Jaume Collboni, Barcelona új polgármestere visszavonta elődje azon döntését, hogy felfüggesztette a spanyol város hivatalos kapcsolatait Izraellel, beleértve a Tel-Avivval kötött testvérvárosi megállapodást – jelentette pénteken a helyi média.
Tel-Aviv „Izrael progresszív értékeinek legjavát képviseli”
– magyarázta Collboni, hozzátéve ugyanakkor, hogy Barcelona elkötelezettsége a palesztin ügy mellett „egyértelmű”.
Februárban Ada Colau akkori polgármester nyilvános levelet küldött Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, amelyben bejelentette, hogy megszűnik városa együttműködési megállapodása Tel-Avivval, „a palesztin lakosság emberi jogainak ismételt megsértésére” hivatkozva.
„Több mint 100 szervezet és több ezer barcelonai kérésére most közöltem Netanjahuval, hogy a palesztin lakosság emberi jogainak ismételt megsértése és az ENSZ határozatainak be nem tartása miatt felfüggesztjük az intézményi kapcsolatokat Izrael Állammal” – írta akkoriban.
Lior Haiat, az izraeli külügyminisztérium szóvivője „szerencsétlennek” nevezte a lépést, amely „teljesen ellentétes a barcelonai lakosok többségének és a városi tanácsban lévő képviselőik álláspontjával”. A barcelonai városi tanács is elutasította Colau döntését, az általa vezetett párt volt az egyetlen frakció, amely megszavazta azt.
Colaut júniusban szavazták le, miután nyolc évig volt hatalmon.
„A kapcsolatok helyreállításával tiszteletben tartjuk a barcelonai városi tanács plenáris ülésének többségi álláspontját”
– közölte utódja pénteken.
A kapcsolatok helyreállítása a zsidó állam második legnagyobb városával „nem megy a Palesztin Hatósággal való kapcsolatok rovására” – mondta pénteken Pau Solanilla, Barcelona nemzetközi kapcsolatokért és városfejlesztésért felelős biztosa, megjegyezve, hogy Collboni első Európán kívüli hivatalos útja „Palesztinába” vezet.