Szijjártó: A magyarországi zsidó közösség biztonságban és nyugalomban élhet

A magyarországi zsidó közösség biztonságban és nyugalomban élhet, mert a kormány elkötelezett az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia fenntartása mellett – írta Szijjártó Péter pénteken reggel a Facebook oldalán.

Szijjártó Péter csütörtökön találkozott Grósz Andorral, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökével.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte:

„Arról biztosítottam Elnök urat, hogy a magyar külpolitikában továbbra is fontos szerepe lesz az Izraellel való együttműködés fejlesztésének, és hazánk a jövőben is kiáll Izrael mellett a nemzetközi szervezetekben.”

Szijjártó Péter azt is írta, hogy gyerekkora óta ismeri Grósz Andort, aki szintén győri, és akit nemrégiben választottak meg a Mazsihisz elnökévé.

„Biztos vagyok benne, hogy kiváló vezetője lesz a hazai zsidóság legnagyobb szervezetének” – tette hozzá.

L. Simon László: elragadta a hév Lázár Jánost, amikor Horthy Miklósról beszélt

„Nem lehet, hogy csak a pozitívumokat látjuk és nem vesszük tekintetbe azon zsidó származású honfitársaink érzékenységét” – mutatott rá a Nemzeti Múzeum főigazgatója.