Nawaf Szalam libanoni bírót választották meg társai a Nemzetközi Bíróság új elnökévé, ahol várhatóan 3 évig fog tevékenykedni – derül ki a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság sajtóközleményéből.
Szalam 2018 februárja óta tagja a bíróságnak, korábban 2007-től 2017-ig Libanon ENSZ-nagyköveteként és állandó képviselőjeként dolgozott az ENSZ-ben.
Szalam korábban több Izrael-ellenes kijelentést is tett, ennek ellenére most a Dél-Afrika által Izrael ellen indított perben ő fog elnökölni.
A libanoni bíró évek óta kritizálja nyilvánosan az „erőszakos izraeli megszállást”.
„Izraelnek fel kell hagynia az erőszakkal és véget kell vetnie a megszállásnak”
– írta korábban, hozzátéve, hogy „Izrael politikájának kritikusait antiszemitáknak beállítani egy megfélemlítési és lejáratási kísérlet, amit elutasítunk”.
Szalam emellett támogatója a palesztin ENSZ-tagságnak, és egy palesztin állam létrehozásának.





” … Az Alapokmány 51. cikke szerint önvédelem céljából katonai erő alkalmazható, ha egy állam ellen „fegyveres támadás történik”, de ehhez a támadásnak a védekező állam ellenőrzése alatt álló területen kívülről kell történnie.
Egy állam nem hivatkozhat az önvédelem jogára olyan támadás elleni védekezés esetében, amely az általa megszállt területen belülről ered. Minthogy Izrael továbbra is megszállva tartja Gázát, nem hivatkozhat önvédelemre a palesztin ellenállás támadásaira válaszul.
Izrael nem említette a Nemzetközi Bíróság A megszállt palesztin területen megvalósuló fal építésének jogi következményei vonatkozásában adott 2004-es tanácsadó véleményét, amelyben a bíróság kimondta, hogy az 51. cikkben foglalt „önvédelem” nem alkalmazható a megszálló Izrael és a megszállt palesztin terület közötti helyzetben.”
https://merce.hu/2024/01/24/izraelnek-van-a-legerkolcsosebb-hadserege-a-vilagon-valaszol-a-nepirtasi-vadakra-izrael-a-nemzetkozi-birosagon/
Lám , mit talál az ember baloldali portálokon …
Gaza nincs megszállva. Mindössze nem önellátó kivéve az egyiptomi határokon áthozott fegyvereket. Határkerités egy ellenséges entitás határán nem kifogásolható. Nem hallottam, hogy az Egyiptom felőli zárlatot bárki is kifogásolta volna. Izraelt Gaza irányából támadták meg lényegtelen, hogy Gazaban szeretett vagy nem szeretett frakció a hamasz.
Hmmm …
Volt az a balhé azzal a török segélyhajóval.
Ha jól emlékszem , nemzetközi vizeken.
Jement kevesebbért bombázták meg …
Ellenőrizni akarták mit is visz az a „segélyhajó” amikor éppen fegyveres konfliktus volt. Nem lőttek a hajóra, az kommandósok mindössze védekeztek amikor a segélycsapat tagjai vasdorongokkal rátámadtak. 12 tmf határon belül voltak. Érdekes körülmény, hogy az egész Afrika, Közép és Délamerika, Délkelet Ázsia éhezői, szomjasai, betegei nem kapnak annyi figyelmet mit a gazai arabok. Mindig csak ők éheznek.
Ha mindig nem is , de most egészen biztosan …
Kifosztották az ensz szudáni segély raktárát. Persze Nem sopánkodnak mit eszik 40 millió éhes arab. Ausztráliából nem indulhat el 40 ezer bárány és marha a Vörös tengeren át Izraelbe. Ki törödik a zsidókkal és a hajón lévő marhákkal. Persze Argentinában is sok a marha majd onnan is lehet venni.
Jemen egy kicsit bekavart.
Teljesen váratlanul.
Izrael palesztinekkel szembeni „önvédelme” Gázában, ezek szrt, egy fából vaskarika.
Nagymesterek ebben.
Ugyanakkor, olyan háborús bűnöket követnek el Gázában, mint a britek Drezdában.
Bonyolult világ…
Barcsak azt csinalnak mint a britek drezdaban !!! Legalabb lenne alapja annak amit irsz !!De akkor nem 27k turbanos doglik meg 4 honap alat hanem 50k naponta !!!Te osszehasonlitasz egy napalmbombas szonyegbombazast egy terrorellenes hadmuveletel….gratulalok enyi eszed van!
A szélsőbalos Mérce semmivel sem különb a szélsőjobbos kurucinfónál. Nem igazán releváns az, hogy a szélsőséges szennylapok mit hordanak össze.
Amikor két ellentétes oldal egyként utasít el valamit , azon el kellene gondolkodni.
Hiányoltalak ám ! Minden rendben van Veled ?
A helyzet annyival kevesbe tragikus, hogy a birosag elnokenek helyetteseve viszont azt az ugandai bironot, Julia Sebutinde-t neveztek ki, aki minden Izrael ellenes pontban Izrael mellett szavazott januarban.
Nem olyan vészes a helyzet. Izrael eddig se nagyon foglalkozott azzal, hogy hol, ki, mikor, miért helytelenítette azt, amit éppen elkövetettek.
Pedig egyszeru, libanoni biro nem kepvielhet izrael ellen semmit ugyanis az elfoultsagnak szamit ! Izrael es libanon mind a mai napig hadban all tehat jogilag siman megall az elfogultsag ezert minden itelet inkompatens !