Civil aktivisták marhavagont vittek Lázár Jánosnak

Modellvasúti készletbe tartozó marhavagont vittek civil aktivisták pénteken Lázár János kastélyához, ami Hódmezővásárhely közelében található – adta hírül a 444.hu.

A 444 szerint az akciót az a Keresztény Zoltán nevű civil aktivista és társa hajtották végre, akik idén nyár óta számos köztéri tiltakozó akciót szerveztek. Például ők tekerték be sorra fóliával az oroszok által felújított szovjet katonai emlékműveket, de ők tiltakoztak Gyurcsány háza előtt is az úgynevezett Orbán-Gyurcsány-rendszer ellen.

A marhavagon utalás volt arra, hogy Lázár a minap „kivételes államférfinak” nevezte Horthy Miklóst.

„Szerintünk viszont, egy kivételes államférfi soha nem engedné meg, hogy honfitársai százezreit, marhavagonokon haláltáborokba vigyék”

– írta az akció után a Facebookon Keresztény.

Azt is megmagyarázta, miért tartották fontosnak reagálni Lázár szavaira:

„Összetartó, sikeres országunk csak akkor lesz, ha a közös, nemzeti tragédiáink mindenkinek fájnak.

Egy sikeres Magyarország közös alapja, ha a Holokauszt, a Gulag, Trianon vagy 56 egyszerre fáj mindannyiunknak.

Ha ez megtörténik, akkor olyan politikusokra sem lesz szükség, mint Lázár János. Nem kellenek majd azok, akik gyűlöletet szítanak, nemzeti egység helyett. A kérdés, hogy meddig várunk még ezzel…”

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

L. Simon László: elragadta a hév Lázár Jánost, amikor Horthy Miklósról beszélt

„Nem lehet, hogy csak a pozitívumokat látjuk és nem vesszük tekintetbe azon zsidó származású honfitársaink érzékenységét” – mutatott rá a Nemzeti Múzeum főigazgatója.