Valami nagy van készülőben: Katarba utaztak a CIA és Moszad kémfőnökei

A CIA és a Moszad hírszerző ügynökség vezetői csütörtökön találkoztak a katari miniszterelnökkel, hogy megvitassák a Hamász által a Gázai övezetben fogva tartott túszok szabadon bocsátásáról szóló lehetséges megállapodást – mondta a Reutersnek egy, a találkozóról információkkal bíró forrás.

A megbeszélés eredménye, amely a Hamász terroristái elleni izraeli katonai hadjárat esetleges leállításáról is szólt, nem volt egyértelmű – tette hozzá a Reuters.

William Burns CIA-igazgató és David Barnea Moszad-igazgató azután tárgyalt Mohammed sejkkel, hogy katari közvetítők a hét elején már találkoztak a Hamász terroristáival, hogy megvitassák egy lehetséges megállapodás kereteit.

A Katar által vezetett, az Egyesült Államokkal koordinált tárgyalások 10-15 túsz szabadon bocsátására összpontosítanak az IDF műveleteinek rövid szüneteltetéséért cserébe.

Közben az állami tulajdonú egyiptomi Al-Akhbar napilap azt állította, hogy Kairó közel áll ahhoz, hogy egyezségre jusson a túszok „cseréjéről”, cserébe egy átmeneti tűzszünetért.

Vallottak a terroristák: Irán kérésére halasztották el az eredeti támadást

Új információk láttak napvilágot az október 7-i mészárlásban részt vevő Hamász-terroristák kihallgatása során.

Az izraeli külügyminisztérium nem kívánt nyilatkozni a kérdésben.

Vasárnap Netanjahu azt mondta, hogy Izrael nem fog beleegyezni semmilyen tűzszünetbe a Hamásszal, ha a terrorcsoport nem engedi szabadon azt a mintegy 240 túszt, akit október 7-i támadásai során elrabolt.

„Nem lesz tűzszünet a túszok visszatérése nélkül”

– mondta Netanjahu a Negev-sivatagban lévő Ramon légitámaszponton tett látogatását követően.

Csütörtökön az Iszlám Dzsihád palesztin terrorszervezet olyan videókat tett közzé, amelyeken két izraeli túsz látható. A 77 éves Hannah Katzir és a 13 éves Jagil Jákov néven azonosították a túszokat, mindkettőjüket október 7-én rabolták el a Nir Oz kibuci otthonukból.

„Szaúd-Arábia biztonságosabb hely a zsidók számára, mint az amerikai egyetemek”

Keserű megállapításra jutott szaúd-arábiai útja után Jared Kushner, Donald Trump veje.