Még mindig több ezer harcosa van az „Iszlám Állam” terrorszervezetnek

Az „Iszlám Állam” nevű terrorszervezetnek még mindig 5000-7000 tagja van Szíriában és Irakban, de katonáik Afganisztában jelentik a legnagyobb fenyegetést – közölték az ENSZ szakértői egy helyi idő szerint hétfőn közzétett jelentésben.

A Daes (az „Iszlám Állam” rövidítése arab nyelven) elleni szankciókat elemző szakértők szerint a terrorszervezet jelentette fenyegetés magas volt a konfliktusövezetekben, de alacsony a konfliktusmentes területeken.

A jelentésben arra figyelmeztetnek, hogy a terrorszervezet vezetésében bekövetkezett jelentős veszteségek, emellett a szíriai és iraki tevékenységük csökkenése ellenére az „Iszlám Állam” újbóli megerősödésének veszélye továbbra is fennáll.

A folyamatos terrorellenes műveletek ellenére az „Iszlám Állam” továbbra is 5000-7000 tagot tart számon Irakban és Szíriában a szakértők szerint, azonban szándékosan csökkentették a támadások számát hogy megkönnyítsék a toborzást és az újjászerveződést.

„A terrorszervezet módosította stratégiáját, elvegyült a helyi lakosság között és óvatos a támadások megtervezésében, leginkább a kisebb veszteséggel járó célpontokat keresik. Emellett folyamatos toborzást folytatnak a Szíria északkeleti részén fekvő táborokban”

– közölték az ENSZ szakértői.

Ezernél is több civilt gyilkoltak meg, amióta az USA elmenekült Afganisztánból

A fegyveres támadások száma viszont drámai mértékben csökkent a tálibok 2021 augusztusi hatalomátvétele óta.

Az ENSZ szerint az „Iszlám Állam” jelenleg Afganisztánban jelenti a legsúlyosabb terrorfenyegetést, ahol a jelentések alapján a szervezet növelte műveleti képességeit és a becslések alapján 4000-6000 harcossal rendelkezik.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a múlt héten az Egyesült Államok-Irak Közös Biztonsági Együttműködés Párbeszéd (US-Iraq Joint Security Cooperation Dialogue – JSCD) első ülésén kijelentette, hogy az „Iszlám Állam” változatlanul fenyegetést jelent, annak ellenére, hogy az iraki biztonsági erők óriási előrelépést tettek a tartós győzelem felé.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet augusztusi jelentése szerint a terrorszervezet alvó sejtekben működik a valaha az uralma alatt álló szíriai területeken. A múlt héten a szervezet harcosai rátámadtak egy szíriai kormánykatonákat szállító buszra és 23 katonát megöltek.

Az „Iszlám Állam” szunnita terrorszervezetet Abu Muszab az-Zarkávi alapította 1999-ben. A csoport az iraki térség polgárháborújának káoszából nőtt ki, és 2014-ben hatalmas iraki és szíriai területeket foglalt el. A terrorszervezet visszaszorítására összeálló nemzetközi koalíció 2017-ig harcolt ellenük, az amerikai támogatással és kurd vezetés alatt működő Szíriai Demokratikus Erők (SDF) csapatai 2019-ig folytattak nagyobb műveleteket dzsihadista fészkek felszámolására.

Szíriai katonákat gyilkolt az „Iszlám Állam” terrorszervezet

A dzsihadisták támadást intéztek a kormányerők állásai ellen, több katonai járművet felgyújtottak, majd a tűzharcot követően elmenekültek.