Dél-amerikai és afrikai országok már kifejezték érdeklődésüket a Gázai övezetből érkező palesztinai arab menekültek befogadása iránt, pénzbeli kompenzáció ellenében – ismertette a Gázai probléma egyik lehetséges megoldását Danny Danon, Izraeli korábbi ENSZ nagykövete.
Dannon, aki a háború utáni időszakra vonatkozó ötpontos tervének részeként vetette fel a gázaiak áthelyezésének ötletét, a Kan izraeli közszolgálati műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy Izraelnek „meg kellene könnyítenie” azoknak a palesztinoknak a helyzetét, akik más országokba kívánnak távozni az övezetből.
Danon megjegyezte, hogy Kanada a múlt héten közölte, hogy bővítené a gázaiak bevándorlását, utalva Marc Miller kanadai bevándorlási, menekültügyi és állampolgársági miniszter december 21-i bejelentésére, miszerint
intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a kanadai állampolgársággal rendelkező gázaiak nagycsaládosai beléphessenek az országba.
„A migráció minden háborúban előfordul, nézzük meg, mi történt Szíriában” – mondta Danon. (Több mint 5 millió szíriai menekültet tart nyilván az ENSZ menekültügyi szervezete. Ez a szám nem tartalmazza azokat, akik Európába mentek).
A riporter megkérdőjelezte a terv megvalósíthatóságát, mivel Egyiptom és Jordánia is figyelmeztetett, hogy ha Izrael fontolóra veszi a gázaiaknak a területükre való irányítását, az háborút jelentene. Danon így válaszolt:
„Nézze meg, mi történt a szíriai polgárháború alatt. Jordánia ugyanezt a kijelentést tette. Most másfél millió szíriai menekült van Jordániában”.
Az arab országoknak – folytatta – „kötelességük segíteni a palesztinoknak. Segítsenek, ahelyett, hogy lázító beszédeket mondanak”.
Hangsúlyozta, hogy a terv nem nagy számokról szól.
„Még ha minden ország 10-20 ezer gázait fogadna is be – az is jelentős” – mondta, megismételve a Wall Street Journal november 13-i véleménycikkét, amelyet Ram Ben-Barakkal, az ellenzéki Jes Átid párt tagjával közösen írt „A Nyugat örömmel fogadna gázai menekülteket” címmel.
„Az egyik ötlet az, hogy a világ országai korlátozott számban fogadjanak be olyan gázai családokat, akik kifejezték az áttelepülési szándékukat” – írták.
„Még ha az országok csak 10 ezer embert fogadnának is be egyenként, az is segítene enyhíteni a válságot”.
Danon tervét egyesek kritikával illették, kevésbé az ötlet egésze miatt, mint inkább azért, mert célországként Amerikát és Európát is bevonták.
Tony Badran, a Tablet magazin hírszerkesztője és Levant-elemzője Danon programjának ezt az aspektusát „merő őrültségnek” nevezte.
„Tegyük is félre azt a rövidlátást, hogy izraeli szempontból az amerikai és a nyugati társadalmakba még több olyan embert ültetünk, akik gyűlölik Izraelt és támogatják ellenségeit” – írta Badran a Wall Street Journalnak írt levelében.
„Amerika nem tud és nem is szabadna több embert befogadnia beteg társadalmakból, nem is beszélve a terror valószínűsíthető támogatóiról és antiszemitákról. Ez nemzeti öngyilkosság lenne”.
Daniel Pipes, a Közel-Keleti Fórum elnöke, aki szintén a Wall Street Journalban írt, azt mondta, hogy bár a „saját életükön javítani kívánó” emberek kivándorlásának gondolata „önmagában véve pozitív”, általában jobb, ha a menekültek „saját kulturális övezetükben maradnak”.
Ez az a hely, ahová a legkönnyebben beilleszkednek, ahol a leghűségesebbek maradhatnak a hagyományaikhoz, ahol a legkönnyebben találnak gazdasági szerepet, ahová a legkönnyebben hazatérhetnek, és ahol a legkevésbé zavarják a befogadó társadalmat”.
Nikki Haley,republikánus elnökjelölt-aspiráns az ABC Newsnak a múlt héten azt mondta, hogy a palesztinokat „Hamász-barát országokba” kellene küldeni, felsorolva Katart, Iránt és Törökországot.
„Hol vannak ezeknek a Hamász-párti embereknek a barátai? Hol vannak Gáza barátai? Nekik kellene megtenniük, amit meg kell tenniük, hogy megmentsék őket”
– mondta.
December elején kezdeményezést nyújtottak be az amerikai kongresszushoz, amelyben azt követelték, hogy az arab országoknak nyújtott külföldi segélyeket kössék ahhoz a feltételhez, hogy befogadják a gázai menekülteket.
A megnevezett országok Egyiptom, Irak, Jemen és Törökország voltak.
A kezdeményezés „helyesnek, erkölcsösnek és humánusnak” nevezte a gázaiak segítését abban, hogy a „Hamász zsarnoki elnyomása elől” áttelepülhessenek.
Bár a lakosság áthelyezése továbbra is ellentmondásos téma, a közelmúltban az ezt támogató hangok felkeltették az izraeli-palesztin konfliktus olyan régi megfigyelőinek figyelmét, mint Martin Sherman, az Izraeli Stratégiai Tanulmányok Intézetének alapítója, aki megjegyezte, hogy az ilyen felhívások már nem csak a „szélsőjobboldalon” hangzanak el, hanem olyan „prominens baloldali” személyiségektől is, mint Ben-Barak.
Sherman megjegyezte, hogy Ben-Barak egy népszerű tévécsatornán, amikor idézte egy magas rangú Hamász-tisztviselő megjegyzését, miszerint az egész gázai lakosság menekültekből áll, azt mondta:
„Tehát ha egész Gáza menekültekből áll, akkor szórjuk szét őket a világban. Ott 2,5 millió ember van. [Ha] minden ország befogad húszezer embert – 100 ország… Ez humánus, ez nyilvánvaló”.
Sherman azt is megjegyezte, hogy kifogástalan baloldali hitelesítéssel rendelkező amerikai politikusok is a gázai menekültek befogadására szólítottak fel, köztük New York képviselői. Alexandria Ocasio-Cortez és Jamaal Bowman, akik a The New York Postnak azt mondták, hogy az Egyesült Államoknak „fel kellene készülnie arra, hogy befogadja a palesztinai menekülteket”.
A palesztin arabok áthelyezésére vonatkozó javaslatokat évek óta vitatják Izraelen belül és kívül egyaránt.
Az áthelyezés egyik leghíresebb támogatója Herbert Hoover amerikai elnök volt, aki az áthelyezésben látta a rendkívül ingatag arab-zsidó konfliktus igazságos megoldását,
és a palesztinai arabok „nagy részének” békés áttelepítését sürgette Irakba, amelynek akkoriban a gazdaság fejlődése érdekében népességnövekedésre volt szüksége.
A népességáthelyezés időnként humánus megoldásként nemzetközi népszerűségre tett szert. Az 1919-1922-es görög-török háborút követően Görögország és Törökország között mintegy 2 millió embert érintő, nem önkéntes lakosságcserére került sor.
Fridtjof Nansen norvég felfedezőből lett diplomata 1922-ben még Nobel-békedíjat is kapott részben a cseréről folytatott tárgyalásokért.
