Napi német abszurd: migránsellenes migráns írót ítéltek börtönbüntetésre

Gyűlöletre uszítás miatt kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték Akif Pirincci német-török írót.

A 64 éves író blogjában tett ellenséges megjegyzéseket a bevándorlókra. Ügyvédje, Mustafa Kaplan a dpa hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az ítélet még nem jogerős, és már benyújtották a fellebbezést ellene.

Pirinccit nem először ítélték el gyűlöletre uszítás miatt. Az író rendre a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva védi megnyilvánulásait.

Pirincci 1959-ben született Isztambulban, és 1969-ben költözött családjával Németországba, ahol Eifel környékén, Bonn közelében nőtt fel.

Az író 1989-től a Felidák című krimisorozattal futott be, amelyet több millió példányban adtak el, számos nyelvre lefordítottak, és filmet is készítettek belőle. A regények főhőse egy gyilkosságok után nyomozó macska.

Már meg sem lepődünk: a zsidókat szidta egy migráns berlini rendőr

Saját kollégái jelentették a német rendőr zsidózását.

Az utóbbi tíz évben azonban Pirincci főként szélsőjobboldali populizmusával és iszlamofób kijelentéseivel hívta fel magára a figyelmet.

2014-ben Deutschland von Sinnen: Der irre Kult um Frauen, Homosexuelle und Zuwanderer (Németország megbolondult: A nők, homoszexuálisok és migránsok körüli őrült kultusz) címmel jelent meg első nem fikciós kötete.

Egy évvel később a Drezdában alapított Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) szélsőjobboldali, bevándorlás- és iszlámellenes mozgalom idegenellenes tüntetésén megjegyezte, hogy

„a koncentrációs táborok sajnos már nem működnek”.

Antonia Jamin: Németország a vesztes

Miért rejtegetjük a Dávid-csillagos nyakláncunkat és a mezuzát ahelyett, hogy büszkék lennénk rájuk? – teszi fel a kérdést éles hangú véleménycikkében a Bild újságírója.