Demokraták és palesztinpárti tüntetők verekedtek össze egy karácsonyi partin

Palesztinbarát tüntetők zavarták meg a múlt hétvégén a Demokrata Párt ünnepi összejövetelét Detroitban, ahol tűzszünetet követeltek a Gázai övezetben. Amikor a tüntetők nem voltak hajlandók távozni, verekedés tört ki, amelynek következtében Bobbie Johnson, a párt egyik helyi aktivistája két monoklival került kórházba – írja az esetről beszámoló Bridge Michigan helyi híroldal.

Letartóztatások nem történtek, de a detroiti rendőrség vizsgálja az incidenst.

A michigani 13. kongresszusi körzet demokrata aktivistáinak éves ünnepi partiját a szokásos módon egy helyi étteremben tartották. Ezután Shri Thanedar képviselő, aki a körzetet képviseli a képviselőházban, felállt, hogy beszédet mondjon.

Körülbelül harminc másodperc elteltével egy megafonos nő megzavarta az eseményt, aki ordítozva követelt tűzszünetet a Gázai övezetben. A nővel 20-30 másik tüntető is volt, akik nem voltak hajlandóak elmozdulni, amikor a rendezvény szervezői és az étterem vezetői többször is távozásra szólították fel őket.

„Zavaróan viselkedtek, és nem lett volna szabad ott lenniük” – nyilatkozta a médiának Jonathan Kinloch, a demokrata párt helyi elnöke. „A tulajdonos megkérte őket, hogy távozzanak, én is megkértem őket, hogy távozzanak, ők pedig nem voltak hajlandóak távozni, így eltávolították őket egy olyan helyről, ahol semmi keresnivalójuk és törvényes joguk nem volt”.

Végül közelharc tört ki, amikor a párt vendégei megpróbálták kiszorítani a tüntetőket az étteremből.

„Én kezdtem” – mondta Sterling Jackson, a parti egyik vendége. „Nem tudtam elhinni, hogy ezt csinálják, és senki nem tett semmit”.

Nem sokkal később az egyik tüntető arcon ütötte Bobbie Johnsont, a helyi demokrata közösség egyik vezetőjét. A 90 éves Bernice Smith-t lefilmezték, amint botjával ütlegelte a tüntetőket, ami szerinte önvédelem volt.

Dr. Maalouf ‏ on Twitter: „🚨 DOMESTIC TERRORISM: An elderly black woman was brutally attacked by a gang of rabid pro-Palestine supporters at a holiday party last night in Detroit. She remains in hospital.Just like their Hamas counterparts in Gaza, they are nothing but COWARDS. pic.twitter.com/poSAaksmb0 / Twitter”

🚨 DOMESTIC TERRORISM: An elderly black woman was brutally attacked by a gang of rabid pro-Palestine supporters at a holiday party last night in Detroit. She remains in hospital.Just like their Hamas counterparts in Gaza, they are nothing but COWARDS. pic.twitter.com/poSAaksmb0

Ezt a pillanatot és a verekedés nagy részét mobiltelefonok kamerái rögzítették, amelyet később fel is töltöttek a közösségi médiára. Kinloch egy olyan videót tett közzé az X-en, amelyen az aktivisták és a parti vendégei egymást lökdösik és egymás arcába kiabálnak, miközben a háttérben karácsonyi zene szól, és egy maroknyi aktivista azt kiabálja, hogy „tűzszünet most!”.

A karácsonyi partira meghívottaknak végült sikerült a tüntetőket kiszorítaniuk az épületből. Néhányan megpróbáltak újra bejutni, miközben a többiek kintről azt skandálták, hogy „Szégyelljétek magatokat!”.

Miután eltávolították őket az étteremből, a tüntetők folytatták az étterem ablakain a dörömbölést, amit Smith a sajtónak is elpanaszolt.

„A csizmáikkal és a cipőikkel dörömböltek, és el lehet képzelni, hogy ez milyen hangot adott, és mennyire féltek az emberek, különösen az idősebb emberek, akik ott voltak”.

Az esemény szervezői elítélték a rendbontást, mivel az nem csak helytelen, de kontraproduktív is volt.

„Ezzel nem fogtok támogatást szerezni az ügyeteknek” – mondta Thanedar. „Szívesen látom őket az irodámban, szívesen látom őket, ha meghívnak a városházára, ahová elmegyek, és párbeszédet folytathatunk”.

Egy pokoli szövetség

A liberális dogma olyan erkölcsileg romlott társadalmat hozott létre, amely vállvetve menetel az iszlám szent háború vadembereivel. Vélemény.