Pár száz ember gyűlt össze kedd este hat órakor a Venyige utcai börtön előtt Budapesten, hogy az általuk csak „cigánybűnözésnek” nevezett bűncselekmények ellen tüntessenek – számolt be az eseményről a Telex.
Az eseményt a Mi Hazánk Mozgalom hirdette meg, miután augusztus közepén egy békéscsabai elegáns hotel teraszán halálra késelték az ökölvívó-válogatott korábbi edzőjét, Szabó Sándort. Az elkövetőt letartóztatták, ő azt állítja, önvédelemből ölt.
A Mi Hazánknak állítása szerint több célja is volt ezzel a tüntetéssel:
egyrészt szigorítanák a büntető törvénykönyvet, másrészt azt is akarják, hogy augusztus 29-e legyen a „cigánybűnözés áldozatainak emléknapja”.
A Telex beszámolója szerint fél órával a tüntetés hivatalos kezdete előtt már nagy volt a rendőri készültség a környéken, egy tüntetőre nagyjából tíz készenlétis jutott. Később aztán egyre több fekete pólós ember jelent meg a helyszínen, sokan a Mi Hazánkhoz kapcsolódó Magyar Önvédelmi Mozgalom pólóját viselték. A tömegben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Betyársereg tagjai is felbukkantak zászlókkal.
A tüntetés kezdetekor nagyjából 150-200 tüntető gyűlt össze a börtön előtt, „Igenis van cigánybűnözés”, „Életet az életért” feliratú táblákkal.
Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke azt mondta, szerinte a kormány és az ellenzéki pártok között nagykoalíció van arról, hogy nem beszélnek a „cigánybűnözésről”. Toroczkai szerint azért butaság, amikor őket rasszizmussal vádolják, mert a pártja nemcsak a romák által elkövetett bűntényekről, hanem például a vendégmunkások által elkövetett bűncselekményekről is beszél.
Toroczkai ezután kijelentette: más célja nem lehet, mint hogy tíz éven belül a Mi Hazánk kerüljön kormányra.
„Akkor lesz csak végső megoldás”
– mondta.
Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke arról beszélt, hogy a kormány titkosítja, milyen a roma nők termékenységi rátája Magyarországon.
Ezután felemlegette azt a régi ötletüket, hogy a bűnözőket akár kémiailag kasztrálhatnák, majd kijelentette, hogy Magyarország „nem lehet cigányország”.
Toroczkai szerint ők folyamatosan erősödtek az elmúlt években, a felmérések szerint már 10 százalékon állnak, és ahogy ők erősödnek, lesznek „normális cigány vezetők, akikkel én is hajlandó leszek asztalhoz ülni” – tette hozzá.