Nobel díjas közgazdász: A Hamász ultimátumra játszik

Izrael (Robert) Aumann, Nobel-díjas közgazdász, matematikus professzor az Arutz7 által szervezett Jeruzsálem konferncián osztotta meg gondolatait a Hamász palesztin terrorszervezet által október 7-e óta fogva tartott több, mint 130 izraeli tússzal kapcsolatban.

Aumann, aki a játékelmélet kidolgozásáért részesült Nobel-díjban elmondta, hogy a Hamász, véleménye szerint ún. ultimátum-játékot játszik.

„Vegyünk egy példát” – magyarázza a professzor, „Két játékos tízezer sékelt kap, ha meg tudnak egyezni abban, hogyan osszák el. Az egyik azt javasolja, hogy egyenlően osszák el. A másik ragaszkodik ahhoz, hogy legalább kilencezer sékel az övé legyen. Az első játékos hamar rájön, hogy bár egy ilyen követelés irracionális, mégis hasznot húz abból, ha beleegyezik, hiszen legalább ezer sékel üti a markát, ezért a racionális első játékos beleegyezik az irracionális második játékos által meghatározott feltételekbe. Ez a jelenlegi helyzet a Hamász és Izrael között”.

„A Hamász, annak ellenére, hogy ő az irracionális fél, többet fog keresni. Remélem, hogy nem lesz igazam, de

ők irracionálisan cselekszenek, hogy többet kapjanak, mi pedig racionálisan cselekszünk.”

„Mose Dayan (egykori védelmi miniszter valami hasonlót mondott a hatnapos háború után, hogy irracionálisan kell cselekednünk, hogy maximális eredményeket érjünk el.”

A „bármi áron” kérdéssel kapcsolatban Aumann kijelentette: „Maimonidész (Mose ben Maimon rabbi, híres kodifikátor, filozófus 1138-1204)  azt írja, hogy nincs fontosabb tórai parancsolat, mint a foglyok visszaszerzése. Sajnos azonban két bekezdéssel később úgy rendelkezik, hogy csak annyiért válthatjuk ki a foglyokat, amennyit »érnek«.”

„Itt nem a pénzről van szó, mert a foglyok visszaszerzése nem ugyanaz, mint a középkorban. Életekről beszélünk, és nem fizethetünk semmilyen árat, ami azt jelenti, hogy A – nem állíthatjuk le a háborút és nem engedhetjük el a Hamászt, és B – nem engedhetünk szabadon több ezer terroristát. Szabadon engedésük sokkal több halálos áldozatot követelne, mint a jelenlegi túszok száma.

A szívem szakad meg a túszokért, de néha racionálisan is kell cselekednünk”.

Aumann minden bizonnyal arra utalt, hogy 2011-ben Izrael 1 027, izraeli börtönökben terrorizmusért elítélt palesztin foglyot adott cserébe a Hamásznak egy izraeli katonáért, Gilág Shalitért, akit 2006-ban ejtettek túszul. Mostanra egyértelműen kiderült, hogy az a Yahya Sinwar, rettegett palesztin terroristavezér is a kiadott palesztin foglyok között volt, aki a mostani, október 7-i terrortámadás egyik fő kitervelője és irányítója.

„A palesztinok többsége nem egyenlő a Hamásszal.” Tényleg nem?

Bár nem minden palesztin tagja a Hamásznak, a legtöbben egyetértenek alapvető ideológiájával.