A Hamász nevében készült robbantani egy budapesti férfi

A Budakörnyéki Járásbíróság nem végleges, de végrehajtható végzésével elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki terrortámadásokról – köztük a bécsi főpályaudvar felrobbantásáról – küldött fenyegető e-maileket a rendőrségnek – közölte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.

Közleményük szerint a gyanúsított hétfőn mobiltelefonnal több e-mailt küldött az Országos Rendőr-főkapitányságnak, a Készenléti Rendőrségnek és fővárosi kerületi rendőrkapitányságoknak, amelyekben kérte, hogy küldjék ki lakcímére a bevetési osztályt, a „TEK-et”, illetve jelezte azt is, hogy lőfegyverrel és lőszerrel rendelkezik. Ennek bizonyítékául az egyik levelében lőfegyvernek látszó tárgyakról küldött képet.

A gyanúsított később a Váci Rendőrkapitányság központi e-mail-címére is küldött elektronikus üzenetet, amely komoly félelem keltésére alkalmas, személy elleni erőszakos és közveszélyt okozó bűncselekménnyel fenyegetést tartalmazott. Hozzátették: hasonló e-maileket küldött a Győri Rendőrkapitányság központi e-mail-címére is, amelyek olyan fenyegetéseket tartalmaztak, több, Bécs elleni terrortámadásra utalva.

A bíróság a fenyegetések súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, továbbá arra, hogy tettét folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt, továbbá ismétlődően követte el, a gyanúsított letartóztatásáról döntött.

Megyeri Jonatán: Magyarország Európa legbiztonságosabb szigete a zsidók számára

David Pressmannról és a Soros-plakátokról is kérdezte lapunk főszerkesztőjét a Hír TV.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal részben egyetértve elrendelte a letartóztatását legfeljebb egy hónapra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést nyújtott be ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – áll a közleményben.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyről csütörtökön a police.hu oldalon azt írta:

a rendőrök mindössze pár óra alatt elfogták egy budapesti, IV. kerületi lakásban a 27 éves férfit.

Tájékoztatásuk szerint a férfi által küldött levelekben olyan kifejezések szerepeltek, mint „lángba borítom ma éjjel a várost”, „lőfegyvert és lőszert tartok”, „felrobbantom az egész várost – Allahu Akbar” vagy „a Hamász nevében terrortámadást tervezek”.

Tettét, amelyet elmondása szerint viccnek szánt, a rendőröknek azzal magyarázta, hogy kedvenc zenekara a Hooligans, és a Lángba borítom a várost című nótájuk szolgáltatta számára az alapötletet, továbbá kíváncsi volt arra is, hogyan érkeznek ki a bevetési egységek otthonához.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették, ellene terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés gyanúja miatt indult eljárás.

Hamász-dicsérés és zsidózás is volt a Mi Hazánk MIÉP-emléktalálkozóján

Horthy és Csurka éltetése végig kísérte a több mint négyórás rendezvényt, amelyről a zsidózás sem hiányozhatott.