Kevés olyan európai ország van, ahol a közel-keleti folyamatok annyira belpolitikai jelentőségűek lennének, mint Franciaországban. A francia közélet az elmúlt napokban ennek megfelelően nagyon erőteljes változásokon, sőt megrázkódtatásokon ment keresztül. Bár az események látszólag nagyon messze zajlanak, a franciák számára közeli valóságként tűnnek fel.
1. Megnőttek a biztonsági kockázatok
Mivel Franciaországban az izraeli-palesztin konfliktus leképeződése tényként kezelt dolog, amikor a Közel-Keleten történik valami, a franciák számítanak a belbiztonsági kockázataik növekedésére. A Hamász támadása után reakcióként erősítették is az iskolák és a zsinagógák védelmét. A biztonsági környezet pedig valóban gyorsan romlott: tapasztalták például az antiszemita cselekmények számának az azonnali megugrását. A nagyságrendileg négy hét alatt összeszámolt 1040 antiszemita eset akkor nyeri el a teljes értelmélt, ha hozzátesszük: 2022-ben összesen 436 eset került be a statisztikákba. Az arras-i tanár, Dominique Bernard meggyilkolása ugyancsak sokként hatott a francia társadalomra (ezzel – Samuel Paty lefejezése után ismét – az oktatás, a köztársaság számára oly fontos állami szolgáltatás ellen történt támadás). Az arras-i merénylet után a legmagasabb, már megtörtént, vagy éppen zajló merényletre utaló „Urgence attentat” szintre kapcsolták a Vigipirate biztonsági tervet, ami természetesen több erőforrás felhasználását teszi lehetővé az állam számára.
Ami pedig a nemzetközi sajtóban is gyakran emlegetett palesztinpárti tüntetéseket illeti, az egységes kormányzati tiltás elhasalt a legmagasabb közigazgatási bíróság, az Államtanács előtt.
Így jelenleg a prefektusokon múlik, hogy engedélyezik-e a tiltakozásokat.
2. A migráció megint visszakerült a napirendre
Mivel az arras-i merénylő, a csecsen származású Mohammed Mogouchkov családját már 2014-ben ki akarták utasítani, csak a tiltakozásra, illetve a gyerekek iskoláztatására tekintettel nem tették, továbbá az elkövető szerepelt az államrendre veszélyes személyek S-adatbázisában, óhatatlanul is vita kezdődött a francia bevándorlási szabályok helyességéről, illetve alkalmazásának a hatékonyságáról. A kormányzat az események nyomán a radikálisként nyilvántartott külföldi személyek státuszának a felülvizsgálatát rendelte el. Ráadásul ahogy arról korábban beszámoltunk, Franciaországban amúgy is napirenden van egy migrációs törvényjavaslat, így a vitázóknak van is mihez kapcsolódniuk.
Gérald Darmanin belügyminiszter például azt javasolja, hogy szigorítsák az eredeti javaslatot, például hosszabb legyen az illegális bevándorlók adminisztratív fogva tartásának a lehetséges hossza, vagy éppen megvonható legyen a tartózkodási jogcím attól a személytől, aki nem osztja a köztársaság értékeit.
Mindez természetesen egy alkotmányosan, jogilag is vitatott gesztus a jobboldali republikánusoknak (LR), illetve politikai csapda, hiszen egy keményedő kormányzati álláspontra mégiscsak nehezebb nemet mondani. A keményedő kormányzati álláspont viszont azt kockáztatja, hogy a Macron-párt balszárnya áll ki a javaslat mögül. Ám ha a republikánusok tudnák támogatni a keményebb verziót, miközben néhány centrista nem, akkor egy szavazás nélküli, 49-3-as elfogadás még mindig kevésbé fenyegetne republikánus bizalmatlansági indítvánnyal és a Borne-kormány bukásával, mint az eredeti verzió hasonló áterőltetése.
A helyzetet bonyolítja, hogy közben más játékosok is bejelentkeztek ebbe a politikai játékba: a szocialisták (PS) azt üzenték, hogy ha a republikánusok az esetleges 49-3 miatt benyújtanának egy bizalmatlansági indítványt, nem támogatnák, hiszen a két párt migrációs álláspontja nem azonos.
Mindeközben a Nezmeti Tömörülés pedig belengette, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén akár meg is szavazhatná a javaslatot…
3. A Lázadó Franciaország sodródik a karantén felé
Korában már a Neokohnon is beszámoltunk arról, hogy a baloldali radikális Lázadó Fanciaország pozíciófoglalásait egyre több kritika éri, egyre több vita övezi a francia politikában. A mozgalom vezetője, Jean-Luc Mélenchon például korában gyakorlatilag szélsőjobboldalinak címkézte a Franciaországi Zsidó Intézmények Reprezentatív Tanácsának, a CRIF-nek az elnökét, Yonathan Arfit. Ezúttal a Hamász-támadás kapcsán az LFI nem volt hajlandó terrorista-szervezetnek minősíteni a Hamászt, noha ez az attitűdje a párton belül is komoly vitákat, sőt, üzengetéseket és helyezkedéseket váltott ki. Egy felmérés szerint a megkérdezett franciák 86%-a nem értett egyet az LFI megközelítésével, és a politikai elit nagy része erőteljesesen támadta a radikális baloldali pártot, azt üzenve, hogy az elit szintjén szintén nagyon magas a támogatottsága a Hamász terroristának titulálásának.
A vita rövid távon kidolgozott egy konszenzust a francia közéletben, s mivel Mélenchonék meglehetősen egyedül maradtak az álláspontjukkal, ez a „látogathatóságuk” percepciójára vélhetően ismét negatív hatással volt (érdekesség, hogy ma már 57-52% arányban több megkérdezett tartja a demokráciára veszélyes pártnak az LFI-t, mint a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülést, sőt, ugyanebben a felmérésben 60% mondta azt, hogy az LFI táplálja az erőszakot, miközben az RN esetében „csak” 52% vélekedett így).
4. Folytatódik, vagy talán lezárul a baloldali összefogás szétesése
Az LFI marginalizálódása úgy tűnik, végleg szétverheti a baloldal 2022-ben viszonylag sikeresnek bizonyuló összefogását, a Nupes szövetséget. Ez a szétesés nem ideológiai anomália, az ugyanis már tavaly is viszonylag közismert tény volt, hogy a multikulturalizmus, a laicitás, illetve Európa ügyében jelentősek a véleménykülönbségek a baloldali pártok között. Az elmúlt hónapokban ráadásul Jean-Luc Mélenchon és környezete egyfajta dominanciára törekvő stratégiát folytatott a baloldalon, miközben a kisebb pártok nehezen találták a helyüket. A zöldek és a szocialisták is arra haladtak, hogy a 2024-es európai választáson inkább külön mérjék meg magukat. A külön indulás mellett szóló érv volt, hogy az EU ügyében olyannyira nincs baloldali egyetértés, hogy a zöldek föderalisták, az LFI szuverenista, a szocialisták pedig mérsékelt européerek.
Vagyis: egy közös lista esetén is a szocdem, a zöld és a balos frakciókba ültek volna szét a Nupes képviselői az Európai Parlamentben.
A Hamász-vita végleg eldönteni látszik ezt a kérdést, ugyanis a napokban mind a szocialisták, mind pedig a kommunisták felfüggesztették részvételüket a Nupes-ben, és egy új, szélesebb, más logikájú baloldali összefogás felépítését rajzolták fel lehetőségként.
Ám ez sem annyira egyszerű, mert ez sem akadályozta meg az egyes baloldali pártokat, hogy eseti kérdésekben azóta együtt lépjenek fel.
5. Marine Le Pen viszont megragadta a lehetőséget
Miközen a baloldalon a Hamász támadása, az arról folyó polémia felerősítette a létező válságjelenségeket, Marine Le Pen lehetőséget kapott a mérséklődési és ördögűzési stratégiája folytatására, újabb és újabb konzekvens üzenetek küldésére. Egyes hírek szerint például az alsóházi házbizottság ülésén ő volt az, aki a leghangosabban követelte, hogy a Nemzetgyűlés ne egyszerűen egy perces néma felállással emlékezzen az izraeli áldozatokról, hanem szervezzen nagyobb szabású megemlékezést. Akár feltételezhetjük is, hogy részben Le Pen gondoskodott az eset kiszivárogtatásáról, s ha így van, azzal is célja üzenni, hogy az RN nemhogy nem antiszemita párt, hanem egyenesen a zsidóság és Izrael barátja.
A lassan másfél-két évtizede folytatódó ördögűzés, Marine Le Pen mérséklődési statégiája abban az értelemben is kezd eredményeket hozni, hogy ma már többet vitáznak a francia közéletben az LFI Izraelhez és antiszemitizmushoz való jelen viszonyáról, mint az RN múltjáról.
Miközben zsidó vezető korábban is nyilatkozott már arról, hogy személy szerint Le Pent nem tartja antiszemitának, figyelemre méltó fejlemény, hogy ezúttal a párt is bebocsáttatást nyert a látogatható erők körébe, amennyiben az RN delegációját a napokban egészen szívesen látták a zsidó ernyőszervezet, a Crif szolidaritási tüntetésén.
Az egy más kérdés, hogy miután Jordan Bardella pártelnök a napokban kijelentette, hogy szerinte Jean-Marie Le Pen (azaz papa Le Pen) „nem volt antiszemita”, az FN/RN múltjáról mégis újraindult egy minivita.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.