Vegyes társaság: Izraelt és egymást is utálják a németországi antiszemiták

A Hamász október 7-i támadása óta több mint 4700 antiszemita bűncselekményt regisztráltak a német hatóságok. Az „importált antiszemitizmus” mellett a szélsőbal- és a szélsőjobboldal is érintett. 

A legújabb adatok is igazolják, hogy drámaian megugrott Németországban az antiszemita incidensek, bűncselekmények száma, és egyértelművé vált az is, hogy – bár ezt korábban igyekeztek bagatellizálni – a probléma elválaszthatatlan a migrációs hátterű polgárok beállítottságától.

A Hamász által október 7-én Izrael ellen elkövetett terrortámadások óta Németországban eddig több mint 4700 bűncselekményt regisztráltak

– erről a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője számolt be. „Ez új dimenzió ezeknek a bűncselekményeknek a területén” – fogalmazott Holger Münch, hangsúlyozva, hogy bár az antiszemitizmus a bal- és a jobboldali spektrumban is erősödött, de importált is.

„Sokan olyan régiókból érkeztek hazánkba, ahol Izraelt ellenségnek tekintik, és ahol az az elképzelés uralkodik, hogy a zsidók ellen harcolni kell”

– mondta Münch, hozzátéve, hogy ezt a külföldről importált antiszemitizmust meg kell nevezni és le kell küzdeni.

A szövetségi kormánynak a Bundestag AfD-frakciójának egy kérdésére adott válaszából kiderül, hogy november végéig mintegy 1600 esetet regisztráltak politikai motivációjú bűncselekményként, ebből valamivel több mint 700-at minősítettek antiszemita bűncselekménynek.

Aggasztó jelentés érkezett: egész Németországot ellepték a Hamász-ügynökök

Egy új vizsgálat kiderítette, hogy az iszlamisták országos hálózatot hoztak létre Németország teljes területén.

A politikailag motivált bűncselekmények spektrumában ezek túlnyomórészt „idegen” vagy „vallási” ideológiának tulajdoníthatók, ami elsősorban az iszlamizmus és a szekuláris szélsőséges ideológiák híveinek körülírása.

A rendőrség nyilvántartása szerint a legtöbb bűncselekmény vagyoni károkozás (405 eset) és gyűlöletkeltés (329) volt. Gyakori a „bűncselekmények jutalmazása és jóváhagyása” (211), valamint a „köznyugalom megzavarása bűncselekményekkel való fenyegetéssel” (129) és „idegen államok zászlóinak és jelvényeinek megsértése” (77) is.

Az AfD a gyanúsítottak állampolgárságáról is kérdezte a kormányt, amire a válasz az volt, hogy az összesen 463 gyanúsított közül messze a legtöbb (259) német állampolgársággal rendelkezik – ebből az adatból azonban nem derül ki, hogy ezek a polgárok migrációs hátterűek-e. A második helyen a szíriai állampolgárságú (64), a harmadik helyen a török állampolgárságú gyanúsítottak (26) állnak.

A német kormány szerint különösen nagy az eszkaláció lehetősége a „szélsőséges szereplők és szimpatizánsaik” körében, akik különböző táborokhoz tartoznak, de Izrael-ellenességük közös: „Az iszlamisták, a szekuláris szélsőséges palesztinok, a török és német szélsőjobboldaliak, valamint a német és török baloldali szélsőségesek egy része közös ideológiával rendelkezik, amely az Izrael-ellenességtől az antiszemitizmusig terjed.

Az Izraelről alkotott közös ellenségkép azt jelenti, hogy a fent említett, ideológiailag részben nagyon különböző szereplők olykor ugyanazon összejöveteleken vesznek részt anélkül, hogy további együttműködésre kerülne sor.”

A Welt főszerkesztője rendesen kiosztotta az Izrael-ellenes európai médiát

A magát protestáns cionistának nevező Ulf Poschardt szerint szomorú látni a baloldali-liberális körök elfogultságát.

Az államnak az antiszemitizmusra az érintett egyesületek betiltásával és büntetőjogi felelősségre vonással kell válaszolnia – olvasható a német kormány válaszában. Így például „a hatályos jog szerint a tartózkodási jog alapján történő kiutasítás eszközei már rendelkezésre állnak”, ám ezek az intézkedések nem egy bizonyos fiktív miliő ellen irányulnak, hanem „konkrét személyekre, akik megfelelnek a bűncselekmény megfelelő feltételeinek”.

A szövetségi kormány tehát, bár áttételesen elismeri, hogy Németorszában élő muszlimok (akár német állampolgárok, akár nem) külföldről importált antiszemitizmusa a probléma egyik gyökere, igyekszik elhatárolódni az AfD narratívájától, amely az antiszemitizmust elsősorban bevándorlási problémának tekinti. Szükségesnek látják külön hangsúlyozni, hogy

„a kérdés alapjául szolgáló feltételezés, hogy a muszlim migráns közeget általában antiszemita tevékenységekkel vádolják, teljesen téves.”

Válaszában Gottfried Curio, az AfD-frakció belpolitikai szóvivője elmondta: „A közel-keleti konfliktussal összefüggésben 2023. október 7. óta a szíriai gyanúsítottak 14 százalékos aránya jóval magasabb, mint az összlakosságon belüli arányuk, ami jól mutatja az összefüggést a most kirobbanó antiszemitizmus mértéke és a 2015 óta tartó migrációs mozgás között.”

Ez a cikk eredetileg a Tett és Védelem Alapítvány oldalán jelent meg.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Wir schaffen das: Berlin nem fogad több török imámot, jön a német iszlám

A szövetségi belügyminiszter szerint „ez egy fontos mérföldkő a németországi muszlim közösségek integrációja szempontjából”.