Friss kutatás: 245 ezer holokauszt-túlélő van még életben

Mintegy 79 évvel a holokauszt után, 2023 augusztusában még mindig 245 000 zsidó holokauszt-túlélő élt – derül ki egy január 23-án közzétett, a zsidó holokauszt-túlélőkről szóló globális demográfiai jelentésből.

A jelentés készítői a „túlélő” fogalmát úgy határozták meg, hogy az ne csak az európai zsidóságot foglalja magában, akik munkatáborokban, koncentrációs táborokban vagy gettókban voltak kénytelenek élni, hanem azokat is, akik menekülni vagy bujkálni kényszerültek – ide tartoznak az Észak-Afrikában, azaz Algériában, Líbiában, Marokkóban és Tunéziában üldözött zsidó személyek is.

Az, hogy ki számít túlélőnek, továbbra is vitatott, mivel Izrael elismeri az Irakban élt zsidók jogosultságát bizonyos ellátásokra, míg a német kormány és a Claims Conference nem. Ezért a túlélők száma csak a Claims Conference definícióját tükrözi, és a kritériumok tehát némileg változhatnak.

Gideon Taylor, a Claims Conference elnöke elmondta: „Az általunk összegyűjtött adatok nem csak azt mutatják meg, hogy hány túlélő van és hol, hanem egyértelműen jelzik, hogy a legtöbb túlélő olyan életszakaszban van, amikor az ellátásra és szolgáltatásokra egyre nagyobb szükségük van. Itt az ideje, hogy megkettőzzük a figyelmet erre a fogyatkozó népességre. Most van ránk a legnagyobb szükségük.”

A cionista hősnő, aki zsidó lányokat mentett meg az arab pogromok elől

Ráchel Jánáit Ben-Cvi az elsők között ismerte fel, hogy lejárt a zsidók ideje az arab országokban.

Hány évesek most a túlélők?

A túlélők a 77-100 év közötti korosztályba tartoznak. A túlélők átlagéletkora 86 év.

A most még élő túlélők többsége (75%) 1945-ben 3-12 év közötti gyermek volt.

A jelentés szerint a gyermekeknek volt a legcsekélyebb esélyük a túlélésre (összesen 1,5 millió gyermeket öltek meg a nácik). Sokan úgy élték túl, hogy elrejtették zsidó identitásukat, ami a jelentés szerint a trauma egy sajátos típusát okozta.

A jelentés nem említi az egyház által a holokauszt idején befogadott zsidó gyermekeket, akiket később nem adtak vissza a zsidó közösségnek. A Brown Egyetem „A Vatikán szerepe a Finaly gyerekek elrablásának ügyében” című cikke kifejezetten említ két francia zsidó fiút, Robert és Gérald Finalyt, akiket egy katolikus nő fogadott be a holokauszt idején, hogy biztonságban legyenek.

Később, a meggyilkolt szülők kívánságát elutasítva a nő nem volt hajlandó visszaadni a Finaly testvéreket a zsidó élő rokonoknak.

Ez rávilágít arra, hogy vannak olyan esetek, amikor a zsidó túlélők talán nem is tudják, hogy azok, mivel örökbe fogadták őket és alternatív identitással nevelkedtek.

A túlélők többsége nő (61%), ami nem meglepő annak fényében, hogy a nők általában tovább élnek, mint a férfiak.

50 évesen fedezte fel zsidó rokonságát a magyar származású énekesnő

Alanis Morissette egy műsorban szembesült zsidó gyökereivel és a holokausztban meghalt családtagjainak sorsával.

Hol élnek most a túlélők?

A túlélők közel fele (47%) a Szovjetunióban született, további 22% Kelet-Európában, 10% pedig eredetileg Nyugat-Európából származik.

Míg a holokauszt-túlélők ma 90 különböző országban élnek, 49%-uk Izraelben lakik.

Az ebben a jelentésben szereplő szám kevesebb, mint a 2023-as holokauszt emléknapon Izraelben élő 147 199 túlélőre vonatkozó adat, ami Izrael eltérő meghatározási kritériumainak tudható be.

A túlélők további 18%-a Nyugat-Európában él, közülük a túlélők fele Franciaországban.

Az európai kontinenshez hasonlóan a holokauszt túlélők 18%-a él Észak-Amerikában, a legtöbben (16%) az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államokban élő túlélők közel 40%-a New Yorkban él.

A Szovjetunióból származó túlélők 37%-a él ma Izraelben, 24%-uk pedig Észak-Amerikában. A jelentés szerint a Szovjetunióból elmenekültek nagyobb valószínűséggel élnek szegénységben és rosszabb egészségi állapotban.

Oroszországban jelenleg 18 200 túlélő él, Ukrajnában pedig 7400.

Köves Slomó: A kormányon múlik, mikor nyit meg a Sorsok Háza

AZ EMIH vezető rabbija szerint a hitközség a vállalt dolgokat teljesítette, ami hiányzik a megvalósításhoz, az a kormány által ígért kétmilliárd forint.