Zsidó természetünnep: Ma van a fák újéve

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Svát hónap 15-e ‑ héberül chámisá ászár bisvát, röviden tu bisvát ‑, amely ebben az évben a polgári időszámítás szerint mára esik, a zsidó hagyomány szerint a fák ünnepe. A Tálmudban, Ros Hásáná traktátusban „a fák újéve” néven szerepel, és Bölcseink szerint ezen a napon dől el, melyik fa fog fejlődni, nőni, dús gyümölcsöt hozni, és melyik sorvad, fonnyad el, melyiket tépi ki a vihar. Több vallásjogi (háláchikus) kérdés van, amelyben döntő, hogy a fát svát 15. előtt vagy után ültették el — emlékeztet a zsido.com.

Az ünnep nem kötelez munkaszünetre, nincsenek különleges imák, és fő jellemzője az a kedves szokás, hogy ezen a napon minél több gyümölcsöt eszünk.

Főleg olyan gyümölcsöket szoktunk fogyasztani, amelyek Izraelban teremnek, s amelyeket már a Tóra is említ, például szőlőt, fügét, datolyát, gránátalmát, olajbogyót.

Európában, így Magyarországon is, elterjedt szokás volt tizenötféle gyümölcsöt enni, emlékezésül svát 15-ére. Annak idején kincsnek számított egy narancs: ha megvették a méregdrága gyümölcsöt, csodájára járt az egész család, és gerezdenként ették meg, miközben Szentföldre gondoltak…

Sok hitközségben szokás tu bisvát-ünnepséget rendezni, és tizenöt zsoltárt elmondani ilyenkor. A 120‑135. zsoltárokat mondják, bennük ezeket a szavakat: „…akik könnyekkel vetnek, örömmel aratnak…”, meg azt: „…kezed munkáját ha élvezed, jó dolgod lesz, és boldog lész, feleséged, mint dús fürtű szőlő házad belsejében, fiaid, mint az olajfák sarjai az asztalod körül…”

Az elmúlt száz év alatt, az szentföldi letelepedés és államépítés időszakában svát 15-e új jelentőséget nyert: az ültetések napjává nyilvánították. Az iskolás gyerekek ezen a napon tanítóik vezetésével csemetéket ültetnek a fák újéve tiszteletére.

Őrizetbe vettek egy rabbit, miután a fia „meghajolt” a Templom-hegyen

Avraham Jichák Peirman a gázai határról hazatérve vitte fel három gyermekét a Templom-hegyre.

“Zsidó természetünnep: Ma van a fák újéve” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Siettek vele, mert a keresztény madarak és fák napját 1902 óta minden év májusában ünnepeljük Chernel István ornitológus kezdeményezésére, idén 10-én, habár a nemzetközi szerződést Párizsban kötötték 19-én, jól berúghattak az örömére. Mi a kocsmában minden nap tósztot mondunk a madárkák egészségére, amit később a fáknál ürítünk, a szertartásnak az is kihagyhatatlan része. Magyarországon a madarak és fák napját először az 1906. évi I. törvénycikk szabályozta, Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben írta elő. Javasolni fogom a cimboráknak, hogy a zsidó fák ünnepét is vegyük be a repertoárba, az még egy kör, csak abban kell megállapodni ki fizeti, nem akar valaki beszállni?

  2. „Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat? Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és az ünneplést! Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni. Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom előletek a szemem; bármennyit is imádkoztok, nem hallgatlak meg benneteket, hiszen a kezetekhez vér tapad! Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat, tanuljatok meg jót cselekedni! Törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegy peres ügyét!” (Ézsaiás 1:12-17)
    „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ha ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból adtok! Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantotok zengését! Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” (Ámosz 5:21-27)

  3. Ma,kivetelesen a „bolcselkedes” helyett- kozzeteszem Noemi Semer- egyik legszebb dalat.
    Seleg al Iri {Ho a varosomon}- ami pontosan – Tu bi Svat-rol szol.
    Arrol, hogy ha havazik is {bar egyelore-nem esett ho,csak a Golanban}- eljon a tavasz .

    &q=שלג+על+עירי&tbm=vid&source=lnms&sa=X&ved=2ahUKEwjoysHTlICEAxUn-QIHHekEC3AQ0pQJegQIDxAB&biw=1280&bih=634&dpr=1.5#fpstate=ive&vld=cid:ad25a969,vid:IX1O8IATUE0,st:0

    Rovid forditas-akik lustak megkeresni,bar az eredeti heber- sokkal szebb.
    Ho a varosomon.

    A ho a varosomon
    Egesz ejjel pihen.
    A szerelmem- a meleg
    Orszagokba ment.
    Ho fedi a varosomat
    Es az ej hideg,
    A meleg orszagokbol
    Hoz majd datolyat.

    A fugenek meze
    A szt.Janos kenyer edessege
    A minden joval megrakott
    karavannal
    Vissza visszater
    Szivemnek napfenye
    Es aranyalmat {narancsot} is hoz

    A ho a varosomon
    Pihen, mint a Talit {ima kopeny}
    A meleg orszagokbol
    Mit hoztal nekem?

    Ho fedi a varosomat
    Es az arcomat
    Es a gyumolcsben
    Osszes vagyamat.

    Szivesen vennem,ha valaki- szebben leforditana,de remelem-ertheto .