Anticionista magyar feministák uszítottak Izrael ellen az Élet és Irodalomban

Az ÉS-ben megjelent írás két szerzője nem kertel, ellenben végighazudja és torzítja az egész írást. Az arabok szította terror szerintük nem létezik, a cionizmust démonizálják – írja Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára.

A gázai háborúval kapcsolatban a nyugati lapokban „egyféle vélemény válik fajsúlyossá, jellemzően az, amelyik a tágabb történelmi áttekintést teljesen mellőzi, és a konfliktusban részt vevő szereplőket feketíti vagy fehéríti” – ezt állítja legalábbis az ÉS-ben közölt véleménycikk két szerzője (Ferencz Mónika – Szili Noémi: A szavak háborús kiszolgáltatottsága, 2023. dec.8.), mintha egy teljesen más valóságban élnének, hiszen aki követi, látja:

a mainstream nyugati sajtó épp ellenkezőleg, egyoldalúan a palesztin áldozatokra fókuszál, a háború oka, az Izraelt ért október 7-i borzalmas pogrom szinte már feledésbe merül.

Állításuk illusztrálására a két szerző azt a szerintük „erős metafórát” hozza elő, „hogy az izraeli miniszterelnök október 17-én egyenesen a fény gyermekeinek nevezte egy tweetjében az izraeli áldozatokat, míg a „palesztinokat” a sötétség gyermekeinek, még ha későbbi belátása szerint törölte is ezt a posztot.” Ez hazugság. Netanjahu nem az ott élő arab népességet, hanem a terroristákat nevezte így, fényen az emberséget, sötétségen a törvénytelenséget értve.

Ez azonban még a legkisebb gond ezzel a cikkel.

A két szerző fő állítása szerint az október 7-i terrortámadáshoz és az izraeli válaszlépéshez, a gázai háborúhoz Izrael, Amerika és Európa által meghozott „politikai döntések és főként gazdasági terjeszkedések is hozzájárultak.” Azt, hogy ezek mihez „járultak hozzá”, nem tudjuk meg, a probléma gyökerét, az arab iszlamista terrort, a gyilkos intifádákat, valamint az évtizedek óta a helyi araboknak felkínált kompromisszumok folyamatos elutasítását a két szerző meg sem említi.

Miért hazudik a 444 a migránsok antiszemitizmusáról?

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára nem hagyta szó nélkül Bede Márton cikkét.

A szerzőpáros nem kertel:

lényegében az ősi területükre visszatérő zsidó bevándorlást, a cionizmus filozófiáját okolják mindenért, ami természetesen nem jelent mást, mint hogy nem fogadják el a zsidó nemzetállamiság megvalósulását, Izrael létét.

Ehhez is hazudni kell: Izrael 1948-as megtámadását úgy nevezik, hogy „öt arab állam harcolt a gyarmatosítás ellen”; a Nakhbá-nál elfelejtik, hogy nemcsak 700 ezer arab menekült el lakhelyéről, de az arabok kb. ugyanennyi zsidót is elüldöztek; a sok évtizedes, arabok által végrehajtott terrorcselekményeket elhallgatva úgy fogalmaznak, „a térségben (…) számos fegyveres összecsapás zajlott.”

A cionizmus „alapvetése, hogy a zsidóság vallási alapon előjogot élvez a ’történelmi Nagy Izrael’ felett” – állítja a két teljesen műveletlen szerző, akik egész teóriájukat a cionizmus eltorzítására alapozzák. A 19. század végén formálódó zsidó nemzetállami gondolatnak volt tisztán nacionalista, bal- vagy jobboldali, és vallásos indoklása is, de abban közösek, hogy egyik sem hirdette „a lakosság lecserelését”, mint a cikk szerzői állítják. „…érezhető volt, hogy Izrael nem a terület megosztásában érdekelt” – ellenkezőleg.

Az arabok tették nagyon hamar egyértelművé, hogy nemcsak Ciszjordániát, de magát a zsidó államot tartják „megszállt területnek”.

A tények ezzel szemben világosan megmutatják: soha nem Izrael kereste a konfliktust arab szomszédaival, hanem 1948 óta az felosztásról döntő ENSZ határozat el nem ismerésével, a környező országok szövetségben indított háborúival, katonai támadásokkal, (ön)gyilkos merénylethullámokkal, intifádával, rakétatámadásokkal kénytelen szembenézni, csak azért, hogy fennmaradhasson.

Hamász-dicsérés és zsidózás is volt a Mi Hazánk MIÉP-emléktalálkozóján

Horthy és Csurka éltetése végig kísérte a több mint négyórás rendezvényt, amelyről a zsidózás sem hiányozhatott.

Hazugság, hogy „Aki a cionizmust kritizálja, az az izraeli kormányt és annak terjeszkedéseit kritizálja”, hiszen aki a zsidóság nemzetállami létét nem fogadja el, annak nem az aktuális izraeli kormánnyal van baja, hanem magával a zsidósággal.

Az IHRA nemzetközileg elfogadott definíciója alapján az anticionizmus, a zsidóság önrendelkezési jogának megtagadása: szimpla antiszemitizmus.

„2005-ben Izrael népességpolitikai okokból kivonult a Gázai övezetből” – állítják, holott Izrael a békéért cserébe adott fel területet, helyette pedig folyamatos, gyilkos rakétazáport, merényletek sokaságát kapta. A gázai blokáddal „az áru- és élelmiszer-ellátás, illetve az elektromos áramhoz és ivóvízhez való hozzájutás is szinte lehetetlenné vált”, írják, ez sem igaz: a blokádot a terrorizmus tette szükségessé, de Izrael mindvégig garantálta az élelmiszerek, a humanitárius segélyszállítmányok bejutását.

Nem igaz az sem, hogy Izrael „palesztin emberekkel teli, működő kórházakat” bombázott le, ezt a Hamász-propagandát azóta minden mértéktartó nemzetközi médium rég megcáfolta.

Érdekes, hogy épp a szerzőknek jut eszébe a cikk második felében a kettős mércét emlegetni, melyről a már említett IHRA munkadefiníció is antiszemitizmusként hivatkozik: „Egy ilyen komplex történelmi kontextus árnyékában, mint amilyen az Izrael állam megalapítását és fenntartását övező konfliktusok és erőszak története, a sajtónak kiemelt feladata lenne a pontos és részletes fogalmazás és tájékoztatás” – írják.

Talán ez a cikk egyetlen tételmondata, amiben feltétlenül egyetértünk, ezért csak azt tanácsolhatjuk a szerzőpárosnak, hogy először magukban kezdjék meg haladéktalanul ezt a meg nem spórolható munkát!