogy az abszurd módon kijelölt határok három részre szakították volna a zsidóknak szánt területet,
- tény, hogy még ezt a fenntarthatatlannak látszó területfelosztást is elfogadták a zsidó, de az arabok nem,
- tény, hogy 1948 május 14-én kikiáltották Izrael államot és másnap Egyiptom, Libanon, Szíria, Jordánia és Irak a dzsihád jelszavával támadta meg,
- tény, hogy ekkor Jordánia elfoglalta Juda és Somron térségét, Egyiptom pedig a gázai övezetet,
- tény, hogy a függetlenségi háború végére, amikor az izraeli népesség 1%-a, 6 000 ember veszítette életét, a zöld határnak nevezett tűzszüneti vonalon belül nagyobb területe lett Izraelnek, mint amit az ENSZ határozat megszabott és az ország területei már nem szakadtak el egymástól,
- tény, hogy 700 ezerre becsült az arab menekültek száma 1949-ben, viszont kevéssé ismert tény, hogy legalább ilyen számban menekültek el zsidók a környező arab országokból,
- tény, hogy az arab menekülteket Jordánia kivételével nem telepítették le az arab államok, azok mind a mai napig menekült státuszban vannak, sőt, utódaik is menekülteknek számítanak, ezért az eltelt 75 évben számuk mára közel 6 millió,
- tény, hogy a zsidó menekülteket Izrael letelepítette, állampolgárai lettek, ezért nincsenek számon tartott zsidó menekültek napjainkban,
- tény, hogy Izrael megalapítása utáni években több, mint egymillió európai és keleti zsidót fogadott be, a születések magas száma mellett a bevándorlás jelenti az izraeli népességnövekedést, ennek következtében Izrael lakossága ma 9.8 millió, aminek kb. 20%-a arab,
- tény, hogy a Hatnapos Háború (1967) során Izrael felszabadította a korábban Jordánia és Egyiptom által elfoglalt területeket, sőt a Szinai félszigetet is,
- tény, hogy az arabok a vereséget nem voltak képesek elviselni és újabb és újabb támadásokat indítottak (Felörlő háború 1967-1973), Jom Kipuri háború (1973),
- tény, hogy katonai győzelmet nem voltak képesek elérni az ellenséges, arab államok, annál inkább sikeresek voltak a békeszerződések megkötésekor: 1978-ban Egyiptom, 1994-ban Jordánia, jelentős területek megszerzésével zárták az egyezményeket, a területet békéért elv szerint,
- tény, hogy Egyiptom nem kívánta visszakapni a Gázai övezetet,
- tény azonban, hogy az ellenséges, arabok államok mellett az 1964-ben megalakult PFSZ is egyre több gondot okozott Izraelnek,
- tény, hogy a PFSZ kezdettől a Jordán folyó és a Földközi tenger közé esető terület egészét követelte – ezt tűzte zászlajára,
- tény, hogy 1967-ig az egyiptomi támogatással, Ahmed Shukeyri vezetésével megalakult terrorista szervezet kezdettől rossz viszonyban volt a Jordán királysággal, ami később, Jaszer Arafat színre lépésével tovább súlyosbodott, olyannyira, hogy 1970-ben szír segítséggel puccsot szerveztek a királyság ellen,
- tény, hogy Husszein király a Jordán légióval véres harcok során kiverte a Arafatékat az országból, akik Szirián keresztül jutottak Libanonba (Fekete Szeptember),
- tény, hogy az Arafat vezette PFSZ növelte a terrorcselekményeket Izrael ellen, amely közül a legismertebb az 1972-es olimpián 11 meggyilkolt izraeli sportoló esete,
- tény, hogy a Jom Kippuri háború a PFSZ számára is nyilvánvalóvá tette, hogy a fegyveres harc eredménytelen Izraellel szemben, ezért 1974-ben elfogadták a „fázistervet”, amely a tárgyalásos módszert helyezte előtérbe, mint első fázist,
- tény, hogy a Libanon déli részét egyre inkább uraló PFSZ tevékenysége hozzájárult a libanoni polgárháború kitöréséhez 1975-ben,
- tény, hogy a PFSZ az Izrael elleni terrorakciókat sem állította le, ami 1982-ben kiváltotta az IDF reakcióját, és ezzel elkezdődött az első libanoni háború,
- tény, hogy a PFSZ vezetés elmenekült Tunéziába, de a polgárháború alkalmat adott az iráni behatolásra, a síita kisebbség aktív támogatásával,
- tény, hogy az Izraellel békét kötni szándékozó Bashir Gemayelt meggyilkolták, a síita terrorszervezet a Hezbollah terjesztette ki tevékenységét, amellyel szemben az IDF és a Dél-Libanoni hadsereg együttesen harcolt egészen 2000-ig, amikor az Ehud Barak vezette kormány kivonta a csapatait Libanonból,
- tény, hogy a libanoni kivonulást az izraeli társadalom többsége támogatta,
- tény, hogy a kivonulás ellenzői már akkor megjósolták, hogy a konfliktus ezzel nem ért véget az iráni proxy, terrorista Hezbollah-val,
- tény, hogy később 2006-ban került sor a második libanoni háborúra, és jelenleg is folyik egy alacsonyabb intenzitású háború Izrael északi határán,
- tény, hogy a PFSZ és Izrael között a titkos tárgyalások már 1985-től ismertek voltak, de az 1987-ben kezdődött első intifáda az izraeli kormányt is arra késztette, hogy a helyzetet tárgyalásokkal próbálja rendezni,
- tény, hogy Jordánia 1988-ban bejelentette, hogy nem tart igényt Júdea és Somron térségére, és amerikai közreműködéssel komolyabb tárgyalások kezdődtek,
- tény, hogy 1993-ban megszületett az oslói megállapodás az átmeneti rendezésről, Jaszer Arafat fegyveresei bevonultak az egyezmény szerinti területekre,
- tény, hogy az egyezmény szerint, Juda és Somron területének 18%-a a Palesztin Hatóság teljes felügyelete alá került (A), 22%-a PH polgári ellenőrzése és Izrael Állam biztonsági ellenőrzése alatt álló területek (B), 60%-a Izrael polgári és biztonsági ellenőrzése alatt marad a végleges megállapodásig,
- tény, hogy a helyi arabok ellenezték a megállapodást és mind a mai napig a Palesztin Hatóság nem nyerte el a helyiek bizalmát,
- tény, hogy az izraeli társadalom is megosztott volt az egyezménnyel kapcsolatban, a parlament mindössze 61/120 többséggel fogadta el,
- tény, hogy Arafat 1994-ben, johannesburgi beszédében kijelentette, hogy az Oslói Megállapodások jelentésükben megegyeznek a Hudaybiyah-i Megállapodással. , a Mohamed próféta által tíz évre aláírt, de két év után megszegett fegyverszüneti megállapodással,
- tény, hogy az oslói megállapodás utáni években jelentősen megnőttek az izraeliek elleni terrortámadások (1993–1996 között, 256 izraelit gyilkoltak meg),
- tény, hogy az Ehud Barak vezette izraeli kormány 2000-ben, amerikai közreműködéssel további egyezményt igyekezett tető alá hozni, amit Arafat elutasított,
- tény, hogy Arafat a terrort választotta a megállapodás helyett a második intifádával (2000-2005 között 1057 izraelit öltek meg),
- tény, hogy Arafat 2004-es halálával Mahmúd Abbász vette át a Hatóság irányítását, azonban a 2006-os választásokon a Hamasz többséget szerzett a parlamentben,
- tény, hogy azóta sem tartottak választásokat, az Abbász vezette Palesztin Hatóság uralja Júda és Somron térségét, ám a Gázai övezetet a Hamasz, amely 2007-ben megölte a PFSZ helyi munkatársait,
- tény, hogy a Hamasz gázai térnyeréséhez hozzájárult az, hogy az Ariel Saron vezette kormány 2005-ben felszámolt minden zsidó települést Gázában, a lakosságot erőszakkal kitelepítette onnan,
- tény, hogy a Hamasz politikai vezetése (Khaled Mashal, Ismail Haniyeh, Musa Abu Marzouk) Katarban él luxus körülmények között, 2017 óta az izraeli börtönből szabadult Yahya Sanwar a helyi terrorista-sereg vezetője,
- tény, hogy Yahya Sanwar, akit öt rendbeli gyilkosságért ítélték el Izraelben, és a 2011-es Gilád Salit egyezménnyel (1 izraeli katonáért 1027 terroristát engedtek szabadon) szabadult,
- tény, hogy a Gázai övezetet körülvevő települések az állam megalakulása óta vannak kitéve terrortámadásoknak, de 2005 után folyamatosan rakétatámadásokkal is számolniuk kellett,
- tény, hogy 2018-ban a zavargások egészen a határkerítés mellett zajlottak, miközben rakéták százait lőtték ki Izraelre, és a közeli települések termőterületeit felégették,
- tény, hogy a gázai foglalkoztatottak jelentős hányada évtizedeken át, Izraelben dolgozott, a legmagasabb arány 1986-ban volt 46%, de az 2018-as zavargások után is közel 30 ezer gázai kapott munkavállalási engedélyt,
- tény, hogy az izraeli katonai és politikai vezetés is elszámolta magát, amikor azt feltételezte, hogy a gazdasági előnyök a Hamasz terrort képesek eliminálni,
- tény, hogy a Hatnapos Háború után kialakult „területek a békéért” elv nem hozta el a békét, az oslói megállapodás pedig a terror fokozódását jelentette,
- tény, hogy az izraeli, askenázi elit nem beszél arabul és nem ismeri az arab mentalitást, kulturális jelrendszert,
- tény, hogy a Wexner alapítvány 1989-től évente 10 kiemelkedő pályafutású izraeli köztisztviselőt választ ki, hogy mesterképzést szerezzenek a Harvard Kennedy School of Government programjában, minek következtében a mai izraeli, befolyásos elit az amerikai doktrína hű képviselője,
- tény, hogy a parlamenti választásokon a régi elit képtelen többségi kormányt alakítani, a kérész-életű Benet-Lapid kormány csak a Muszlim Testvériség ideológiai alapjain álló arab párttal szövetkezve tudott hatalomra jutni,
- tény, hogy a 2022 novemberi választásokon a jobboldal Netanyahu vezetésével többségi kormányt tudott alakítani, ugyanakkor a baloldali elit ezt képtelen volt elfogadni és azonnal tüntetéseket szervezett,
- tény, hogy az izraeli belső ellentéteket az arab világ a zsidó állam gyengeségeként értékelte,
- tény, hogy Izrael gazdasága a háborúk és a terror közepette is olyannyira fejlődött, hogy ma az egy főre eső GDP 57565 $, amivel számos európai országot is megelőz,
- tény, hogy a gázaiak és a Palesztin Hatóság 30 éve segélyeken él, képtelen önálló, működő gazdaságot létrehozni,
- tény, hogy a Palesztin Hatóság nemhogy megfékezné a terrort, hanem fizetést ad a gyilkosoknak,
- tény, hogy az október 7-i támadás az izraeli vezetést „letolt gatyával” érte, az elrettentő erő nem működött és ennek következtében 1400 civil áldozata volt a Nukhba barbár mészárlásának,
- tény, hogy az izraeli tartalékos katonák azonnal harcba szálltak, hogy az első héten több, mint 300 ezren jelentkeztek szolgálatra, sokan külföldről is azonnal hazautaztak megvédeni a hazájukat,
- tény, hogy az izraeli elit nagy része még mindig az október 7-e előtti doktrínák szerint működik, ugyanakkor
- tény, hogy a harcoló katonák és a társadalom nagy többsége szerint, fordulópont volt a vérengzés, és a terrorral szembeni küzdelem gyökeresen más kell legyen, mint amilyen eddig volt.
Nos, ezek, röviden a tények, és ezek nélkül képet alkotni a jelenlegi válságról, sőt, tanácsot adni arra vonatkozóan, hogy Izraelnek mit kellene tennie – enyhén szólva is pökhendiség.
Ugyanakkor, ezen tények ismeretében kialakulni látszik egy olyan tervezet, amely tanulva a korábbi megállapodások hibáiból, új platformra helyezné a konfliktuskezelést.
Erről szól a sorozat következő része.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.