Az amerikai kivonulás második évfordulóját ünneplik a tálibok

Helyszíni beszámolók szerint a Kabul körüli katonai ellenőrzőpontokon felvonták a radikálisok zászlaját, a tálib mozgalom bölcsőjének számító Kandahárban, illetve a fővárosban és az északnyugati Herátban pedig kisebb katonai parádékat tartanak.

Kabulban emellett az oktatási minisztérium is ünnepséget szervez a tálib kormányzat által „győzelem napjának” nevezett esemény alkalmából.

Több, a sajtónak nyilatkozó afgán fejezte ki elkeseredését az országot sújtó humanitárius válság miatt, azonban kiemelték: a radikálisok hatalomátvételét követően az ország biztonsági helyzete javult.

Az ENSZ szakértőinek egy csoportja mindazonáltal hétfőn is figyelmeztetett: a tálibok nagyon sok, a hatalomra jutást követően tett ígéretüket nem tartották be, egyebek között a nőkre vonatkozókat sem.

A tálibok amerikai „vereségnek” örülnek , szerintük a kivonulás „nagy lecke más megszállók számára”.

A lázadó csoport vezetői a kabuli repülőtér kifutópályáján sétálgatva nyilatkozták, hogy „jó kapcsolatokat akarnak az USA-val és a világgal”.

Hatalomra jutásuk után a tálibok hangsúlyozták, hogy nem térnek vissza 1996 és 2001 közötti uralmuk szigorú törvénykezéséhez, de azóta számos korlátozást vezettek be: egyebek között szakállnövesztésre kötelezték a kormányzati alkalmazottakat, és ismét kötelezővé tették a nők számára az egész testet elfedő köntös viselését. Korlátozták a lányok iskolába járását is: az oktatást csak a hatodik osztályig engedik meg.

A hatalomátvétel után a nemzetközi közösség felfüggesztette Afganisztán támogatását, és befagyasztotta az ország külföldi – főleg amerikai – bankokban lévő vagyonát, mintegy 9,5 milliárd dollárt (3705 milliárd forint).

Segélyszervezetek, köztük a Save the Children és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) az évek során többször hívták fel a figyelmet a súlyosan romló humanitárius helyzetre.

Afganisztán szakértő: Át lehetett volna formálni Afganisztánt, úgy egy évszázad alatt

Az afganisztáni kivonulással Biden implicit kimondta, -ahogy már korábban Trump is- hogy az amerikai rendszer nem terjeszthető. Csókási Annamaja interjúja Dr. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértővel.