Várjuk az nemzetközi sóhivatal nyilatkozatát az ügyben.
A Gázából nemrég kiszabadult egyik túsz szerdán elárulta, hogy közel 50 napig tartották fogva a padlásán az ENSZ Közel-Keleti Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatal (UNRWA) egyik tanárának.
A történetet Almog Boker, az izraeli 13-as csatorna újságírója hozta nyilvánosságra az X-en.
A túsz azt is elmondta, hogy az őt fogva tartó tanár 10 gyermek apja. Elmondása szerint alig kapott élelmet vagy orvosi ellátást, és a tanár bezárva tartotta őt.
Boker riportja egy másik túszt is idéz, aki elmondta, hogy őt pedig egy gázai orvos tartotta túszként fogva, miközben gyerekeket kezelt.
Még novemberben volt hír, hogy a ciszjordániai Nabluszban található UNRWA által működtetett egyik iskola egy olyan videót tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán, amelyben egy fiatal diák a Hamász „dzsihádharcosainak” győzelmére szólított fel Gázában.
Számos bizonyíték van továbbá arra is, hogy az UNRWA gázai iskoláinak tanárai a közösségi médiában dicsérték a támadásokat, és kapcsolatban álltak a Hamász terroristáival.
Az is kiderült, hogy az október 7-i támadásban résztvevő Hamász terroristák közül, több mint 100-an igazoltan az UNRWA iskoláiban végeztek.





Mit kell ezen csodálkozni ?
Outsourcing.
Nagy cégek is kiszervezik az őrzést , a takarítást , a bérszámfejtést.
A Hamasz katonáinak talán éppen más dolga volt , ahogy olvasom.
Művelt emberekre bízták az őrzést , annyi biztos. Nem véletlenül …
Az Al Jazira szerint ENSZ-oltalom alá helyezték.
Az Al Jazira szerint ENSZ-oltalom alá helyezték.
Ha az UNWRA vagy az ENSZ ki is vizsgálja az eseteket (amit erősen kétlek), cselekedni ellene
nem fog semmit.
Kb. az lesz, mint amit a Reuters, CNN tett az október 7-i mészárlásról élőben közvetítő, a Hamaszhoz beépült riporterek esetében — szerződést bontott velük. De a fotókat kifizették azért!
Képmutatás a köbön.
„A túsz azt is elmondta, hogy az őt fogva tartó tanár 10 gyermek apja.”
10 gyerek! Ott, ahol szerintük börtönben élnek. Mindenesetre kizárólag segélyeken. Normálisak ezek?