A folyamatban lévő Izrael-Hamász háború mellett az IDF vezérkara és a védelmi minisztérium vezetői az elmúlt napokban megbeszéléseket folytattak a haderőfejlesztési kérdésekről – írja a The Jerusalem Post.
A becslések szerint az IDF minden évben több milliárd sékelt fog kérni a kormánytól, hogy az ország hatékonyan fel tudjon készülni egy többfrontos háborúra.
A többéves haderőreform és fegyverkezés legfőbb szorgalmazója az IDF vezérkari főnöke, Herzi Halevi altábornagy.
„Gáza ízelítőként szolgál abból a többfrontos háborúból, amellyel az IDF-nek a jövőben szembe kell néznie”
– mondta egy, a terv részleit ismerő forrás a JPostnak. „Amikor a [jemeni] húszik ránk lőnek, az jól példázza a fenyegetést, amellyel szembenézünk, a többfrontos hadviselés lehetőségét”.
A többéves tervvel az IDF a ciszjordániai, libanoni, iráni, jemeni húszi lázadók, a szíriai és iraki Irán-barát síita milíciák, valamint a tenger felől érkező fenyegetések elleni többrétegű védekezést kíván kiépíteni.
Az IDF emellett igyekszik növelni a különböző rakétaelhárító és Vaskupola-ütegek számát, megerősíteni a csapatok létszámát a határok mentén, bővíteni a hivatásos, állandó és tartalékos állományt, új hírszerző parancsnokságot létrehozni a Gázai övezetben, hogy segítse a helyi erőket a háború utáni műveletek végrehajtásában, valamint beruházni egy légi és földi lézerrendszerbe a rakéták elleni védekezéshez.
Ezenkívül az IDF azt kívánja javasolni a politikai vezetésnek, hogy töröljék el a szolgálatcsökkentést, térjenek vissza a 36 hónapos szolgálati időhöz, és változtassák meg a sorkatonai szolgálat modelljét.
Ebben a szakaszban a biztonsági intézményen belül nézeteltérés van arról, hogy a 8,7 milliárd dollárnyi amerikai segélyt hogyan osszák el a védelemi- és támadóképességek között.
A Jerusalem Postnak nyilatkozó forrás elmondta, hogy „a terrorizmus kérdésében az elrettentés összeomlott”.
„Ezért több tüzérséget, több páncélozott személyszállítót, több harckocsit és több aktív védelmet, mint a Vaskupola, kell vásárolnunk”
– tette hozzá.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.






„A becslések szerint az IDF minden évben több milliárd sékelt fog kérni a kormánytól,”
Melyik kormánytól – a telavivitől, vagy a washingtonitól?
Mert, ha az utóbbitól – USD a pénznem.
Csaxólok.
Így gúnyolódik egy izraeli katona a Gázai övezetben lerombolt házak kiirtott vagy elüldözött lakóival
Forrás: https://kuruc.info/r/67/268397/
Gyermekgyilkoló képességük fejlesztésére is kérnek pénzt , vagy az már rendben van ?
Nincs olyan tökély, mely nem csiszolható tovább.Dőreség volna henyélni a babérokon, végül is a Gázában levő épületek kb. 20%-a még mindig alkalmas életvitelszerű bennlakásra.
És még akadnak, akik életvitelszerűen – élnek.
Az , hogy még él ott valaki , bizonyára sokakat felháborít ezen az oldalon.
Talán nem kellene ilyen megosztó tartalmat közzétenni.
A jövőben lehetőleg tartózkodj az ilyen megjegyzésektől.
Vélhetően igazad van: – abban a hitben írtam amit, hogy kiérezhető belőle az irónia (szarkazmus).
Nagy művészek is élnek vele. Egy fjdalmasan aktuális Banksy graffiti …
https://uploads.disquscdn.com/images/0601f8ced651eba4c1a9c21e6e53a838a97e7f41f259a578938524e56588f904.jpg
Csakhogy, ezen a vadászbombázón ötágú csillag van.
Így, csak formailag aktuális.
Az ÁFA visszaigénylése után öt maradt. Maga az alkotás Izraelben található.
https://www.dreamstime.com/graffiti-boy-wall-city-tel-aviv-israel-image186891944
Válaszodból nyilvánvaló, hogy az öncenzúra – Magyarországon kívül – min. Izraelben is része a művészi szabadságnak.
🙂
Látom ide bútorozott az egész kuruc in fos
Nem Izraelben van az alkotás ?
Rosszul tudom ?
A művész Gázába is beszökött !
Ha már ott volt , alkotott is …
https://streetartutopia.com/2023/10/18/street-art-by-banksy-in-gaza-palestine/
Szintén.
„És még akadnak, akik életvitelszerűen – élnek.” A baj az,hogy 1 is több a kelleténél!De helyettük benneteket kellene oda telepíteni.
Csak gratulalni lehet Megyeri Jonatan foszerkesztonek: a Neokohn komment rovata ma mar komoly konkurrenciat jelent a kurucinfonak.
A kulonbseg csupan annyi, hogy a kuruc kozonsege elvezettel olvassa a zsidok es Izrael gyalazasat, a Neokohn olvasoit viszont serti a folyamatos mocskolodas.