„Meztelen emberek sírgödrüket ássák, kopognak a rögök, de ők már nem hallják” – HBB.
Van egy elméletem: Magyarországnak volt egy csodálatos aranykora, ami pontosan egybeesett a kiegyezéssel és a zsidó emancipációval, azaz 1867-tel, amit a magyar zsidóság ezerszeresen meghálált a magyar társadalomnak. Ebben az időszakban tört utat magának, indult virágzásnak az a rengeteg vállalkozás, felhalmozott tudás, hazaszeretet, tettrekészség, tudomány, művészet, ami a magyar zsidóság szívébe és elméjébe volt zárva oly sok évszázadon át.
Végre felszabadultak, végre egyek lehettek a magyar társadalommal és bizonyíthatták, hogy méltóak az emancipációra.
A magyar zsidóság abban is egyedülálló volt, hogy nem a kelet-európai jiddis nyelvet beszélte, hanem a magyart, kizárólag a magyar nyelvet!
Minden, amire most büszkén vagyunk, amit magyar hungarikum néven tartunk számon, abban az ő szívük, lelkük, tudásuk, végtelenül kemény munkájuk is benne van.
Hol lennénk most Pick Márk nélkül, a világ legszenzációsabb szalámigyárosa nélkül?
Generációk nőttek fel a teliszalámin és nincs olyan duty free a világon, ahol ne lehetne kapni ezt a csodás hungarikumot. Ugyanez vonatkozik Richter Gedeonra, a modern magyar gyógyszeripar megteremtőjére, aki világhírűvé fejlesztette a Richter Gyár Kőbányai Gyógyszerárugyárát. Szabadalmaztatta a Kalmopyrint, amin szintén generációk nőttek fel még a kommunizmus időszakában is! Azt már kevesen tudják, hogy 1944. december 30-án unzsenír nyilasok lőtték a Dunába.
Nincs olyan családi esemény, keresztelő, házasság, évfordulók amikor ne Zwack Unicummal koccintanánk.
Valószínűleg mindenkinek volt gyerekkorában Csepel biciklije, ami nem máshol készült, mint Ganz Ábrahám által alapított vasöntödében, ami a magyar iparnak gyártotta a vagonokat, hajókat, darukat, generátorokat és transzformátorokat évtizedeken át, amíg a németek majd a kommunisták rá nem tették a kezüket.
És hová lennénk, a jó öreg Tungsram izzógyár nélkül, akinek 23 évig Aschner Lipót volt a kereskedelmi igazgatója, akinek kurázsija, leleményessége nélkül nem sikerült volna a magyar izzónak betörnie az európai piacokra.
És itt van a Révai Nyomba, melyik mai magyar háztartásnak ne lenne a könyvespolcán közel 100 év távlatából legalább egy Révai nyomdából származó munka?
És akkor még az irodalomról, a történelemtudományokról, a szellemtörténetről, a zenetörténetről nem is beszéltem! Kinek az operettjein szoktuk könnyesre sírni és nevetni magunkat? Amelyet magyar hungarikumként tartunk nyilván? Mert ezt a humort, ezt a fanyarédes életérzést nem ismeri más csak a magyar? Eisemann Mihály: Egy csók és más semmi vagy Kálmán Imre (Kopstein Imre) Csárdáskirálynőjén nőttek fel az 1940 után született magyar generációk.
És itt van a magyar orientalisztika, amelynek világhíres szülőatyjai Vámbéry Ármin, Stein Aurél, Goldziher Ignác és Germanus Gyula.
Nem beszéltem még a sportról és az irodalomról Karinthy Frigyestől Szerb Antalig, Hajós Alfrédtől Örkény Istvánig, oldalakat tudnék megtölteni azokról a kiváló magyar zsidókról, akik a magyar hazát, tudást, ipart, fejlődést, versenyképességet, kultúrát gyarapították, amíg hagyták.
És aztán jöttek a sötét évtizedek, ahol mindezt és mindenkit elveszejtettünk. Kiürült a csodálatosan gazdag magyar vidék. Eltűntek a kiskereskedők, a szatócsboltok, a cipészetek, a szabóságok, a fotógalériák. Velük együtt halt meg a magyar virágzó vidék, a kisipar és nem maradt utánuk más, mint az üresen tátongó boltok, műtermek, házak, utcák, zsinagógák.
Hol van már az a tudás, az a hazaszeretet, az az igyekeztet, amellyel be akarták bizonyítani, hogy ők is vannak olyan jó magyarok, mint a többiek?
Többet veszítettünk, mint gondolnánk!
600 ezer magyar szorgos kéz, hazafiság, tudás, hagyomány, tenni akarás, kurázsi, know how veszett el mindörökre a magyar társadalomból. És az utódaik.
Mennyivel erősebb nemzet lennénk, lehetnénk demográfiailag, gazdaságilag, kulturálisan, és nem utolsó sorban erkölcsileg, ha mindannyian velünk lennének, velünk lehetnének!
Ezek a vonatok azóta is mennek, azóta is zakatolnak az összeurópai lelkiismeret bugyraiban, mert még semelyik európai társadalom sem vallott őszintén színt, nem nézett szembe önön bűneivel, önön végzetes előítéleteivel, amely nem csak a zsidóság, de saját társadalmuk pusztulásának melegágyaivá váltak napjainkra.
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
