Netanjahu: Izraelnek nem áll szándékában Gáza tartós megszállása

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerda este videonyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozta, hogy Izrael teljes mértékben betartja a nemzetközi jogot a Hamász elleni gázai háborúban.

„Szeretnék néhány dolgot teljesen világossá tenni: Izraelnek nem áll szándékában tartósan megszállni Gázát vagy kitelepíteni a polgári lakosságot”

– jelentette ki.

„Izrael a Hamász terroristái ellen harcol, nem a palesztin lakosság ellen, és mindezt a nemzetközi joggal teljes összhangban teszi. Az IDF mindent megtesz a civil áldozatok minimalizálása érdekében, míg a Hamász mindent megtesz, hogy maximalizálja azokat azáltal, hogy palesztin civileket használ emberi pajzsként”

– tette hozzá Netanjahu.

„Az IDF röplapok terjesztésével, telefonhívásokkal, biztonságos átjárók biztosításával sürgeti a palesztin civileket a háborús övezetek elhagyására, míg a Hamász fegyverrel és gyakran lövésekkel akadályozza meg a palesztinok távozását”

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Célunk, hogy megszabadítsuk Gázát a Hamász terroristáitól és kiszabadítsuk túszainkat. Amint ez megtörténik, Gáza demilitarizálható és deradikalizálható, és ezzel megteremtjük a lehetőséget egy jobb jövőre Izrael és a palesztinok számára egyaránt”

– zárta beszédét.

A videós nyilatkozat egy nappal azelőtt hangzott el, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) a tervek szerint összeülne, hogy meghallgassa Dél-Afrika Izrael elleni népirtási beadványát.

A dél-afrikai kormány kedden bejelentette, hogy küldöttségéhez „a világ progresszív politikai pártjainak és mozgalmainak” vezető politikusai csatlakoznak, köztük Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt korábbi vezetője.

A Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, Aharon Barakot választották ki az Izrael által kinevezett bírónak, aki a meghallgatáson a bírói testület tagja lesz.

Az izraeli miniszterelnök nyilatkozata angol nyelven itt megtekinthető:

https://twitter.com/IsraeliPM/status/1745186120109846710

Hágában fog csatába szállni Izrael és Dél-Afrika

A zsidó állam kész a Nemzetközi Büntetőbíróság előtt megvédeni az igazát.