Palesztinbarát csőcselék akarta szabotálni a New York-i karácsonyfa-kivilágítást

Több száz palesztinbarát tüntető lepte el szerdán a Rockefeller Center körüli utcákat és csapott össze a New York-i rendőrséggel. A tüntetők próbálták megzavarni a minden évben megrendezett karácsonyfa-kivilágítást.

A palesztinbarát szervezők a hét elején jelentették be az ünnepség megzavarására vonatkozó terveiket, arra hivatkozva, hogy „a világhírű ünnepség az ENSZ által elismert, a palesztin néppel való szolidaritás nemzetközi napjára is esik”.

„Szabad, szabad, szabad Palesztinát!”

– skandálták a tüntetők, miközben próbálták megzaarni az ünnepséget.

Az egyik zavargó egy hatalmas, horogkeresztet ábrázoló táblát vitt, amely az IDF-et a nácikhoz hasonlította.

A New York-i rendőrség folyamatosan szorította vissza a tömeget, azonban a „békés” tüntető visszatámadtak, miközben „kib@szott náciknak” nevezték a rendőröket.

„Teljes káoszként” jellemezte a helyzetet az egyik helyszínen jelenlévő rendőr. Több tüntetőt őrizetbe vettek, bár nem világos, hogy vádat emelnek-e ellenük.

OSINTdefender on Twitter: „Crowds of Pro-Palestinian and Hamas Supporters have Attacked Police and Businesses in New York City tonight in an attempt to Disrupt and Destroy the Annual-Rockefeller Christmas Tree Lighting Event in Manhattan; several Police Officers have reportedly been Injured with Riot and… pic.twitter.com/egJwBAPeqX / Twitter”

Crowds of Pro-Palestinian and Hamas Supporters have Attacked Police and Businesses in New York City tonight in an attempt to Disrupt and Destroy the Annual-Rockefeller Christmas Tree Lighting Event in Manhattan; several Police Officers have reportedly been Injured with Riot and… pic.twitter.com/egJwBAPeqX

A több ezer turista, akik elszenvedői voltak a tüntetésnek, kigúnyolta a tiltakozókat, amiért megzavarták az éves hagyományt.

A 42 éves Jamie Fry, aki az Egyesült Királyságból repült New Yorkba, hogy megnézze a karácsonyfák kivilágítását, azt mondta, hogy a tiltakozás „nagyon idegesítő” volt.

„A nyaralásomat erre az eseményre terveztem, mivel nagy rajongója vagyok a karácsonynak. Most pedig idejött egy rakás terrorista-barát seggfej, akik intifádára szólítanak fel” – mondta Fry a The Postnak.

„A szimpátiára törekszenek, de tőlem csak egy nagy „b@sszátok meg-et” fognak kapni.”

A Missouri állambeli St. Louisban élő 33 éves Opal Burnett hasonlóan nyilatkozott, és kínosnak nevezte a tüntetést.

„Ez szuper, szuper idegesítő. Egyszerűen gyötrelmes. Látva ezeket az embereket ilyen nagy számban, szégyellem magam, hogy amerikai vagyok, mert az emberek külföldről látják, ahogy ez történik. Dicséret a rendőröknek, hogy kordában tartják ezeket az embereket, és önuralmat tanúsítanak, mert rengeteg verbális bántalmazással kell szembenézniük” – mondta.

Megáll az ész: terrorpárti diákcsőcselék randalírozott egy New York-i iskolában

Diákok százai (!) próbálták megtámadni az iskolában tanító egyik zsidó tanárnőt.

Más turisták, bár megdöbbentek, hangsúlyozták, hogy a tüntetés nem fogja elrontani az ünnepi hagyományt.

„A politikának nincs helye egy ilyen eseményen, de pontosan ezért csinálják –

hogy megzavarják a status quót, hogy tönkretegyék azokat a dolgokat, amelyeket nagyra becsülünk, és amelyekben megnyugvást találunk”

– mondta a 40 éves Lillian Gonzalez, Bronxból.

„A karácsonyfa a béke üzenetét hordozza, nem a konfliktusét. Ezért gyűltünk ma itt össze, nem azért, hogy tiltakozzunk, hanem hogy üdvözöljük az ünnepi időszakot.

Ezt nem fogja tőlünk elvenni ez a csőcselék.”

Betlehemben eltávolítják a karácsonyi díszeket a gázai „mártírok” tiszteletére

Így tisztelegnek az IDF által likvidált terroristák előtt…