Mindenhol csak keverik a bajt: Irán rakétákkal lőtte az atomhatalom Pakisztánt!

Az iráni Forradalmi Gárda pakisztáni célpontokat támadott meg, mindössze egy nappal azután, hogy rakétákkal lőtte Irakot és Szíriát.

Pakisztán közölte, hogy a szomszédos Irán megsértette a légterét, aminek következtében két gyermek meghalt, órákkal azután, hogy az iráni állami média szerint kedden rakéták vették célba a Dzsajs al Adl nevű militáns csoport két támaszpontját.

Iszlámábád figyelmeztetett, hogy az incidensnek „súlyos következményei” lehetnek, és „teljesen elfogadhatatlanak” nevezte a helyzetet a pakisztáni külügyminisztérium szóvivője.

A Dzsajs al Adl korábban többször intézett támadásokat iráni biztonsági erők ellen a Pakisztánnal határos térségben.

„Ezeket a támaszpontokat rakétákkal és drónokkal találták el és semmisítették meg” – jelentette korábban az iráni állami média, anélkül, hogy részleteket közölt volna.

Irán brutális rakétaesőt zúdított a kurdisztáni „Moszad-bázisokra”

Az iráni Forradalmi Gárda vállalta a felelősséget az észak-iraki bombázásért.

Az iráni állami Nournews közlése szerint a megtámadott támaszpontok Pakisztán Beludzsisztán tartományában voltak.

Pakisztán közleménye nem említette az incidens helyszínét, sem a légtérsértés jellegét, de közölte, hogy tiltakozását fejezte ki Teheránnál, és az iszlámábádi iráni külképviselet vezetőjét bekérették a külügyminisztériumba.

„A következményekért a felelősség egyértelműen Iránt terheli”

– áll a pakisztáni közleményben, hozzátéve, hogy az incidens annak ellenére történt, hogy több kommunikációs csatorna is létezik Iránnal.

A pakisztáni hadsereg sajtóosztálya egyelőre nem reagál  megkeresésekre.

Megyeri Jonatán az Ultrahangban: Lángba borítja-e Irán a világot?

Az Ultrahang legfrissebb adásának Megyeri Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztője volt a vendége.