Elon Musk és Ben Shapiro közösen látogattak el Auschwitzba

Naivitás volt azt hinni, hogy a nyugati antiszemitizmus nem éledhet újjá – jelentette ki Elon Musk hétfőn Krakkóban, az Európai Zsidó Szövetség (EJA) konferenciáján. A techmilliárdos később ellátogatott Auschwitzba is.

A holokauszt közeledő nemzetközi emléknapja alkalmából szervezett, az antiszemitizmusról szóló nemzetközi konferencián az X közösségi médiaplatform és a Tesla cég tulajdonosával Ben Shapiro amerikai újságíró beszélgetett.

Shapiro felvetésére, miszerint a Hamász palesztin szélsőséges szervezet és Izrael közötti konfliktus kitörése óta a Nyugaton fokozódott az antiszemitizmus, Musk elismerte: ő maga naiv volt, amikor azt gondolta, a zsidóellenesség nem éledhet újjá.

„Meg vagyok hökkenve, ha a Hamász támogatóinak gyűléseit látom, amelyekre szinte minden nyugati városban, ezen belül elit egyetemi kampuszokon került sor”

– folytatta a milliárdos.

Egyetértett Shapiróval, hogy az amerikai egyetemeken korábban történt incidensek az antiszemitizmus újjáéledését jelezték.

Komoly bírálatot kaptak Elon Muskék az Auschwitzi Emlékmúzeumtól

A Twitter szerint szabadon lehet a zsidókat undorítónak és féregnek nevezni, illetve azt kívánni, hogy égjenek a pokolban.

Musk szerint az emberek akkor hajlamosak mások iránti gyűlöletre, ha „az indoktrináció valamilyen formájának” hatása alá kerültek. Meg kellene akadályozni, hogy például a Gázai övezetben a gyermekekbe Izrael iránti gyűlöletet tápláljanak – magyarázta.

Az indoktrinációval Musk szembeállította a szólásszabadságot, amely szerinte győzni fog. A gyűlöletbeszéd és a szólásszabadság viszonyát firtató kérdésre válaszolva aláhúzta: a közösségi médiában lehetőség van hamis állítások helyreigazítására is.

„Ha valaki megpróbál egy valótlanságot terjeszteni, például a holokauszttagadást, azonnal helyreigazítás következhet”

– hangsúlyozta.

Azt mondta: cége megrendelésére végzett külső vizsgálatok szerint, más közösségi médiumokhoz viszonyítva „az X-en van a legkevesebb antiszemitizmus”.

Musk azt követően fogadta el az EJA meghívását a krakkói konferenciára, hogy ősszel bírálatok kereszttüzébe került, miután egy, antiszemitának minősített bejegyzést osztott meg felületén. A milliárdos vállalkozó hétfő délelőtt magánlátogatást tett az auschwitz-birkenaui náci német haláltábor helyén létesített múzeumban.

A „fekete orkok” és „zsidó varázslók” elleni támadásra készült egy transz nő

Az 56 éves Elizabeth Ballesteros West korábban azt írta magáról, hogy ő egy „náci domina a pokolból”.