Ajvé: eltérítettek egy foszforsavat szállító izraeli kötődésű hajót

Egy izraeli kötődésű hajót térítettek el az Ádeni-öbölben, Jemen partjainál – közölte a Zodiac Maritime vasárnap.

A Zodiac Maritime hajózási vállalat, amely az izraeli milliárdos, Eyal Ofer Zodiac csoportjának része, a Central Park tanker elleni támadást „feltételezett kalóztámadásnak” nevezte.

„Elsődleges feladatunk a fedélzeten tartózkodó 22 fős legénység biztonsága”

– áll a Zodiac közleményében.

„A török felségjelzésű hajónak többnemzetiségű legénysége van, amely orosz, vietnami, bolgár, indiai, grúz és Fülöp-szigeteki állampolgárokból áll. A hajó teljes rakomány foszforsavból áll” – tette hozzá a vállalat.

Már Jemenből is lövik Izraelt: az amerikai flottának kellett közbelépnie

Az amerikai haditengerészet Izrael felé indított rakétákat és drónokat lőtt le a Vörös-tenger felett.

Az Ambrey globális tengeri kockázatkezelő cég szerint úgy tűnik, hogy „az amerikai haditengerészeti erők a helyszínen vannak, és arra kérték a hajókat, hogy maradjanak távol a területtől”.

Az Ambrey szerint a „kalózok” azzal fenyegetőztek, hogy megtámadják a Central Parkot, ha az nem hajózik be a Vörös-tengeri Al-Hudajdah kikötővárosba,

amelyet az Irán által támogatott húszik ellenőriznek.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, pénteken egy iráni drón támadott meg egy izraeli tulajdonú kereskedelmi hajót az Indiai-óceánon.

Nem nyugszik az ellenség: iráni dróntámadás ért egy izraeli hajót

Az iszlamista rezsim minden fronton támadja a zsidó államot.