Bemutatkozott az első zsidó focicsapat a Német Kupában

A csapat a tavaly júniusi Berlin-kupa megnyerése után kvalifikálta magát a Német Kupára, amely egyben az ötödosztályba való feljutást is jelentette a csapatnak.

A 2015-ben Német Kupa-győztes VfL Wolfsburgtól elszenvedett 6-0-s vereséggel debütált vasárnap a Makkabi Berlin, a Német Kupa első zsidó csapata a történelemben.

Lukas Nmecha és Jonas Wind két gyors találatával már a mérkőzés elején szertefoszlott az ötödosztályú zsidó csapat reménye, hogy első szereplésén győzelmet arasson a vendég Bundesliga-klub ellen.

A 64 csapatból álló Német Kupa tornát 1935-ben alapították a náci uralom idején, és zsidók nem vehettek részt benne.

Az 1970-ben alakult Makkabi Berlin a Bar Kochba Berlin utódja, egy 1898-ban alapított klub, amely a zsidók sportolásban való részvételét hivatott elősegíteni. A klubnak csúcspontján több mint 40 000 tagja volt. Amikor azonban a nácik hatalomra kerültek, arra kényszerítették a zsidó sportolókat, hogy külön versenyeken vegyenek részt, majd 1938-ban teljesen betiltották a zsidó szervezeteket.

A futball csapat sportpályája a korábbi válogatott játékos Julius Hirschről kapta a nevét, aki az első világháborúban harcolt Németországért, klubbajnokságot nyert a Karlsruher FV-vel és a Fürth-sel, és német nemzeti színekben játszott az 1912-es olimpián. De zsidó származása miatt Auschwitzban meggyilkolták.

AP Sports on Twitter: „Jewish soccer club Makkabi Berlin, an amateur team founded by Holocaust survivors, is gearing up for its first ever match in the German Cup, a tournament started under the Nazis. https://t.co/XEAkV08Yvt pic.twitter.com/Z2Ha2hDWNX / Twitter”

Jewish soccer club Makkabi Berlin, an amateur team founded by Holocaust survivors, is gearing up for its first ever match in the German Cup, a tournament started under the Nazis. https://t.co/XEAkV08Yvt pic.twitter.com/Z2Ha2hDWNX

A Makkabi Berlin egyike a világszerte működő számos zsidó sport- és társadalmi klubnak – Münchenben, Frankfurtban és Düsseldorfban is vannak Makkabi klubok. Az 550 tagot számláló berlini klub számos sportágban indít csapatokat, többek között kosárlabdában és röplabdában.

A klub a Maccabi Világszövetséghez kötődik – a nemzetközi zsidó sportszervezethez, amely a négyévente Izraelben megrendezett Maccabiah Játékokat szervezi.

A regionális európai Maccabiah-játékokat 2015-ben rendezték meg először Németországban, a berlini Olimpiai Parkban, ahol a náci időkben az 1936-os nyári olimpiai játékokat tartották.

Bár a Makkabi Berlin zsidó identitása és küldetése továbbra is központi szerepet játszik – az amatőr csapat címerén a Dávid-csillag látható -, a klubtagság mindenki számára nyitott. Ez különösen a futballcsapatnál érhető tetten, amelyben 15 országból és különböző vallású – köztük zsidók, muszlimok és keresztények – játékosok szerepelnek.

„Erre rendkívül büszkék vagyunk. Bárki, aki kész nálunk játszani, és nyitott rá, hogy egy zsidó gyökerű és zsidó kultúrájú klubban játsszon, abszolút szívesen integráljuk a csapatainkba”.

– mondta Michael Koblenz elnökségi tag.

A klub nem zsidó játékosai között van a 36 éves szenegáli védő, Papa Alpha Diop, aki 2017-ben csatlakozott a Makkabi Berlinhez, és muszlim vallású. Diop az első csapatban betöltött feladatai mellett a klub ifjúsági keretét is felügyeli, és a 10 év alatti csapat edzője. Már 5 éves korú gyerekek is csatlakozhatnak.

„Néha fáradtnak érzem magam, de amikor látom a gyerekeket, elfelejtem a fáradtságot, boldog vagyok. Nem számít a vallás, vagy hogy milyen vagy. Ez nem fontos. Az egyetlen fontos dolog, hogy szeretsz idejönni és focizni”

– mondta Diop.

Maccabi-történet: mi is ez a „zsidó olimpia”?

Az „ötletgazda”, Max Nordau fontosnak tartotta, hogy a zsidóság erős, magabiztos és önmagát megvédeni képes néppé váljon.