Antonia Jamin, a Bild újságírója szerint a Berlin-Neuköllnben történt zsidók elleni támadások a társadalom egésze elleni támadást jelentik.
„Már megint? Mikor? Most?” Ezeket a kérdéseket tették fel nekem a kollégáim, amikor elmondtam nekik, hogy két héberül beszélő zsidót ismét megtámadtak Neuköllnben. A szombati támadásról hallva az első gondolatom az volt, hogy már október 7-e előtt se kedveltem ezt a berlini kerületet.
Engem is többször megtámadták már ott, amikor héberül készítettem riportot az utcán.
Hogyan tudjuk mi, német zsidók egyszerűen elfogadni, hogy szabadságunk a fővárosban folyamatosan csökken?
Miért nem válaszolok többé héberül, ha izraeli férjem a taxiban hív? És miért rejtegetjük a Dávid-csillagos nyakláncunkat és a mezuzát ahelyett, hogy büszkék lennénk rájuk?
A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy ezt nem fogadhatjuk el. Elvárhatjuk, hogy a politikusok elítéljék a támadásokat, követelhetjük, hogy a rendőrség keményebben lépjen fel,
de végső soron, amikor arról van szó, hogy nem rejtegetjük zsidóságunkat, az a mi felelősségünk.
És egy dolog október 7-e után amúgy is világossá vált mindannyiunk számára: a mi dolgunk, hogy megvédjük magunkat. Abba kell hagynunk a félelmet és a rejtőzködést.
Ha egy ponton rájövünk, hogy Németországban már tényleg nem vagyunk biztonságban, akkor el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen utat választunk. A fő vesztes ebben az esetben Németország lesz, mert ha úgy érezzük, hogy el kell mennünk, akkor valószínűleg csak a zsidógyűlölők maradnak itt iszlamisták, baloldali radikálisok vagy AfD-támogatók formájában.
Akkor Németország sokkal többet veszített, mint „csak a zsidóit”.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.