Felpörgött az Izraelbe alijázók száma a háború kitörése óta

700 amerikai zsidó döntött úgy, hogy a háború ellenére Izraelbe költözik.

A Nefesh B’Nefeshez 4175 alija-kérelem érkezett 2023 utolsó negyedévében, szemben az egy évvel korábbi azonos időszak 1985 kérelmével.

„Olimjaink folyamatosan lenyűgöznek minket, ahogyan bizonyítják elkötelezettségüket a cionista álom megvalósítása iránt, hogy Izrael legyen az otthonuk”

– mondta Tony Gelbart, a Nefesh B’Nefesh társalapítója és elnöke.

„Az alija-kérelmek jelentős növekedésének fényében optimistán indulunk neki 2024-nek, és partnereinkkel együtt készen állunk arra, hogy tárt karokkal fogadjunk minden egyes embert, aki Izrael államát választja” – mondta Gelbart.

„Az Izraeli Zsidó Ügynökségnél és a Nefesh B’Nefesh-nél működő partnereinkkel együtt azon dolgozunk, hogy a bürokrácia megkönnyítésével javítsuk a beilleszkedési folyamatot, valamint segítsük a héber nyelv tanulását és a munkaközvetítést” – mondta Ofir Sofer alijáért és integrációért felelős miniszter.

Több száz amerikai zsinagógában volt bombariadó a hétvégén

„Sajnos okunk van feltételezni, hogy ez az országos tendencia a belátható jövőben is folytatódni fog” – közölte az egyik zsidó szervezet.

„A Zsidó Ügynökség továbbra is azon fog dolgozni, hogy erősítse az izraeli társadalom egészének ellenálló képességét”

– nyilatkozta a hír megjelenése után Doron Almog vezérőrnagy, a Zsidó Ügynökség elnöke.

Észak-Amerikából 2023-ban összesen 3020 személy választotta otthonává Izraelt. Az újonnan érkezők között 545 család, 616 gyermek, 958 egyedülálló férfi és nő, valamint 432 nyugdíjas van. Átlagéletkoruk 32 év volt, a legidősebb 100 éves, a legfiatalabb pedig egy 3 hónapos csecsemő.

Mintegy 230 fiatal férfi és nő, akik 2023-ban alijáztak, a FIDF-Nefesh B’Nefesh Lone Soldiers program keretében önkéntes szolgálatot vállaltak az Izraeli Védelmi Erőknél, míg 35 nő az Ori program keretében jelentkezett önkéntes szolgálatra.

Modernkori Exodus: a brit zsidók fele (!) fontolgatja hazája elhagyását

Az október 7-e óta tapasztalható antiszemitizmus teljesen a feje tetejére állíthatja a helyi zsidó közösségek jövőjét.