Nyugtalanító videó kering az interneten.
A párizsi metrón készült felvételen hallható, amint az utasok egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabál, köztük azt, hogy
„B@sszák meg a zsidók”; Éljen Palesztina”; „Nácik vagyunk”.
A 16 másodperces videón látható, hogy készítője nem hisz a fülének, miközben filmezi a skandáló csoportot.

Ez már végre őszinte nyílt beszéd. Semmi „gázai gyerekek”, meg „apartheid állam” mögé rejtőzés.
Mindenki náci aki bármilyen kritikát fogalmaz meg az izraeli rezsim cselekedeteivel kapcsolatban.
Értjük a furfangos iróniát, de jelen esetben ezek a „fiatalok” semmilyen kritikát nem fogalmaztak meg semmivel szemben, amit aztán ilyen vagy olyan irányzathoz magyaráz mindenki meggyőződésének megfelelően, hanem direktben kinyilvánították politikai hovatartozásukat. A kijelentésen nincs mit értelmezni teljesen egyértelmű üzenet és ennek megfelelően lehet tudni mit lehet tőlük várni.
Es, ha jol ertem, akkor neked sok-sok kritikad van az izraeli „rezsim” cselekedeteivel kapcsolatban?
Így van, nem látom, hogy milyen megoldást akar Izrael és inkább úgy tűnik, hogy nagyobb a valószínűsége egy világháború kirobbantásának.
Hamasz indított egy támadást, csak a szokásos, de a titkosszolgálatot nem vonták felelőségre, pedig Egyiptom előre jelezte . Ez jól jött Izraelnek, csak ara nem számítottak, hogy ez ekkora áldozatokkal jár.
Hamasz és a hozzácsapódó terrorista szervezetek 1000-1500 embere nagy veszteségeket okozott Izraelnek, Hamasz tagadta a tagadta a brutális gyilkosságokat, de ez Izraelt nem érdekelte. Támadást indított szíriai repterek , gázai civilek és Libanon ellen.
Kell nekünk egy 3. vh. vagy elég lenne felelőségre vonni az elkövetőket ?
–
Én az utóbbira szavazok.
„Hamasz tagadta a tagadta a brutális gyilkosságokat, de ez Izraelt nem érdekelte”
Ezt hogy erted? Ha a Hamasz tagadta, akkor az nem tortent meg?
Izrael nem tamadta Libanont, csak valaszolt a Hiszballah tamadasira. Senki, rajtad kivul, nem allitja, hogy a libanoni konfliktust Izrael kezdemenyezte.
A sziriai repulotereken az Iranbol erkezo fegyverszallitmanyokat tamadjak, amik a Hiszballahoz jutnanak el, es Izrael ellen hasznalnak oket.
Es kik az elkovetok, akiket ha felelossegre vonsz, nem lesz 3. vilaghaboru?
Hát mondjuk maguk a terroristák töltötték fel a netre a saját maguk által elkövetett szadista műveiket – szóval semmit nem tagadtak, hanem inkább büszkélkedtek velük.
1948-ban a nyugati imperialisták nem kérdezték meg az érintett lakosságot arról hogy akarja-e Izrael állam létrejöttét, ezt a mulasztásukat már nem tudják pótolni, az akkori lakosságot már visszafordíthatatlanul megváltoztatta az izraeli megszállás által elkövetett etnikai tisztogatás és betelepítés, az akkori igazságtalanság örökké fennmarad és mérgezi Izrael államot, soha nem lesz nyugtuk.
Tőlünk is elvették az ország 2/3-t, több millió magyarral együtt, az ő népességi arányaikat is megtizedelték jól kitervelt módszerekkel az évtizedek alatt, mégsem hallottunk arról, hogy magyarok akár egyszer is román, szlovák… buszmegállókban robbantgatnának, vagy ezrével ölnék a román civil lakosságot. A palesztin területen élő arab törzsek végletekig primitívek, és agresszívek, nem véletlenül nem akarja őket befogadni Egyiptom sem, eddig mindenhol csak a bajt keverték. Lásd Libanon – egykoron virágzó keresztény állam volt, majd az iszlám – „palesztinok” betelepülése óta egy anarchiába süllyedt lecsúszott állam lett.