Stratégiai partnerség előtt áll Magyarország és Izrael

Az öntözés-fejlesztésről, oktatási és tudományos partnerségről, valamint hosszú távú agrár együttműködésekről egyeztetett Nagy István agrárminiszter Avi Dichterrel, Izrael mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével – közölte csütörtökön az Agrárminisztérium (AM).

A közlemény szerint Nagy István felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország példaként tekint Izraelre, hiszen csodálatos az a teljesítmény, amit a mezőgazdaság területén a történelme folyamán véghezvitt.

„A magyar kormány stratégiai ágazattá nyilvánította az agráriumot és háromszor több forrást biztosít fejlesztésekre, mint korábban, ezért szeretnénk olyan technológiai fejlesztéseket végrehajtani, amelyek a versenyképességünket növelik, mind a mezőgazdaság, mind pedig az élelmiszeripar területén”

– fűzte hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy „tavaly történelmi aszály nehezítette a mezőgazdaságot, ami figyelmeztető jelként hatott ránk, ezért még nagyobb hangsúlyt fektetünk az öntözésfejlesztésre. A legmodernebb technológiák alkalmazását pedig a legjobbtól szeretnénk megtanulni. A vízre eddig katasztrófaként tekintettünk, amit az áradások esetén gyorsan el kell vezetni, azonban szemléletváltást hajtottunk végre. A vizet meg kell tartanunk és gazdálkodnunk kell vele, mert az a biztonságos élelmiszer-ellátás alapja.”

A tárcavezető kitért arra is, a magyar agrárium az ország népességének dupláját képes ellátni élelmiszerrel, így Magyarország Izrael importigénye szempontjából is kulcsfontosságú partner lehet.

A miniszterek egyetértettek abban, hogy az agrárium tekintetében is stratégiai partnerség szükséges a két ország között.

Nagy István kiemelte:

„szívesen kötünk stratégiai partnerséget Izraellel az agrárium, vagy az oktatás és a kutatás-fejlesztés területén, hogy jobban megismerjük az új technológiákat, mert így a hazai mezőgazdaság tovább fejlődhet”.

Az egyeztetés keretében az izraeli tárcavezető meghívta Nagy Istvánt egy hivatalos munkalátogatásra – közölte az AM.

Jeruzsálemben találkozott Köves Slomó és Benjamin Netanjahu

Soha nem volt még ilyen jó Magyarország és Izrael kapcsolata – hangzott el az EMIH vezető rabbija és az izraeli miniszerelnök találkozóján.