Száztíz éve, 1913. augusztus 16-án született Menahem Begin, aki mozgalmas élete során volt militáns cionista, szovjet táborlakó, sokak szerint terrorista, végül Izrael Nobel-békedíjas miniszterelnöke.
Az akkor még Oroszországhoz, 1921 után Lengyelországhoz, 1939-től a Szovjetunióhoz, napjainkban Fehéroroszországhoz tartozó Breszt-Litovszkban látta meg a napvilágot. Apja kereskedő és lelkes cionista volt, a Herzl Tivadar által alapított mozgalom azt tűzte ki célul, hogy a szétszóródott zsidóságot a Szentföldön helyreállított zsidó államba gyűjtse össze. Begin kora gyermekkorától az eszme bűvöletében élt, már tízévesen beszédet mondott egy cionista gyűlésen. Tizenöt évesen lett tagja a zsidók fegyveres önvédelmére alakult Betar mozgalomnak, tíz évvel később már ő vezette a lengyelországi szervezetet.
Elvégezte a varsói egyetem jogi karát, de soha nem praktizált, csak politizált, az egyetemen megszervezte a zsidó hallgatók önvédelmi osztagát. A második világháború kitörése után, 1939 szeptemberében a németek elől az akkor lengyel kézen lévő Vilniusba menekült, de a városba a Molotov-Ribbentrop-paktum értelmében napokkal később bevonult a szovjet hadsereg. A megszálló hatóságok „társadalomra veszélyes cionista elemnek, brit kémnek” minősítették és letartóztatták, majd nyolc év „nevelőmunkára” ítélték. A lágerből 1942-ben szabadult annak az egyezménynek köszönhetően, amelyet az emigráns lengyel kormány kötött Moszkvával, és az akkor brit mandátumterület Palesztinában csatlakozott a formálódó szabad lengyel hadsereghez. Lengyelországban maradt családja a holokauszt áldozatául esett.
A szolgálatból néhány hónap után elbocsátották, s ő azonnal bekapcsolódott a földalatti zsidó mozgalomba. Átvette az Irgun Cvai Legumi paramilitáris szervezet vezetését, amely az arabok és a megszállónak tekintett brit hatóságok ellen is gerillaharcot hirdetett. A legvéresebb, 91 áldozatot követelő akciót 1946 júliusában hajtották végre, amikor a levegőbe röpítették a jeruzsálemi Dávid Király szállodát, amelyben brit tiszteket szállásoltak el. A britek ezután 50 ezer font vérdíjat tűztek ki az álneveken bujkáló Begin fejére, de nem tudták elfogni.
Izrael Állam 1948. május 14-i kikiáltása után az Irgun formálisan beolvadt a hivatásos hadseregbe, de az önfejű Begin hamar összeütközésbe került David Ben Gurion miniszterelnökkel. Amikor az Irgun a nemzetközi fegyverszünetet megsértve próbált fegyvert bejuttatni az országba, Ben Gurion habozás nélkül szétlövette Altalena nevű hajójukat, s bár Begin partra tudott úszni, tucatnyi harcostársa meghalt. A két férfi ettől kezdve gyűlölte egymást, Ben Gurion többször Hitlerhez hasonlította Begint, aki Herut néven alapított szélsőjobboldali pártot.
Múltja miatt szalonképtelennek számított, sokáig demagóg népvezérnek tartották, nem igazi politikusnak. Ő maga ugyan az első választástól képviselő, 1967 és 1970 között a nemzeti egységkormány tagja volt, de pártja sorozatban vesztette el a választásokat. 1973-ban a Likud pártszövetség társelnöke lett, s amikor a Likud négy évvel később győzött a választáson, Begin alakíthatott kormányt.
Miniszterelnökként rögtön nyilvánvalóvá tette, hogy Júdea és Szamária (Ciszjordánia) izraeli ellenőrzés alatt marad, de nem erőltette a terület annektálását. Sőt, a béke lehetőségeit kutatta, és titokban tárgyalást kezdett Egyiptommal. Ezek eredményeként 1977 novemberében Anvar Szadat egyiptomi elnök az egész világ megdöbbenésére Jeruzsálembe látogatott, s az egyiptomi-izraeli különtárgyalások eredményeként 1978. szeptember 17-én Camp Davidben Jimmy Carter amerikai elnök jelenlétében aláírták a közel-keleti „békerendezést” elindító két keretegyezményt. Szadat és Begin 1978-ban megkapta a Nobel-békedíjat.
Izrael 1979. március 26-án békeszerződést írt alá Egyiptommal, a „területet békéért” elv alapján lemondva a Sínai-félszigetről. A megállapodás ellen mindkét oldal szélsőségesei elszánt harcot kezdtek. A Sínai-félszigetről való izraeli kivonulás utolsó szakaszában zsidó telepesek súlyos összecsapásokat provokáltak ki az egyiptomi katonákkal, az egyiptomi szélsőségesek pedig 1981 októberében egy kairói katonai parádén meggyilkolták Szadatot.
Begin azonban soha nem adta fel álmát, Nagy-Izraelt. Fokozott ütemű telepítésbe kezdett Júdea-Szamáriában, 1980-ban egyesítette Jeruzsálem keleti és nyugati részét, és az egységes várost Izrael fővárosának nyilvánította. Egy évvel később annektálta a Szíriától 1967-ben elfoglalt Golán-fennsíkot, lebombáztatta az épülő iraki Osirak atomerőművet.
Begin 1983 októberében, nem sokkal hetvenedik születésnapja után – felesége halála és a véres libanoni háború miatt -depressziósan, betegen lemondott tisztségéről, utóda Jichák Samír lett. Ezt követően, 1992. március 9-én bekövetkezett haláláig teljes visszavonultságban élt, emlékiratai két kötetben jelentek meg.
