Macron Izraelből: Nemzetközi koalíciót kell építenünk a Hamász legyőzésére!

Nemzetközi koalícióra van szükség a Hamász legyőzéséhez – mondta Emmanuel Macron francia elnök egynapos izraeli szolidaritási látogatásán, amelyben kijelentette, hogy Izrael háborúja a gázai terrorcsoportok ellen Franciaország háborúja is egyben.

„A terrorizmus elleni küzdelem nyilvánvalóan létkérdés Izrael számára, de mindannyiunk létkérdése is egyben” – mondta Macron Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek, amikor kedden közös sajtótájékoztatót tartottak Jeruzsálemben.

Macron továbbá megismételte, amit Jichák Herzog elnöknek a nap elején folytatott találkozójukon mondott.

„Figyelmeztettük a Hezbollahot [és] nagyon világos üzeneteket adtunk át”

– mondta.

Herzog azt mondta, hogy a Hezbollah és Irán „tűzzel játszik” az ország északi határán, amikor kétfrontos háborút próbálnak kiprovokálni Izrael ellen.

„Ha a Hezbollah belerángat minket a háborúba, annak Libanon fogja megfizetni az árát”

– mondta Herzog

Olaf Scholz: Nehéz időkben Németországnak Izrael mellett a helye

Izraelbe látogatott Olaf Scholz német kancellár.

„A nemzetközi jog értelmében teljes jogunk van megvédeni magunkat” – tette hozzá.

„Nem keresünk konfrontációt az északi határunkon. Arra összpontosítunk [délen], hogy elpusztítsuk a Hamasz infrastruktúráját és hazahozzuk polgárainkat” – folytatta Herzog.

Az október 7-i Hamász támadásában harminc francia állampolgár vesztette életét, további kilenc pedig eltűnt.

Herzog külön elmondta Macronnak, hogy aggasztja az antiszemitizmus világszerte és Franciaországban tapasztalható terjedése.

Macron biztosította Herzogot, hogy Izrael nincs egyedül a terror elleni harcban.

„Vállt vállnak vetve állunk Önökkel” – mondta Macron, aki találkozott az október 7-i támadás áldozatainak gyászoló családjaival is, továbbá Netanjahuval, Beni Ganz miniszterrel és a volt miniszterelnökkel Jair Lapiddal is.

Macron Izrael után Ramallahba is elutazik, ahol találkozik a Palesztin Hatóság illetékeseivel.

Rishi Sunak: Teljes mértékben támogatjuk Izrael önvédelemhez való jogát

Az angol miniszterelnök izraeli kollegájával folytatott tárgyalásokat. A Hámász által foglyul ejtett túszok közt számos brit állampolgár is van.